• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7

A legjobb sportolókat díjaztuk

A sportolók a Sportkarácsonyi ünnepségen vették át a díjakat.

A Sportkarácsony Pest vármegye amatőr és professzionális sportolóinak találkozója. Különleges alkalom, amikor Pest Vármegye Közgyűlése köszönetet mond mindazoknak, akik kimagasló, példamutató teljesítményre voltak képesek.

Az idei ünnepségen Szabó István, a közgyűlés elnöke mondott beszédet.

Úgy fogalmazott, hogy "a Sportkarácsony ünnepe azért olyan fontos a számunkra, mert egyszerre láthatjuk a sikert, és az embereket, akiket összekapcsolnak ezek a sikerek. Ez az a nap, amikor közelről láthatjuk az egyes történetek és eredmények sokféleségét. Az egymásnak nyújtott segítség és támogatás ezernyi formáját. És azt, hogy mennyi mindent jelenthet az élmény – átélni a sport erejét és győzelmeit. Mert minden egyes siker egyedi."

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE a speciális sportágak kategóriában AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI SPORTSZERVEZETE elismerésben részesítette a Dunakeszi Városi Sport Egyesületet.

Lindner AdamSzabó István, Böőr Zoltán, Szabó László
Az egyesület a fogyatékos sportolókért nagyon sokat tesz. Versenyzői nemzetközi és magyar viszonylatban is kiemelkedő eredményeket érnek el. Pálos Péter a párizsi paralimpián asztalitenisz sportágban bronzérmet szerzett. Porubszki Patrik para atlétájuk Jesoloban a Grand Prix versenyen a 7. helyen végzett, míg az országos para versenyeken dobogós helyezéseket ért el 100, 200 és 400 méteres síkfutásban.
Az egyesület elnöke: Lindner Ádám. A díjat átvette: Böőr Zoltán szakmai vezető.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE speciális sportágak kategóriában AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI SPORTOLÓJA II. DÍJ elismerésben részesítette Kiss Tibor para kajak-kenu versenyzőt, a dunavarsányi Merkapt-Mekler László Sport Egyesület sportolóját.

FFG 0165Szabó István, Kiss Tibor, Szabó László
Kiss Tibor kétszeres lábszáramputált sportoló két éve versenyez rendszeresen a nemzetközi parakajak mezőnyben. Állhatatosságának és szorgalmának köszönhetően 2024-ben egy Európa-bajnoki hatodik és egy világbajnoki 9. helyet is begyűjtött, mellyel kvalifikálta magát élete első paralimpiájára, Párizsba. Tibornak a férfi kajakosok KL2-esek mezőnyének 200 méteres futamaiban szurkolhattunk szeptember elején végül a B-döntőben a 2. helyen ért célba, vagyis összesítésben a 10. helyen végzett.
Edzője: Pruzsina István

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE speciális sportágak kategóriában AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI SPORTOLÓJA I. DÍJ elismerésben részesítette Pálos Péter para asztaliteniszezőt a Dunakeszi Városi Sportegyesület versenyzőjét.
FFG 0176Szabó István, Böőr Zoltán, Szabó LászlóPálos Péter tizenhárom évesen egy Balatonon töltött nyaralás alkalmával pingpongozott először és azonnal beleszeretett sportágába. Karrierje hamar beindult, 22 éves korában már kétszeres világbajnoknak mondhatta magát. Péter azon kevés sportolók közé tartozik, akik minden paralimpiájukról éremmel tudtak hazatérni. 2012-ben Londonban és 2021-ben Tokióban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott, míg Rió de Janerio után idén Párizsban is bronzérmet szerzett.
Edzője: Marsi Márton. Péter sajnos nem tudott eljönni, így díját Böőr Zoltán az egyesület szakmai vezetője vette át.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE szabadidősport kategóriában AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI SZERVEZETE elismerésben részesítette a Sződligeti Segítő Kezek Egyesületet.
FFG 0188Szabó István, Debreczi László, Szabó László
Az egyesület alapítói egy rendhagyó sportegyesület kialakítását tűzték ki célul. A speciális nevelési igényű és autizmussal élő gyermekek számára nagyon kevés lehetőség áll rendelkezésre a sportok gyakorlására. A szervezet alapvető célja az ép fejlődésű gyerekek és a speciális nevelési igényű gyermekek közötti együttműködés és közös fejlődés elősegítése különböző sportfoglalkozások keretein belül. A foglalkozások során a gyerekek olyan fontos humán értékekkel gazdagodnak mint, az elfogadás, a tolerancia és a segítőkészség. Emellett megismerik saját képességeiket és megtanulnak együtt élni saját adottságaikkal. Az egyesület évek óta aktívan részt vesz a sződligeti lakosok közösségi életének fellendítésében is, így közreműködésükkel, koordinálásukkal kerül megrendezésre a gyermeknap, számos kirándulás és összejövetel.
A díjat átveszi: Debreczi László az egyesület elnöke.

