• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7

A megye legjobb sportolóit köszöntötték

A Sportkarácsonyon vették át a díjakat a Pest megyei versenyzők.

A rendezvényt Szabó István nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy 2017-ben Pest Megye Díszpolgárrá választott egy olyan embert, aki a sportban elért sikereivel, emberségével és kitartó munkájával a legjobbak között is a legjobb volt. Ezért döntött úgy, minden vita és kérdés nélkül valamennyi képviselő, hogy Pest Megye Díszpolgára Cseh László, olimpikon és világbajnok sportoló. „Nem csak rendkívüli sikereket ért el, de a közösségünk számára példát mutatott újrakezdésből, az építő emberek kitartásából és fejlődéséből, mindabból, ami a legnagyobb magyarok öröksége.”

A díjak átadásában részt vett Szalma László, Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, távolugró Európa-bajnok, aki Pest megyében kezdte meg sportpályafutását, a nagymarosi általános iskolába járt, ott ismerkedett meg az atlétikával. Ez év augusztus 20-án magas színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést vette át.

Az év Pest megyei sportolói, sportszervezeteinek díjazottjai:

AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST MEGYEI SPORTSZERVEZETE SPECIÁLIS SPORTÁGAK KATEGÓRIÁBAN

szazhalombatta komlos peterWentzel Ferenc, Komlós Péter, Szerenka Tibor
SZÁZHALOMBATTA SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA SPECIÁLIS SPORTÁGAK KATEGÓRIÁBAN

toth rolandWentzel Ferenc, Tóth Roland, Szerenka Tibor
3. DÍJ TÓTH ROLAND – TRAPPANCS SZERVÁTÜLTETT GYERMEK REHAB ÉS SE

jeszenkovits juditWentzel Ferenc, Jeszenkovits Judit, Szerenka Tibor

2. DÍJ JESZENKOVITS JUDIT – ELEVENEK SE

velkey guth adamVelkey-Guth Ádám, Szerenka Tibor
1. DÍJ VELKEY- GUTH ÁDÁM - TRAPPANCS SZERVÁTÜLTETT GYERMEK REHAB ÉS SE

AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB SZABADIDŐSPORT SZERVEZETE

viaduktseDr. Cserniczky Tamás, Wentzel Ferenc
VIADUKT SE BIATORBÁGY

AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA

veresegyhaz fabricziusWentzel Ferenc, Erdiczky Krisztina, Szerenka Tibor

3. DÍJ VERESEGYHÁZ, FABRICZIUS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

godollo hajosWentzel Ferenc, Zmák Julianna Borbála, Szerenka Tibor
2. DÍJ GÖDÖLLŐI HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA

erd batthyanyWentzel Ferenc, Rozgonyi János, Bíró Attila, Szerenka Tibor
1. DÍJ ÉRDI BATTHYÁNY SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

torokbalintKis Tivadar, Wentzel Ferenc, Szerenka Tibor
1. DÍJ TÖRÖKBÁLINT, BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA

AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB KÖZÉPISKOLÁJA

godollo torokSzabó István, Fábián Bertalan, Tokai Norbert, Szalma László
3. DÍJ GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM

godollo premonteiSzabó István, Takácsné Elek Borbála, Mácsár Gyula, Szalma László
2. DÍJ GÖDÖLLŐ, PREMONTREI SZENT NORBERT GIMNÁZIUM

vac szcSzabó István, Fábián Gábor, Niedermüllerné Karcag Ildikó, Nagy Péter, Szalma László
1. DÍJ VÁCI SZC BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS GIMNÁZIUM

AZ ÉV TESTNEVELŐJE

biro attilaBíró Attila, Szabó IstvánBÍRÓ ATTILA - ÉRDI BATTHYÁNY SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

fabian gaborFábián Gábor, Szabó István
FÁBIÁN GÁBOR - VÁCI SZC BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS GIMNÁZIUM

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KOROSZTÁLYBAN

keszthelyi lucaSzabó István, Keszthelyi Luca, Szalma László
3. DÍJ KESZTHELYI LUCA – CEGLÉDI VSE

lucsan bogiSzabó István, Lucsán Boglárka, Szalma László
2. DÍJ LUCSÁN BOGLÁRKA – HINOMOTO HS

jancsikSzabó István, Jancsik Tamás, Szalma László
1. DÍJ JANCSIK TAMÁS – VÁCI REMÉNYSÉG SE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA KÖZÉPISKOLÁS KOROSZTÁLYBAN

kolozsvari kingaSzabó István, Kolozsvári Kinga, Szalma László
KOLOZSVÁRI KINGA – SZIGETSZENTMIKLÓS – TÖKÖL SE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI CSAPATA UTÁNPÓTLÁS KOROSZTÁLYBAN

dabas kcSzabó István, Kiss Attila, Nagy Gergő, Szalma László
DABASI KÉZILABDA CLUB – JUNIOR CSAPAT

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA NŐI UTÁNPÓTLÁS KOROSZTÁLYBAN

ozbas szofiSzabó István, Özbas Szofi, Szalma László
ÖZBAS SZOFI – CEGLÉDI VSE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA FÉRFI UTÁNPÓTLÁS KOROSZTÁLYBAN

milakSzabó István, Milák Kristóf, Szalma László
MILÁK KRISTÓF – ÉRDI ÚSZÓ SPORT KFT

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI CSAPATA FELNŐTT KOROSZTÁLYBAN

cegled kosarlabdacsapatVBW CEKK CeglédVBW CEKK CEGLÉD – NŐI KOSÁRLABDA

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA NŐI FELNŐTT KOROSZTÁLYBAN

lendvay rekaSzabó István, Lendvay Réka, Szalma László
LENDVAY RÉKA – BUDAÖRSI DSE

AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA FÉRFI FELNŐTT KOROSZTÁLYBAN

gemesi leventeGémesi Levente, Szabó István
GÉMESI CSANÁD – GEAC

AZ ÉV EDZŐJE

selmeczi attilaSzabó István, Selmeczi Attila, Szalma László
SELMECI ATTILA - ÉRDI ÚSZÓ SPORT KFT.

Fotók: Fényes Gábor

www.pestmegye.hu