• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7

Pest Megye Önkormányzatának részvételével valósul meg a Duna menti városok fejlesztését célzó DANUrB+ projekt

standard logo light green ink BIG

A többéves program projektjeinek fő célkitűzése egy átfogó térbeli-kulturális hálózat, az "Európai Kulturális Sétány" létrehozása, amely összeköti az összes Duna menti közösséget, és ezeket egy márkanév alatt egyetlen turisztikai célpontként egyesíti. Tematikus útvonalakat és fejlesztési lehetőségeket kínál, ami növelheti a látogatók számát, meghosszabbítva és kulturális tartalommal töltve meg a régióban töltött idejüket.

nagymaros2Nagymarosi dunapart (Fotó: dunaimesek.blog.hu)

A projekt fókuszában elsősorban zsugorodó városok, vagyis csökkenő népességszámú települések állnak, és a részt vevő kutatók azt vizsgálják, miként fordíthatók vissza a negatív társadalmi és gazdasági folyamatok a kulturális örökségnek a helyi közösség-építésben való hasznosításával. Elsősorban a periférikus helyzetben lévő falvak, községek kerülnek középpontba, amelyek hanyatlást mutattak az utóbbi évtizedekben, pedig a Duna-menti elhelyezkedésük okán sok lehetőségük lenne a fejlődésre. A Budapesthez földrajzilag legközelebbi helyszínek között kiemelten foglalkozik a program a Csepel-sziget alsó szigetzugi részével, hiszen hiába van Ráckeve ugyanolyan közel a fővároshoz, mint a Dunakanyar, sokkal kevésbé látogatott, pedig rengeteg történeti és természeti kinccsel rendelkezik. Ugyanakkor még a Dunakanyar esetében is vannak periférikus helyzetek: Szob és az Ipoly mente teljesen kiesik a turisztikai forgalomból, határközeli helyzete pedig sok esetben gátolta a növekedését. Ilyen helyzetekre ad konkrét megoldási javaslatokat a DANUrB+ projekt.

racekve tuztoronyKilátás a Tűztoronyból Ráckevén (Fotó: dunaimesek.blog.hu)

A program a 2017-2019 között lebonyolított DANUrB kutatási program folytatása, és az utóbbihoz hasonlóan az Interreg Duna Transznacionális Program pályázatán nyert támogatásból, valamint állami forrásokból valósul meg. A közös munkában 6 ország – Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia és Bulgária – képviselteti magát, a 19 tagú partnerségben 6 egyetem, turizmussal és régiófejlesztéssel foglalkozó kutatóintézetek és ügynökségek, területi önkormányzat, továbbá civil szervezetek vesznek részt. A programot a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Urbanisztika tanszéke dolgozta ki és vezeti.

DANUrB mapFocus

A DANUrB+ projekt hivatalos honlapja: http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/danurb_plus 
DANUrB+ projekt a közösségi médiában: https://www.facebook.com/DANubeUrbanBrand/ 

Mit is jelent a DANUrB+ rövidítés? Mik a projekt céljai? Van-e a Dunának kultúrákat és kulturális örökségeket összekötő ereje? Milyen előnyöket kínál a DANUrB+ "Európai Kulturális Sétány" a helyi közösségeknek? Miért érdemes átgondolni a helyi hagyományok és értékek jelentőségét? Milyen támogatási lehetőségek érhetők el a helyi kezdeményezések megvalósításához? Hogyan hozhatunk létre közösen nagyszerű dolgokat a Duna mentén?