Pest vármegye legeredményesebb általános és középiskolái, valamint az év testnevelője díjak a Magyar Diáksport Szövetség 2023/2024. tanévi eredményességi pontversenye alapján kerül kiosztásra.
PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET általános iskolás korosztályban AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI iskolája III. DÍJ elismerésben részesítette a Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumot.

FFG 0195Egri Gyula, Kőnig László, Urr AnitaA Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium nemcsak eredményes szereplője, hanem aktív szervezője és házigazdája is a különböző szintű Diákolimpiáknak. Az iskola diákjai atlétikában, kézilabdában, kosárlabdában, röplabdában és labdarúgásban egyaránt kiemelkedő eredményeket érnek el a körzeti és vármegyei versenyeken. A tavalyi tanévben atlétikában több dobogós helyezést szereztek az országos döntőkön, a IV. korcsoportos fiú kézilabda csapatuk pedig bronzérmes lett.
Az országos pontversenyben 513 pontot gyűjtöttek.
Az iskola igazgatója: Pásztor Gergely
Testnevelői: Gogolák Pál, Horváth Réka, Kőnig László, Körtvélyesi József, Leszkován Ádám Zsolt, Szandhoferné Ihászi Tünde és Rádai István.
A díjat átvette: Kőnig László, az iskola testnevelő tanára és Lukács Gergely az iskola diákja.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET általános iskolás korosztályban AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI iskolája II. DÍJ elismerésben részesítette a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskolát.
FFG 0207Egri Gyula, Sándor Csaba, Urr Anita
A szigetszentmiklósi iskola floorballban, futsalban, labdarúgásban, kézilabdában és sakkban méretteti meg magát a körzeti és a vármegyei Diákolimpiákon.
A tavalyi tanévben diákjaival a floorball diákolimpia országos döntőjében második helyezést értek el III. korcsoportos lány csapatukkal, míg a IV. korcsoportos fiúkkal az ötödik helyen végeztek. Az iskola ezekkel az eredményekkel az országos pontversenyben 560 pontot gyűjtött.
Az iskola igazgatója: Pál Norbertné
Testnevelői: Estók László, Kulhavi-Lestár Viktória, Sándor Csaba és Szabó Norbert
A díjat átvette: Sándor Csaba az iskola testnevelő tanára.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET általános iskolás korosztályban AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI iskolája I. DÍJ elismerésben részesítette az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola és Gimnáziumot.

FFG 0221Egri Gyula, Kozma Zoltánné, Bíró Attila, Urr Anita
Az érdi iskola tanulói floorballban, labdarúgásban, grundbirkózásban és kézilabdában vesznek részt a körzeti és vármegyei Diákolimpiákon.
A tavalyi tanévben különösen nagy sikereket értek el a grundbirkózás országos döntőjén, ahol kimagasló teljesítményüknek köszönhetően az országos pontversenyben 655 pontot szereztek.
Az iskola igazgatója: Kozma Zoltánné
Testnevelői: Biró Attila, Horváth Anikó, Komlódi Balázs, Németh József, Tornai Tibor és Vártokné Szabó Ágnes
A díjat átvette: Kozma Zoltánné igazagató és Biró Attila az iskola testnevelő tanára a testnevelés munkaközösségének vezetője.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET középiskolás korosztályban AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI iskolája III. DÍJ elismerésben részesítette a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumot.

