• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7

Balczó András lett a megye díszpolgára

Pest Megye Közgyűlése köszöntette a jubileumi, 20. megyenapi díjazottakat.

Pest Megye Közgyűlése 1999-ben határozott úgy, hogy december 4. napját Megyenappá nyilvánítja, annak emlékére, hogy Pest-Pilis-Solt vármegyét 359 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én alapították. Az ünnepség rangját emeli, hogy ekkor adják át a megyei kitüntető díjakat - elismerve a közművelődés, a tudomány, a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítéseket; s ekkor kerül átadásra a Pest Megye Díszpolgára cím is. A közgyűlés köszönetet mond mindazoknak, akik a hivatásukban vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.

MGYNP0024

Az ide ünnepséget Harrach Péter országgyűlési képviselő nyitotta meg. Elmondta, hogy a megyenapi díjazottak hozzájárulnak Pest megye identitásának erősítéséhez. Hozzátette, hogy a Megyenap pedig jó példa arra, hogy egy nagyobb közösség is igényli az összetartozás élményét.

„A mai ünnepségnek hagyománya van: múltja, történelme és jelentése. Hogy mi, Pest megyei emberek, magyarok, itthon és szerte a nagyvilágban fogjuk egymás kezét. Számon tartjuk a nekünk fontos embereket és értékeket - jelentette ki Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, majd hozzátette: Ma azok miatt vagyunk itt, akik minden egyes nap, újra és újra, megteremtik a magyarok közösségét. Azok miatt, akik képesek a cselekvésre; akik példamutató, elhivatott és elkötelezett erőfeszítésekkel vállalnak többet, olyan ügyekben, melyektől mindannyiunk sorsa függ. Miattunk vagyunk itt, hogy köszönetet mondjunk nekik.”

A Megyenapon díjat vettek át:

Pest Megye Közgyűlése Díszpolgári címet adományozott Balczó András részére kimagasló sportolói eredményei és közéleti tevékenysége elismeréséül.

balczo szabo harrachBalczó András, Szabó István, Harrach Péter

Balczó András háromszoros olimpiai, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója. Tehetsége és hihetetlen akaratereje már korán a legjobbak közé emelte, 1960-ban Rómában tagja volt az olimpiai aranyérmes öttusa-válogatottnak.
Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 között sorozatban öt világbajnokságon nyert egyéni aranyérmet, az 1969-es budapesti diadal különösen emlékezetes maradt, mert a befejező napon ezrek futottak mellette és ünnepelték a Hármashatárhegyen. Csodálatos pályafutását végül 1972-ben, Münchenben sikerült megkoronáznia, harmincnégy évesen egyéniben is olimpiai bajnok lett. Feleségével budakeszi házukban élnek, amit Balczó András maga épített.

A közgyűlés Pest Megyéért Emlékérmet adományozott dr. Göböl Zsolt részére – több évtizedes gyógyító tevékenysége elismeréséül.

gobolHarrach Péter, Dr. Göböl Zsolt, Szabó István

Göböl Zsolt 1979-ben szerezte meg általános orvosi diplomáját és ebben az évben kezdett el dolgozni orvosként a Szent Rókus Kórház sebészeti osztályán. Később orvos-igazgatója, majd főigazgatója lett a korábban megyei fenntartásban lévő Szent Rókus Kórháznak. Pályafutása során mindvégig törekedett a betegekkel és munkatársakkal kialakított jó kapcsolatra. Az évek során folyamatosan képezte magát, valamint a kórház dolgozóinak is számos továbbképzést szervezett. Kiváló vezetői tudásával és következetesen végrehajtott intézkedéseivel elnyerte dolgozóinak ekismerését és tiszteletét.