Ezekre a kérdésekre (is) választ ad Dr. Kádár Bálint a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztikai Tanszékének egyetemi docense, a DANUrB+ projekt vezetője:

DANUrB Poster WEB

 

DANUrB+ Hírlevelek 

hirlevelek

A Duna kultúrákat összekötő ereje

Mit is jelent a DANUrB+ rövidítés? Mik a projekt céljai? Van-e a Dunának kultúrákat és kulturális örökségeket összekötő ereje? Milyen előnyöket kínál a DANUrB+ "Európai Kulturális Sétány" a helyi közösségeknek? Miért érdemes átgondolni a helyi hagyományok és értékek jelentőségét? Milyen támogatási lehetőségek érhetők el a helyi kezdeményezések megvalósításához? Hogyan hozhatunk létre közösen nagyszerű dolgokat a Duna mentén?
Ezekre a kérdésekre (is) választ ad Dr. Kádár Bálint a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztikai Tanszékének egyetemi docense, a DANUrB+ projekt vezetője. Az angol nyelvű videó, magyar felirattal ide kattintva érhető el.
http://www.interreg-danube.eu/news-and-events/programme-news-and-events/6070 

Ingyenesen letölthető túraútvonalak segítik a Duna menti rejtett kincsek felfedezését

Szeretné felfedezni a Duna menti települések titkos szépségét és eldugott látnivalóit? Hat országból tizenkét túraútvonal tárja fel a városok titkait és vezeti el a látogatókat környékük rejtett kincseihez. A DANUrB projekt (2017 -2019) keretében összeállított túrák ingyenesen letölthetők a PocketGuide alkalmazásban.
http://www.interreg-danube.eu/news-and-events/programme-news-and-events/6074 

A DANUrB+ platform egységes keretben mutatja be a kulturális és építészeti örökség sikeres hasznosításának jó példáit

Újra aktív a DANUrB platform és készen áll arra, hogy további, a kulturális és építészeti örökség hasznosításához, megújításához kapcsolódó ötletet, javaslatot és projektet ismertesen meg a Duna régió településfejlesztési és turisztikai szakembereivel, illetve hozzájáruljon a Duna menti közösségek fejlődéséhez. Ez a legfontosabb eredménye a 2021. február 21-én, több mint 60 résztvevővel megtartott DANUrB+ Partnertalákozónak. A projekt előző szakaszában létrehozott platform már most 450 turisztikai szempontból hasznosítható helyi hagyományt, eseményt és más kulturális örökségi elemet tartalmaz, a jelenlegi cél pedig a további lehetőségek feltárása és leírása, illetve a platform még szélesebb körben történő megismertetése.
http://www.interreg-danube.eu/news-and-events/programme-news-and-events/6037 

 

DANUrB+ Online Partnertalálkozó

találkozók
2021. 02.21.

előadás1

Újra aktív a DANUrB platform és készen áll arra, hogy további, a kulturális és építészeti örökség hasznosításához, megújításához kapcsolódó ötletet, javaslatot és projektet ismertesen meg a Duna régió településfejlesztési és turisztikai szakembereivel, illetve hozzájáruljon a Duna menti közösségek fejlődéséhez. Ez a legfontosabb eredménye a 2021. február 21-én, több mint 60 résztvevővel megtartott DANUrB+ Partnertalákozónak. A projekt előző szakaszában létrehozott platform már most 450 turisztikai szempontból hasznosítható helyi hagyományt, eseményt és más kulturális örökségi elemet tartalmaz, a jelenlegi cél pedig a további lehetőségek feltárása és leírása, illetve a platform még szélesebb körben történő megismertetése.

találkozórésztvevők

A találkozó fontos témái voltak még a koronavírus járvány terjedésének megelőzését szolgáló korlátozó intézkedések miatt, a projekt végrehajtásában szükséges változtatások megbeszélése és a Duna régió hanyatló településeinek legfontosabb demográfiai, gazdasági és területi adatait bemutató DANUrB Atlasz munkaverziójának bemutatása. Folytatódott a térség nemzetközi, határon átnyúló és regionális projektjeinek összegyűjtése és integrálásuk a „Duna menti kulturális sétányba” és három új, a térséghez kapcsolodó PocketGuide letölthető túraútvonalat is bemutattak az alkalmazás fejlesztői.