FFG 0232Egri Gyula, Péczeli Ádám, Urr Anita
Az iskola a Diákolimpia szinte minden sportágában képviselteti magát, emellett aktív szerepet vállal a Pest vármegyei események szervezésében és lebonyolításában.
A tavalyi tanévben kiemelkedő eredményeket értek el a lány labdarúgásban és az amatőr röplabdában, ahol bronzérmet szereztek az országos döntőn. Az országos pontversenyben elért 903 pontjukkal Pest vármegye harmadik legjobbjai lettek.
Az iskola igazgatója: Nyíri István
Testnevelői: Horváth Balázs, Koren Natasa, Krix Antalné, Péczeli Ádám és Povázsay György.
A díjat átvette: Péczeli Ádám testnevelő.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET középiskolás korosztályban AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI iskolája II. DÍJ elismerésben részesítette a Budakeszi, Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumot.
FFG 0242
Az iskola a Magyar Diáksport Szövetség Aktív Iskola programjának tagjaként elkötelezett az egészséges életmód és a sport népszerűsítése mellett.
A tavalyi tanévben diákjaik kimagasló eredményeket értek el röplabda sportágban. Különösen emlékezetes siker, hogy fiú és lány röplabda csapatuk egyaránt aranyérmet szerzett a debreceni országos döntőn, a lánycsapat pedig immár zsinórban harmadszor hódította el a bajnoki címet. Az iskola diákjai ezekkel a sikerekkel az országos pontversenyben 1000 pontot gyűjtöttek.
Az iskola igazgatója: Jámbor Erzsébet
Testnevelői: Balogh Dániel, Hellner Donáta, Kutasy Pál, Lukátsy Máté, Pataki Katalin és Proszrnyák Melinda
A díjat átvette: Jámbor Erzsébet az iskola igazgatónője és Győrfi Péter a fiú röplabdacsapat csapatkapitánya.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET középiskolás korosztályban AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI iskolája I. DÍJ  a VÁCI SZC BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI TECHNIKUM ÉS GIMNÁZIUM

FFG 0252Egri Gyula, Nemes Tibor, Hevér János, Urr Anita
Évek óta a váci iskola Pest vármegye legeredményesebb középiskolája, akik kiemelkednek a sport és a tanulás terén egyaránt. Ezt bizonyítja, hogy a nemrég kihirdetett országos eredményességi listán a technikumok között az első helyet szerezték meg.
Az elmúlt tanévben is szinte minden sportágban indultak, amit a Magyar Diáksport Szövetség meghirdetett. Az országos diákolimpián kilenc érmet szereztek, kiemelkedő teljesítményt nyújtva az atlétika ügyességi csapatbajnokságon és strandkézilabdában, ahol aranyérmet nyertek.
Az országos pontversenyben 2385 pontot gyűjtöttek és ezzel Pest vármegye legeredményesebb középiskolája lettek.
Az iskola igazgatója: Fábián Gábor
Testnevelői: Hevér János, Holman Nóra, Niedermüllerné Karcag Ildikó, Nemes Tibor, Nagy Enikő, Nagy Péter, Sajgó Kornél és Somoskői Balázs.
A díjat átveszik: Hevér János és Nemes Tibor testnevelők.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET a kis iskolák kategóriájában AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB PEST VÁRMEGYEI kisiskolája elismerésben részesítette a Pusztavacsi Általános Iskolát.
FFG 0264Egri Gyula, Horváthné Kalocsai Gabriella, Urr AnitaA 200 fő alatti tanuló létszámú iskolák közül a Pusztavacsi Általános Iskola végzett az élen Pest vármegyében. Nem csak a kis iskolák között versenyeznek eredményesen, rendszeres résztvevői a Diákolimpia versenyrendszerének. A legeredményesebben atlétika és úszás sportágban szerepeltek.
Az iskola igazgatója: Fodor Istvánné
Testnevelői: Kiss Csaba, Petrányi József, Szabó Katalin.
A díjat átvette: Horváthné Kalocsai Gabriella tanító.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET általános iskolás kategóriában AZ ÉV TESTNEVELŐJE elismerésben részesítette Kőnig Lászlót a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium testnevelőjét.
FFG 0273Egri Gyula, Kőnig László, Urr Anita
Kőnig László hét éve tanít testnevelést a gimnáziumban, ahol osztályfőnöki feladatokat is ellát. Korábban az Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában és a Hernádi Általános Iskolában tanított matematikát és testnevelést.
2022 elején alapította meg a Dabasi Atlétikai Klubot, ahol azóta is az egyesület elnökeként és edzőjeként tevékenykedik.
A tavalyi tanévben tanítványai atlétika sportágban értek el kiváló eredményeket.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET középiskolás kategóriában AZ ÉV TESTNEVELŐJE elismerésben részesítette, Hevér Jánost a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium testnevelőjét.
FFG 0282Egri Gyula, Hevér János, Urr Anita
Hevér János 2017 augusztusa óta a Boronkayban tanít, ahol testnevelést és testneveléselméletet oktat. Az iskolai labdarúgással 2018-ban kezdett foglalkozni. Kezdetben Fábián Gáborral dolgozott együtt, majd fokozatosan átvette az irányítást. Az iskolai csapattal kiemelkedő sikereket ért el: 2022-ben megnyerték a Futsal Diákolimpia döntőjét, ami az iskola történetében először sikerült, majd 2024-ben az országos kispályás labdarúgó Diákolimpia bajnoki címét is elhódították.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE és a PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET PEST VÁRMEGYE DIÁKSPORTJÁÉRT elismerésben részesítette Gadanecz Györgyöt.