A közgyűlés Pest Megyéért Emlékérmet adományoz Székely Tibor részére – az oktatás, a kultúra és a katonai hagyományőrzés területén elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül.

szekelySzékely Tibor, Szabó István

Alkotó életének legfőbb irányvonalát a hagyományőrzés határozza meg, mind a mai napig. A népművelés és a hagyományőrzés fontossága, a lovas kultúra megélése és gyakorlása, a katonai, majd később a huszár hagyományok egyik szakavatott mesterévé emelték őt Magyarországon. Munkája eredményeképpen egyre elterjedtebb lett az állami ünnepeken a hagyományőrző huszárok jelenléte, a huszár-kultúra újraéledése. 2008-tól a Nemzeti Vágta főkapitánya. Egyik alapító tagja a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének. Felesége, négy gyermeke és unokái mellett a boldog teljességet kiegészítve, derék huszárként mindig örömmel beszél hű társáról, Fitos nevű lováról.

Pest Megye Közgyűlése Pest megye külkapcsolataiért elismerést adományozott Borboly Csaba részére, a szakmai és emberi kapcsolatok kialakításáért, ápolásáért Hargita megye és Pest megye között.

hargitaHarrach Péter, Birta Antal, Szabó István

Borboly Csaba 2004-tól alelnöke, majd 2008-tól elnöke Hargita Megye Tanácsának. Közel másfél évtizede odaadóan támogatja a két megye együttműködését és közös munkáját. A Pest megyei értékek iránti elkötelezettségével és nyitottságával hozzájárult több sikeres kezdeményezés és projekt megvalósításához. Elnöksége alatt számos kulturális és gazdasági programot valósított meg közösen Hargita és Pest megye. A díjat Birta Antal vette át.

A Pest Megye Közgyűlése Nemzetiségekért Díjat adományozott a Lochberg Regionális Tánccsoport és Ifjúsági Kulturális Egyesület részére a német nemzetiségi kultúra közvetítésében, oktatásában elért eredményeiért, mellyel a hozzájárult a német-magyar kulturális összetartozás erősítéséhez.

lochbergHarrach Péter, Fuchs Szandra, Szabó István

A Tánccsoport és Ifjúsági Egyesület 2003-ban alakult meg Zsámbékon, ahol rendszeresen szerveznek Sváb Táncházakat. Azóta három korcsoportban, több mint 50 gyermek és fiatal őrzi tevékenyen ősei kultúráját. Az elmúlt 15 évben több, mint 29 nemzetközi turnén és fesztiválon vett részt az együttes, melynek során lehetőségük volt több ízben képviselni Magyarországot és a magyarországi németséget Európa legnagyobb folklórfesztiválján is. Emellett a zsámbéki svábok 300. betelepítési jubileumának aktív társszervezői és résztvevői voltak. A díjat Fuchs Szandra, az egyesület elnöke vette át.

Pest Megye Közgyűlése Év gazdálkodója díjat adományozott Homoki Iván részére, az állat- és növénytermesztésben elért kimagasló eredményeinek elismeréséül.

homokiHomoki Iván, Wentzel Ferenc

Homoki Iván vadgazdasági technikus, mezőőr és méhpásztor. Elkötelezett természetvédő, aki mezőőrként nap mint nap járja a természetet. Igazi szenvedélye a méhészet. 1991-óta méhészkedik, ma már több mint 150 kaptárnyi méhcsaláddal. Dabas környékének növényeiből nyerik kiváló minőségű mézfajtáikat, amelyek közül nem egy megyei és országos díjat is kapott. Családi méhészete a hagyományos mézfajták, akác-, hárs-, napraforgó-és selyemfű előállítása mellett a speciális eljárással készített mézboráról is híres. Termékei minőségüket és megjelenésüket tekintve is igényesek.

Pest Megye Közgyűlése Év Polgárőre díjat adományozott Simonyi Zsolt részére a szentendrei emberek biztonsága és a helyi közösség fejlődése érdekében vállalt erőfeszítéseiért.

simonyiSimonyi Zsolt, Wentzel Ferenc, Szerenka Tibor

Simonyi Zsolt a Polgárőrség Szentendre Egyesület alapító tagja, 2012. óta annak elnöke, aki katonai és egyéb fegyveres testületi múlttal rendelkezik. Nagy hangsúlyt fektet a tagok képzésére, támogatja a fiatalok beépítését a polgárőrségbe. Határozott, magabiztos vezetőnek tartják. Az Egyesület munkája érdemeiért a Pest Megyei Rendőr Főkapitány elismerésében részesült 2014-ben. Tevékenységüknek köszönhetően javult a közbiztonság Szentendre városában, melyet a rendőrségi statisztikák is alátámasztanak.

