• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7

Újra ülésezhetett a közgyűlés

Tíz hónap után, idén először tartotta meg ülését Pest Megye Közgyűlése.

A vírushelyzet miatt 2020. októbere óta nem ülhetett össze a grémium. A mostani ülés egyperces néma felállással indult, emlékezve az elmúlt hónapokban elhunyt képviselőkre.

kgy dk eskuEsküt tettek az új képviselők

Eskütételt tettek a Demokratikus Koalíció új képviselői: Domján Judit Mária és Jánosi-Lesi Ágota.

A napirendi pontok tárgyalása előtt Pest megye külkapcsolataiért kitüntető díjat vett át Farkas Iván, a Nyitra és Pest megye közösségeit erősítő szakmai, társadalmi és emberi kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységéért. Tavaly évvégén a Megyenap elmaradt, így a díj átadására most került sor.

wf fiWentzel Ferenc alelnök és Farkas Iván díjazott

A képviselők többek között elfogadták a Megyei Értéktár Bizottság 2020. évi tevékenységéről; az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 Kisprojekt Alap Monitoring Bizottságban végzett tevékenységéről; és a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2020. évi tevékenységéről szóló beszámolókat.

A közgyűlés döntött a Közép-Csehországi Régióval kötendő együttműködési memorandumról és a Beregszászi Járási Tanáccsal kötendő együttműködési megállapodásról is. A képviselők elfogadták a Göd város közigazgatási területén kijelölt ipari-innovációs fejlesztési terület fejlesztésével kapcsolatos támogatásról szóló előterjesztést.

A határozatok ITT érhetőek el.

www.pestmegye.hu