Gadanecz György évek óta elhivatottan rendezi és szervezi Gödöllő város diákversenyeit, jelentős szerepet vállalva a helyi sportélet fejlesztésében. Az elmúlt 25 év során kiemelkedő munkát végzett a gödöllői Mezei Futó Diákolimpia Országos Döntőjén, ahol mindvégig főszervezőként tevékenykedett. Lelkiismeretessége és precizitása révén nemcsak Gödöllő, hanem Pest vármegye versenyeinek is sikeréhez hozzájárul. Munkája példaértékű, hiszen az ő kitartó és alapos szervezői munkájának köszönhetően több generáció sportolója élvezhette a jól megrendezett versenyeket, amelyek nemcsak a versenyszellem erősítésében, hanem a közösségi élmények gazdagításában is fontos szerepet játszanak.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE általános iskolás korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA III. DÍJ elismerésben részesítette Nyári Hanna úszót, a Budaörsi Sport Club versenyzőjét, a budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola tanulóját.
FFG 0359Veress Eszter, Nyári Hanna, Urr Anita
Hanna a 2023/2024. tanévben az úszás diákolimpián hatodik helyezést ért el 100 méteres mellúszásban. Az egyesületi országos bajnokságon több versenyszámban is eredményesen szerepelt. Hanna emellett oszlopos tagja a váltóversenyeknek is, ahol csapattársai mellett együttműködve hozzájárult a csapat sikereihez.
Edzője: Kovács László
Testnevelője: Széchenyi Krisztián

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE általános iskolás korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA II. DÍJ elismerésben részesítette Nagy Soma úszót, a Százhalombattai VUK SE versenyzőjét, a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulóját.
FFG 0367Veress Eszter, Nagy Soma, Urr Anita
Soma a tavalyi úszás diákolimpián aranyérmet szerzett 100 méter pillangóúszásban, míg 200 m vegyesen a második helyen végzett. A korosztályos gyermek bajnokságon 100 és 200 méter pillangón a dobogó legfelső fokára állt fel, míg 200 méter vegyesen ezüstérmet szerzett.
Edzője: Vértesi Tamás
Testnevelője: Molnárné Kálmán Tünde