Pest Megye Közgyűlése Év Tűzoltója díjat adományozott Fehér Attila és Sinka Zsolt részére az emberek életét és vagyoni biztonságát fenyegető helyzetekben mutatott helytállásukért.

feher sinkaWentzel Ferenc, Sinka Zsolt, Fehér Attila, Szerenka Tibor

2017. decemberében Sződliget egyik lakóháza kigyulladt. A szolgálatparancsnok felderítés közben kapta az információt Sinka Zsolt főtörzsőrmestertől, hogy lát egy személyt a lángoló épületben, akinek a mentését Fehér Attila törzsőrmester segítségével megkezdték. Az égő épületbe behatolva a veszélyben lévő személyt kimentették. Mentés közben az idős úr tájékoztatta őket, hogy mozgássérült felesége is az épületben tartózkodik. Miután az idős férfit biztonságos helyre kísérték, haladéktalanul megkezdték a mozgássérült hölgy felkutatását, akit a kezükben hozták ki a lángoló épületből. Így a kimentett két személy ellátását a mentőszolgálat szakemberei megkezdhették. A két idős ember életét Fehér Attila és Sinka Zsolt mentette meg.

Pest Megye Közgyűlése Év Iparosa díjat adományozott id. Schült Ferenc részére, a vállalkozásában elért sikerei és közösségi szerepvállalása elismeréseképpen, melyek révén kiemelkedő módon járult hozzá a sváb hagyományok megismertetéséhez.

id schultid. Schült Ferenc, Wentzel Ferenc, Szerenka Tibor

A nagymarosi sváb családi a hagyományok követőjeként ismert Schült Ferenc iparosként kezdte, míg ma már családi vállalkozásban működik a Maros Ács szervezet. A famegmunkálástól kezdve ácsmunkákig terjed kínálatuk. A sváb hagyományokat ápoló iparos gyakran segíti az önkormányzatot és a civil szervezeteket. Legutóbb a német nemzetiségi tájház kialakításában vállalt szerepet és munkát. Elődei elvei – alázat, szeretet, igényesség, becsületesség –, mint zsinórmérték vannak jelen életében és munkájában.

A közgyűlés Év Kisvállalkozója Díjat adományozott Pelle Csilla részére a Pest megyei minőségi élelmiszerek népszerűsítésében, a hagyományok megőrzésében és megújításában elért sikerei elismeréseként.

pellePelle Csilla, Wentzel Ferenc

Szentendre város főutcájának legnépszerűbb üzlete, az Édeni Édességek 2016-ban és 2017-ben is elnyerte az Év Boltja kitüntetést. A csokibolt tulajdonosa, Pelle Csilla férjével 14 éve újították fel a Dumtsa Jenő utcai, korábban bőrdíszműves üzlethelyiséget. A csokibolt kiemelkedő minőségű, teljesen egyedi kínálattal várja a vevőket. Plasztikkártyás, személyre szabott, internet alapú törzskártya-rendszert vezettek be, több mint 3000 regisztrált törzsvásárlójuk van.
A csokibolt a kezdetek óta csatlakozik a városi programokhoz, ők vezényelték le a kétnapos Édes Ünnepet, mely szakmai és közönségprogramjaival az év legsikeresebb Dumtsa Korzó programja volt.

Pest Megye Közgyűlése Testnevelési és Sport Díjat adományozott Wagner László részére, testnevelői munkájáért és a helyi közösség fejlődése érdekében vállalt erőfeszítései elismeréseként.

Wagner, Szabó IstvánWagner László, Szabó István

Wagner László 1994 óta él Gödön. Kézilabda edzőként rendszeresen külföldi tornákra járt csapataival, melyek tagjai közül többen élsportolók lettek. Később ő indította el a „Belépés családostul” mozgalmat, majd a Piarista Juniálist, mely a gödiek egyik kedvenc nyári rendezvényévé vált. Ebből nőtte ki magát a Gödi Jazz Napok, a Családi Koncertek és a Gödi Barokk Hétvége is. Ő indította el a sárkányhajózást Gödön; az idén pedig 81 csapatos családi focikupát szervezett.