Pocketguide

A DANUrB filmek, iskolai és egyetemi programok, a helyi érintetek bevonását szolgáló együttműködések, illetve a DANurB védjegy fejlesztésének előrehaladásáról is tájékoztatót kaptak a találkozó résztvevői és megvitattak több példaértékű közös projektet a magyar – szlovák határtérségből.

2021.06.02.

Duna menti jó gyakorlatok, minőségi termékek és szolgáltatások összegyűjtése és megismertetése a DAUrB+ projekt egyik legfontosabb célja

A DANUrB védjegy a gazdag kulturális örökséget, a gazdasági és társadalmi fejlődést, valamint a Duna menti erős közösséget fejezi ki és jeleníti majd meg a világ számára. Ez nyilvánvalóvá vált a DANUrB+ partnertalálkozón, amelyre 2021. május 20-21-én került sor. Több mint 40 résztvevő gyűlt össze online 19 partnerszervezet és 6 dunai ország (Bulgária, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Bulgária) képviseletében. A partnerek megvitatták, hogy mik lehetnek a márkaépítés legfontosabb elemei, illetve javaslatokat tettek a több helyszínen megvalósuló Duna Napok kötelező közös elemeire. Minden országból bemutattak néhány jó példát a minőségi védjegyre, és megvitatták a legmegfelelőbb szimbólumot, amelynek a Dunához kell kapcsolódnia, és amely a legjobban illik a DANUrB+ szlogenjéhez: "A közösségeket összekötő utazás".

Dtalmájgroupfoto

A találkozón külön tréning keretében ismerkedhettek az érdeklődő résztvevők a DANUrBANITY játékkal melynek célja a folyó menti települések és kulturális örökségi helyszínek játékos bemutatása, megismertetése.

Danurbanity

Más műhelytalálkozókon a DANUrB+ cselekvési terveknek megfelelően felértékelendő, alulhasznosított örökségi helyszínek értékeléséről és kiválasztásáról, valamint az érdekelt felek hálózataival való együttműködés keretének meghatározásáról volt szó.

A második napon a projekt összes kitűzött feladatát és eredményét alaposan megvitatták. Minden partnernek lehetősége volt megosztani, hogy mit ért el eddig, és mik a jövőbeni lépések az egyes feladatok eredményes teljesítése érdekében.

Az első személyes nemzetközi DANUrB+ partneri workshopot a tervek szerint 2021. június 15 -17 között rendezik meg a szerbiai Zomborban. A találkozón majd számos bevált gyakorlatot mutatnak be, exkluzív kulturális túrákat terveznek különböző dunai falvakban, valamint egy speciális workshopot az újságírók számára, hogy felhívják a figyelmet a projekt célkitűzéseire.

ZomborFotó: Pudelek (Marcin Szala), CC BY-SA 3.0 , via Wikimedia Commons

Az 5. DANUrB+ nemzetközi partnertalálkozóra 2021. június 15-17. között került sor a szerbiai Zomborban.

A programon Horvátország és Szerbia újságírói, valamint a 6 különböző partnerország (Magyarország, Szerbia, Románia, Bulgária, Horvátország és Szlovákia) több mint 90 résztvevője gyűlt össze.

Az ünnepélyes megnyitóra a Régi Megyeháza Dísztermében került sor, ahol a résztvevőket a projekt vezetője, Prof. Kádár Bálint (BME, Magyarország), valamint a helyi hatóságok és vállalkozások képviselői köszöntötték.

zombor1A zombori Megyeháza

Az első nap során a kulturális túrák értékes tapasztalatokkal egészítették ki a megbeszéléseket. A DANUrBiánok számos jó gyakorlatot látogattak meg a Duna mentén. Az első megálló Szerbia legnagyobb festménye volt "A zentai csata" volt, amely a 19. század végéről származik. A lenyűgöző, 7 x 4 méteres festmény a Régi Megyeháza Dísztermében található. Maga a Megyeháza a régió közigazgatásának otthont adó monumentális épület, amely Zombor főterére és sétálóutcájára néz. A zombori városnézés után a csoport a régi szerbiai faluba, Staparba indult egy inspiráló kulturális látogatásra. A "Staparska ruza" (Sztapari rózsa) háza egy női egyesület, amelynek célja a helyi szőnyegkézműves hagyományok megőrzése, beleértve a kézműves mintákat és a hagyományos színeket, mint például a bordó vagy a sötétzöld. Az egyesület neve a szőnyegek leghagyományosabb motívumához - a rózsához - kapcsolódik.