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE általános iskolás korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA I. DÍJ elismerésben részesítette Zsigmond Simon asztaliteniszezőt, a Ceglédi Vasutas Sportegyesület versenyzőjét.
FFG 0381Veress Eszter, Zsigmond Simon, Urr Anita
Zsigmond Simon asztaliteniszező, a diákolimpia országos döntőjén második helyezést ért el. 2024-ben az Asztalitenisz Utánpótlás Magyar Bajnokságon kiemelkedő teljesítményt nyújtott: U13-as korosztályban egyéniben első, míg U15-ben harmadik helyezést ért el. Páros versenyekben is eredményesen szerepelt: U13-ban aranyérmet nyert, U15-ben fiú párosban ezüstérmet, vegyes párosban pedig bronzérmet szerzett. Simon a szerbiai utánpótlás versenyen is képviselte Magyarországot, ahol nagyszerűen szerepelt az U13-asok mezőnyében és bronzérmet szerzett.
Edzője: Fodor Árpád

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE középiskolás korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA elismerésben részesítette Lukács Gergely atlétát, a Dabasi Atlétikai Club, a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium tanulóját.

FFG 0388Veress Eszter, Lukács Gergely, Urr AnitaGergely 2024-ben kiemelkedő eredményeket ért el atlétikában. Az U16-os fedettpályás országos bajnokságon magasugrásban aranyérmet szerzett, míg az összetett versenyben ezüstöt nyert. A szabadtéri Atlétikai Magyar Bajnokságon 181 cm-es ugrásával a második helyen végzett. Gergely nemzetközi szinten is sikeresen szerepelt, hiszen a Négy Főváros Tornáján és az U16-os válogatott viadalon egyaránt bronzérmet szerzett.
Edzője: Kőnig László
Testnevelője: Rádai István

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE utánpótlás korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI CSAPATA elismerésben részesítette a Városi Sportegyesület Dunakeszi U20-as kézilabda csapatát.
FFG 0400Veress Eszter, Horváth László, Kovács Márton, Urr Anita
A VSD fiú ifi kézilabda csapata kimagasló teljesítményt nyújtott a másod osztályú bajnokság nyugati csoportjában. A csapat 20 mérkőzésen 16 győzelmet aratott, ezzel megszerezve az első helyet a tabellán. Összesen 674 gólt lőttek, miközben 580 gólt kaptak. Az idei évben méltó módon képviselik városukat az első osztályú utánpótlás-bajnokságban.
A csapat tagjai: Ábrahám Márton, Baluka Bálint, Bán Zalán, Bogár Zoltán, Fodor Levente, Godó Gergő, Haris Dániel Gábor, Helembai Hunor Péter, Konrád-Soós Bálint, Kovács Márton, Lakatos János, Máté Barnabás, Mátrai Krisztofer László, Nagy Rihárd László, Pap Martin, Polányi Márk, Rózsahegyi Dávid, Szórádi Norbert Ákos és Vasa Bálint.
A csapat edzői: Horváth László és Gács Péter
A díjat átveszi Horváth László vezetőedző és Kovács Márton a csapat tagja.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE női utánpótlás korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI SPORTOLÓJA elismerésben részesítette Kacsó Noémi Petra kézilabdázót a Váci Dunakanyar Kézilabda KFT sportolóját.
FFG 0407Veress Eszter, Kacsóné Ottó Ágnes, Urr Anita
Kacsó Noémi Petra a váci kézilabda egyik kulcsfontosságú játékosa. A tavalyi tanévben a Kézilabda Diákolimpia országos döntőjében az 5. helyet szerezték meg, és őt választották a torna gólkirálynőjévé. Noémi kiemelkedő teljesítményét nemcsak hazai szinten, hanem nemzetközi versenyeken is megmutatta: a váci játékos a korosztályos ifjúsági válogatott tagjaként részt vett a nyári világbajnokságon Kínában, ahol bronzérmet szerzett.
Edzője: Pálfalvi-Németh Lilla
Noémi sajnos edzőmérkőzés miatt nem tudott eljönni, ezért a díját édesanyja, Kacsóné Ottó Ágnes vette át.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE férfi utánpótlás korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI SPORTOLÓJA elismerésben részesítette Kolompár Imre birkózót, a Monori Sportegyesület versenyzőjét.
FFG 0417Veress Eszter, Kolompár Imre, Urr Anita
Kolompár Imre kimagasló versenyző, már gyerekkorában kitűnt tehetségével. Nagyon szorgalmas és kitartó sportoló. Minden lehetséges hazai versenyt megnyert, amit lehetett. Idén harmadszor lett korosztályos Európa-Bajnokságon harmadik helyezett.
Edzője: Komáromi Tibor