A Pest Megyei Népművelők Egyesülete 1996-ban alapította a Fekete dió díjat, amely a Vármegyeháza Díszudvarában egykor állt fáról kapta a nevét. A díjat azok a közművelődési szakemberek nyerhetik el minden évben, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak. A díj Janzer Frigyes Munkácsy-díjas, érdemes művész, szobrász alkotása.

Az egyesület elnöksége Feketedió díjat adományoz Szabó Imréné Zsuzsa, a Gödi József Attila Művelődési Ház igazgatója részére.

szaboSzabó Imréné, Kis Tóth János, Szerenka Tibor

Szabó Imréné Zsuzsa, a József Attila Művelődési Ház közművelődési szakembere, szakmai igazgatója, Göd város kulturális életének elismert vezető személyisége. A közművelődési szakmában eltöltött 25 év alatt jelentős eredményeket ért el először, mint beosztott népművelő, később, mint igazgató. Olyan egyéniség ő, aki Göd település értékeit megőrizve szervezi és vezeti a lokális kulturális örökséghez kapcsolódó programsorozatokat. Szerteágazó szakmai munkáját mindenkor magas színvonalon látja el, tevékenységével erősíti a kulturális hagyományok ápolását. Igazgatóként eredményesen végzi az intézményben a szakmai folyamatok irányítását, a közművelődési formák megújítását. Természetének, emberségének nagyszerű példája a munkatársaival való közös munka eredményessége.

A Közép-Magyarországi Folklórszövetség Pest Megye Népművészetéért díjat adományozott a Kovács László részére.

kovacsKovács László, Szigetvári József 

Kovács László népzenész, hangszeroktató, előadóművész, mintegy 15-20 féle magyar népi- és történeti hangszert, valamint játék-hangkeltő eszközt használva ápolja, népszerűsíti a magyar népzenét, a népi kultúrát. Feladatának tekinti a magyarság hagyományainak - az énekes és hangszeres népzene, népszokások, népi táncok, népi játékok - megismertetését, terjesztését, oktatását Magyarországon és külföldön egyaránt. Legújabb zenei formációja citerával, tekerővel, klarinéttal, ritmushangszerekkel, vonós zenekarral kiegészítve mutatja be a magyar, a román, az ír és szefárd nép zenéjén keresztül a népek kulturális kapcsolatait.

A Közép-Magyarországi Folklórszövetség Pest Megye Népművészetéért díjat adományozott Tóth Judit részére.

tothjuditTóth Judit középen virággal a kezében

Tóth Judit néptáncpedagógus, a Gödöllő Táncegyüttes és az Aszódi Podmaniczky Frigyes alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatója, a Veresegyházi Népi Együttes vezető koreográfusa, ma is aktív táncos, megszállott gyűjtő, viselet felhalmozó. A Bagi Muharay Elemér Népi Együttesben, később a Gödöllő Táncegyüttesben járta végig a táncos pálya iránt egyre jobban elköteleződő fiatal táncos és asszisztens útját, melyet alázat, fegyelem, hit, kitartás, rengeteg táncos élmény és emberi példa kövezett számára szilárddá és megmásíthatatlanná.

A Pest megyében élők korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatásáért, Pest Megye Közgyűlésének és Önkormányzatának tevékenységét, eredményeit hitelesen bemutató munkájáért, Pest Megyei Médiadíjat adományoz Jáki Réka, a Ráckevei Újság felelős szerkesztő részére.

jakiWentzel Ferenc, Jáki Réka, Szerenka Tibor

Jáki Réka felelős szerkesztőként számos alkalommal készített anyagot a megyei közgyűlés és a megyei önkormányzat munkájáról. Ötletivel, szakmai tudásával rendszeresen népszerűsíti a megyei önkormányzat projektjeit.