zentaicsatagroupA program résztvevői

A következő állomás Backi Monostor (Monostorszeg) volt - egy régi sokác falu, jól fejlett etno- és ökoturizmussal. A partnerek és az újságírók a "Mali Bodrog" tájházban - egy hagyományos sokác háztartásban - élvezték a frissen főzött halászlé elkészítését és pompás ízét. Ez a falu legrégebbi háza, amelyet még mindig hagyományos nádfedél borít. A 19. század végi állapotában elég jól megmaradt, és ha belépünk belsejébe, úgy érezzük, mintha visszautaznánk az időben.
A késő modernista építészet remekműve, a Duna-parti Batinai (Kisköszegi) -csata múzeuma a Vörös Hadsereg és a Népi Felszabadító Hadsereg egységei és a Wehrmacht és szövetségeseik közötti harc eseményeit mutatja be. A közelben található a nemrégiben felújított Bezdán zsilip. Ez a Nagy-Backa-csatorna első zsilipje, és a Pannon-síkság egyik legjelentősebb vízépítési projektje volt. A jelenlegi zsilipet 1856-ban építették, és itt használtak először Európában vasbetont víz alatti építkezéshez. Mindkét helyről a résztvevők lélegzetelállító dunai panorámában gyönyörködhettek. A nap nagy fináléja Bezdán volt, amely egy régi magyar vásárváros, gazdag történelemmel és helyi örökséggel. A fő látogatás a "Novitet" Bezdán Damaszkuszi Selyem Manufaktúra volt. A 18 működő régi jacquard szövőszékkel és 2 orsóval rendelkező üzem az egyetlen még működő a világon. A mai manufaktúrát Schmidt János alapította 1877-ben a Felvidékről származó technológiával. Elképesztő volt érezni ezeknek az antik gépeknek az erejét és összetettségét, amelyek még mindig a régi hagyományos minőség hangját hallatják.

zsilip1A nemrégiben felújított Bezdán zsilip

A második nap fénypontja az újságírók számára a történetmesélésről, a jó gyakorlatokról és a Duna menti szellemi örökségről tartott kerekasztal-beszélgetés volt. "A projekt hétköznapi emberekről szól, akiknek rendkívüli erejük van". A résztvevők támogatásukról biztosították a projektet, és készségüket fejezték ki, hogy megtalálják és bemutassák a "tökéletes" történetet egy zsugorodó városról. A DANUrB+ minőségi cím a jó gyakorlatok és az örökség összegyűjtésének/térképezésének fontos szabványaként került elismerésre. A nap második felében több workshop szerepelt a napirenden, melyek a rendezvény harmadik napján folytatódtak. A résztvevők aktívan részt vettek a Duna menti városok atlaszáról, a szellemi örökségben rejlő lehetőségekről, az önkormányzatok regionális cselekvési terveiről, az oktatási programokról és az érdekelt felekkel való munkáról szóló megbeszéléseken. Az ötletelés az új DANUrB PocketGuide túrákról és a kulturális örökségről szóló dokumentumfilmről megmutatta valamennyi partner kreatív oldalát.

A sűrű program ellenére a partnerek kulturális sétát tettek Zomborban megtekintve a város legfontosabb látnivalóit és ez a zöld, kerékpárosbarát, tiszta, rendezett és bortermelő város kellemes emléket hagyott a résztevevők szívében és elméjében. A nagyszerű élmények nem sikerülhettek volna a Belgrádi Egyetem odaadó csapata és kiváló helyi házigazdánk - Dragana Siljanovié Kozoderovié, a DANUrB+ ASP képviselője - nélkül.