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE felnőtt korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI CSAPATA elismerésben részesítette a Budaörsi Sport Club asztalitenisz csapatát.
FFG 0429Szabó István, Fazekas Mária, Szvitán Krisztina, Hajmási Éva
Az idén 100 éves, Centenáriumát ünneplő Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata számára a 2024-es év fennállásának eddigi legsikeresebb esztendője. A csapat elhódította az Európa Kupát, ami az Európai Asztalitenisz Szövetség második számú nemzetközi kupasorozata a Bajnokok Ligája után. A csapat megnyerte a felnőtt bajnoki címet is, ezzel összességében nyolcadik alkalommal lett Magyarország legjobb női asztalitenisz csapata. A csapat két tagja Póta Georgina és Madarász Dóra kijutott és részt vett a Párizsi olimpián.
A győztes csapat tagjai: Fazekas Mária, Póta Georgina, Madarász Dóra, Dari Helga, Molnár Kendra
A csapat edzője: Bachman Péter
A díjat átvette: Fazekas Mária csapatkapitány és Szvitán Krisztina szakosztályvezető.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE női felnőtt korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI SPORTOLÓJA elismerésben részesítette Fojt Sára kajak-kenu versenyzőt, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítvány sportolóját.

FFG 0443Szabó István, Fojt Sára, Hajmási Éva
Fojt Sára utánpótlás korú versenyzőként élete első olimpiáján vett részt. A 20 éves sportoló Párizsban K4 500 méteren, Pupp Noémival, Csipes Tamarával és Gazsó Alida Dórával egy hajóban harmadik helyet szerezte meg. Ezen kívül másnap párosban, szintén 500 méteren fantasztikus hajrával bronzérmet nyert. Az olimpiát megelőző szegedi Európa-bajnokságon mind a négyes, mind a páros versenyszámban aranyérmet szerzett.
Edzője: Csipes Ferenc

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE férfi felnőtt korosztályban AZ ÉV LEGJOBB PEST VÁRMEGYEI SPORTOLÓJA elismerésben részesítette GÉMESI CSANÁD vívót, a MATE-GEAC sportolóját.
FFG 0455Szabó István, Gémesi Csanás, Hajmási Éva
Gémesi Csanád négyéves korában lépett a vívóterembe és fokozatosan a gödöllői vívóklub vezéregyéniségévé nőtte ki magát. Szorgalma és elszántsága, vívótehetségével párosulva, azt is lehetővé tette, hogy professzionális sportolóként folytassa szenvedélyesen szeretett hobbiját, a kardvívást. Az idei évben megnyerte a magyar bajnokságot, tagja volt az Európa-bajnoki aranyérmes és az olimpiai ezüstérmet nyerő csapatnak.
Csanád edzője: Navarrete József

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE AZ ÉV EDZŐJE elismerésben részesítette Jakus Bélát, a Váci Dunai Sárkányok edzőjét.
FFG 0464Szabó István, Jakus Béla, Hajmási Éva
Jakus Béla 1995-2001 között minden évben kijutott az aktuális kajak-kenu világversenyekre és ezeken egy Európa bajnoki arany, egy ezüst, egy világbajnoki ezüst és egy világbajnoki bronzéremmel lett gazdagabb. A versenysport után versenyzőből edzővé vált és az idei évben a 15. Nemzetek közötti Sárkányhajó Európa Bajnokságon a Dunai Sárkányok Vác csapata minden korosztályban képviselte hazánkat, ahol négy arany és két ezüstérmet szerzett. Az őszi Sárkányhajó Világbajnokságon négy arany, négy ezüst és hét bronzéremmel tért haza csapata.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE PEST VÁRMEGYEI SPORT DÍJ elismerésben részesítette Koch Mátét, a Vasas Sport Club vívóját.
FFG 0479Szabó István, Koch Máté, Hajmási Éva

Koch Máté olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címekkel büszkélkedő magyar párbajtőrvívó. Az idei magyar bajnokságon egyéniben ezüstérmet szerzett, míg a párizsi olimpián a legjobb 16 közé jutásért lépett pástra, de első kiemeltként sajnos kikapott, így nem folytathatta szereplését. A párbajtőr csapatversenyében azonban hatalmas sikert aratott, hiszen a Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor és Nagy Dávid alkotta csapattal olimpiai bajnoki címet szereztek.