Pest Megye Közgyűlése Pest Megye Környezetvédelméért Díjat adományoz Hepka György részére környezetvédelmi tevékenysége elismeréseként.

hepkaHepka György, Harrach Péter, Szabó István

Hepka György az alapító tagja és mozgató rugója a vecsési Kispatak Természetvédő Egyesületnek. Munkájának eredménye a településen fasorok, őshonos fák telepítésének, gondozásának megszervezése; természetes vizes élőhelyek megmentése, fenntartása; a szelektív hulladékgyűjtés, illegális hulladék-felszámolás szervezése, elvégzése mellett. A díj kisplasztikáját Ruzics Csilla festőművész készítette.

Pest Megye Közgyűlése Pest Megye Környezetvédelméért Díjat adományoz Ipolytölgyes Község Önkormányzata részére környezetvédelmi tevékenysége elismeréseként.

ipolytolgyesRadnai Bertalan, Harrach Péter, Szabó István

Az Alsó-Ipolymente-Börzsöny vidék alig több mint 400 fős településén a környezetvédelem ügye földrajzi adottságai és gazdasági környezete miatt az átlagosnál is fontosabb. A civil és önkormányzati tevékenységek összekapcsolódnak a környezet védelmének érdekében. A szelektív hulladékgyűjtés, az összes illegális hulladéklerakat felszámolása, a sétányok ösvények megtisztítása, az utak menti fasorok, és zöldfelületek folyamatos ápolása együtt történik a községben élőkkel. A természetes környezet megóvása, fejlesztése, a környezettudatos szemlélet kialakítása folyamatos munkát kíván, amihez további sikereket kívánunk. A díjat Radnai Bertalan polgármester vette át.

Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése Kulturált Települési Környezet Díjat adományoz Szokolya Község Önkormányzatának adományozza a település átfogó fejlesztéséért.

szokolyaNémethné Pintér Csilla, Harrach Péter, Szabó István

Szokolya a Börzsöny ölelésében fekvő 2000 főnél kevesebb lélekszámú település, mely az elmúlt évek során felújította az óvodáját, iskoláját, felépített egy környezetébe illő, korszerű Egészségházat, a patak rendezése során pedig pihenőparkot alakított ki. Jánosi János főépítész iránymutatásával számos lakóépület is megújult, az utcai homlokzatok hagyományőrző átalakításával. A községben végrehajtott fejlesztések bizonyítják, hogy egy kis település is képes csodákat alkotni. A díjat a község polgármestere, Némethné Pintér Csilla vette át.

Pest Megye Önkormányzata 2015 év végén döntött arról, hogy létrehozza az Év Pest Megyei Értéke Díjat. A díjjal azt a közösséget díjazza, amelyik egy, már a megyei értéktárba felvett értéket kiemelkedően tud reprezentálni, ezáltal képes az érték és a megye ismertségét még inkább növelni: pl. új programot tud szervezni, turisztikai vonzerőt teremt, média megjelenéseket generál, nemzetközi kapcsolatot képes építeni általa. Azaz olyan újdonsággal képes kiegészíteni az érték ismertségét, ami addig nem, vagy kevésbé volt ismert a nagyközönség számára.

A Megyei Értéktár Bizottság döntése alapján a Gyóni rekordpálya lett az Év Pest Megyei Értéke.

fmbkHarrach Péter, Fóti Motorbarátok Köre, Szabó István

A Gyóni rekordpálya a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége programjában meghatározó helyszínként szerepelt. Június 24-én érkezett Dabas-Gyónra a nemzetközi motoros rally mezőnye, hogy újra életre keltse a ‘30-as évek híres versenypályáját. Az eseményre száz veterán jármű érkezett külföldről és megannyi résztvevő csatlakozott hazánkból. Az erre az alkalomra felújított pályán jelentős nézőszám mellett a hajdani rekorder, Eric Fernihough emlékére egy mai világrekorder, Eric Patterson két bemutató futamot tartott. A verseny hozzájárult ahhoz, hogy a rekordpálya története újból visszakerüljön a hazai köztudatba, s visszaszerezze a már gyakorlatilag elfeledett, korábbi országos hírnevét. A versenyt szervezte és a pályázatot benyújtotta a Fóti Motorbarátok Köre. A díjat Figler Alebet, a Fóti Motorbarátok elnöke vette át.

Fotók: Fényes Gábor

www.pestmegye.hu