2012. Csoóri Sándor

Díszpolgári cím átadása a közgyűlésen

2013. február 15.
 
Átvette a díszpolgári címet Csoóri Sándor, aki a decemberi Megyenapon betegsége miatt nem lehetett jelen.

csoori-sandorCsoóri Sándor a magyar kulturális életben és a független, demokratikus Magyarország megteremtésében betöltött kiemelkedő szerepéért; irodalmi munkássága, közéleti tevékenysége, a nemzeti ügyek és a magyar vidék közösségei érdekében tett erőfeszítései, valamint a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatása elleni évtizedes, elhivatott küzdelme elismeréseképpen kapta az elismerést.

A decemberi Megyenapon dr. Szűcs Lajos, a közgyűlés elnöke beszédében a 2012-es díszpolgártól idézett: "Régen leginkább abban hitt az ember, ami láthatatlan volt a számára. Mára viszont a civilizációs eszközök jóvoltából tömérdek dolog vált előtte láthatóvá, pazar tálalásban, minden percben. Az emberiség zöme roppant hálás ezért az ajándékért. Közben eszébe se jut, hogy épp a rengeteg látvány takarja még inkább azt, amit érdemes volna látni.”

Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, református parasztcsaládban. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult, de tanulmányait, betegsége miatt, félbehagyta. Különböző újságoknál és folyóiratoknál dolgozott, így 1953-54-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955-től 56-ig az Új Hang versrovat-szerkesztője. 1956 után egy ideig nem talált munkát, majd az 1960- as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztői munkatársa, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgja. A hatalom hamar észrevette, hogy Csoóri nem tartozik feltétlen hívei közé. Írásaiban kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatását, különös tekintettel a vidéki emberek sorsára. Gyakran volt megfigyelés és szilencium alatt, néha évekig. Nem kaphatott komolyabb elismerést, díjakat. Budapesten élt, ahol a Belvárosi kávéházban jöttek össze barátaival, többek között Jancsó Miklóssal, Orbán Ottóval, Konrád Györggyel, Kósa Ferenccel. Költészete az 1960-as évekre forrott ki igazán. A Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselőjévé vált. Első versei 1953-ban jelentek meg, nagy feltűnést keltve a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. Ezekben valamint első kötetében (Felröppen a madár, 1954) még leginkább Petőfi realista közéletiségét követte. A hetvenes évekre alakult ki költészetének jellegzetes karaktere, melynek legfőbb ismérvei: a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség. Szakolczay Lajos így fogalmazott: „Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára.” Görömbei András szerint "költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek." Mint monográfusa fogalmaz, a Csoóri-vers "sokrétegű, (…) gazdag képvilágú, érzékletes közvetlenséget és szürrealisztikus asszociációkat együtt mozgató, a természetet és a kozmoszt az emberi ügyek részévé és jelképévé avató, ritmusában nyugtalanságot és belső nyugalmat egyszerre sugalló". Verseit számos idegen nyelvre lefordították. Esszéiben a képi és a logikai megközelítést egyszerre alkalmazza. Irodalmi pályaképek, népköltészeti és történelmi tárgyú művek, nemzeti sorskérdéseinket boncolgató írások, valamint saját életének eseményeit megörökítő esszék százait írta meg és tette közzé a hatvanas évek eleje óta. Németh László és Illyés Gyula nyomdokain haladva hozta létre a magyar esszéírás egyik csúcsteljesítményét: "Csoóri esszéi a magyar nemzeti önismeret elmélyítésének, gazdagításának bázisai" (Görömbei András). Szociográfiát (Tudósítás a toronyból, 1963), szociográfiai jellegű kisregényt (Iszapeső, 1981), gyermekverseket (Lekvárcirkusz bohócai, 1969; Lábon járó verőfény, 1987; Ördögfióka, 2006, Moziba megy a Hold, 2008) is írt. Kósa Ferenc (Tízezer nap; Ítélet; Hószakadás; Nincs idő) és Sára Sándor (Földobott kő; 80 huszár; Tüske a köröm alatt) filmjeinek forgatókönyvírója volt. Összegyűjtött versei 2000-ben láttak napvilágot (A jövő szökevénye), 2004-ben megjelent válogatott verseinek gyűjteménye (Elkártyázott köpeny). 2007-ben Tizenhét kő a parton címmel jelent meg esszékötete. 2009-ben Harangok zúgnak bennem címen adott ki újabb verseskötetet. A hatvanas évektől a népi-nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, komoly szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. Több alkalommal sújtották szilenciummal, több ezer oldalnyi ügynöki jelentést írtak róla, népszerűsége azonban rendkívül magas volt, előadásain rendszerint zsúfolt termek fogadták. 1990-ben egy néhányak által antiszemitának minősített cikke miatt több írótársa szembefordult vele, a Magyar Írószövetség pedig (amelynek elnökségi és választmányi tagja is volt) nyilvánosan elhatárolódott tőle. [1] 1985-ben részt vett az ellenzéki csoportok Monori találkozóján. 1987-ben egyike volt az Magyar Demokrata Fórum alapítóinak, majd 1993-ig a mozgalom, később a párt elnökségi tagja. 1988-tól a Hitel (folyóirat) szerkesztőbizottsági elnöke, 1992-től főszerkesztője. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke. Ebben a funkciójában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, mely még az év karácsonyán megkezdte sugárzását. (forrás: Wikipédia)

Friss híreink

facebook

pestmegyelapja