Pest Vármegye Közgyűlése az Olimpia évében külön elismerésben részesíti azokat a Pest vármegyében élő vagy Pest vármegyei sportegyesület színeiben versenyző olimpikonokat és paralimpikonokat, akik az olimpián pontot szereztek.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette a női kézilabda válogatott tagjait, akik a hatodik helyen végeztek az olimpián:
• Böde-Bíró Blankát Vácrátótról,
• Debreczeni-Klivinyi Kingát Budaörsről,
• Szőllősi-Schatzl Nadinet Budaörsről.

FFG 0489Szabó István, Debreczeni-Klivinyi Kinga, Hajmási Éva
PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette Gáspár Tamás üllői íjászt, aki a paralimpián az ötödik helyen végzett.
Tamás jelenleg külföldön tartózkodik, így díját egy későbbi időpontban veszi át.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette Varga Katalin vecsési lakost, aki a paralimpián kajak-kenu 200 méterén a negyedik helyen zárt.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette a Szadán élő Vas Kata Blankát, aki az országúti mezőnyversenyben szoros küzdelemben a negyedik helyen ért célba.
Blanka sajnos ma nem tud itt lenni, így díját édesanyja Vasné Pál Katalin vette át.

FFG 0497Szabó István, Vasné Pál Katalin, Hajmási Éva
PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette a férfi vízilabda válogatott tagjait, akik a negyedik helyet szerezték meg:
• Hárai Balázs Halásztelekről,
• Jansik Szilárd Ceglédről,
• Manhercz Krisztián Pilisvörösvárról.
Díjukat egy későbbi időpontban veszik át.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette a Dunakeszi Városi Sportegyesület versenyzőjét, Pálos Péter para asztaliteniszezőt, aki bronzéremet nyert.

FFG 0504Szabó István, Böőr Zoltán, Hajmási Éva

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette Fojt Sárát, aki a budakalászi egyesület színeiben női kajak kettesben és négyesben is bronzérmet szerzett.

FFG 0512Szabó István, Fojt Sára, Hajmási Éva
PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette az érdi Krajnyák Zsuzsanna és a gyáli Madarászné dr. Mező Boglárka vívókat, akik a paralimpián tőr csapat tagjaként a második helyen végeztek. Díjátadónk Hajmási Éva szintén az ezüstérmes csapat tagja.

FFG 0527Szabó István, Madarászné dr. Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva
PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette a gödöllői Gémesi Csanádot, aki a férfi kardcsapat tagjaként ezüstéremmel tért haza Párizsból.

FFG 0536Szabó István, Gémesi Csanád, Hajmási Éva
PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette a második helyet szerző férfi kajak kettes párosát a taksonyi Nádas Bencét és szigetszentmiklósi Tótka Sándort.
A páros jelenleg edző táborozik, így díjukat egy későbbi időpontban veszik át.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette Kós Hubertet Telkiről, aki 200 méter hátúszásban lett olimpiai bajnok.
Hubert a jelenleg is zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon indul, így díját egy későbbi időpontban veszi át.

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette a budakalászi Koch Mátét, aki a férfi párbajtőr csapat tagjaként aranyérmet nyert.

FFG 0544Szabó István, Koch Máté, Hajmási Éva

PEST VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE elismerésben részesítette a tárnoki Milák Kristóf úszót, aki két éremmel tért haza Párizsból. 200 méter pillangón második, míg 100 méteren aranyérmet szerzett.
Miák Kristóf későbbi időpontban veszi át a díjat.

Fotó: Fényes Gábor

További fotók: https://www.dropbox.com/scl/fo/8li79amp4d7swj57ov5m1/AAu-NKpX5ZEZClGhCbxEi-4?rlkey=xhatz7bgdxmy936yk71bd9gcj&st=kbx981b8&dl=0

www.pestmegye.hu