Cikkeink archívuma

Jutasi Miklós zenész, zenetanár a szavazatok 49.22 százalékával nyerte meg a választást Maglódon. A függetlenként induló Somogyváry Mihály 42,19 százalékot, míg az MSZP színeiben induló Fodor Tibor János 8,59 százalékot kapott a tizenegyezer lakosú város 9-es számú választókörzetében.

Elkészült Pest Megye Önkormányzatának III. Környezetvédelmi Programja. A koncepció a 2009-13-ig tartó időszakra szól, és meghatározza a megye környezetvédelmi tevékenységét, illetve a települések felé történő környezetvédelmi koordinációs és konzultatív munkáját.

Idén ünnepli 75. születésnapját Sára Sándor filmrendező. Ebből az alkalomból a A Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány könyvet jelentet meg „India a szépség koldusa” címmel.

Levélben gratulált Dr. Szűcs Lajos az „Év Növényorvosainak”. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei szervezete idén 3 tagját is kitüntette ezzel a címmel.

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke a Német Szövetségi Köztársaság Bundestagjának elnökével kötött megállapodása alapján pályázatot hirdetett egyetemi végzettségű német fiatalok részére, viszonozva ezzel a Bundestag által a magyar fiatalok számára biztosított ösztöndíj programot.

Háromszáz korszerű ágyat szerzett be Pest Megye Önkormányzata a tulajdonában működő kistarcsai Flór Ferenc Kórház számára. Fotók az átadásról.

Általános iskolás diákok lepték el a Vármegyeháza dísztemét. A Pest megyei településekről érkező kisdiákokat Pest Megye Közgyűlésének elnöke személyesen köszöntötte.

Hernád egy közepes nagyságú település Pest megye déli részén. És miben különleges? Például az energiaköltségek 80%-át megtakarítják.

Első alkalommal rendeznek Teakwon-do kupát a Pest megyei településen. A koreai harcművészet művelői négy korosztályban mérik össze tudásukat, a szervezők mintegy kétszáz versenyzőt várnak az ország számos pontjáról.

A Pest Megyei Közgyűlés Dísztermében tartja karácsonyi rendezvényét a Magyar Napló. Részletek itt.

Együttműködési megállapodás született Pest megye és az olasz Potenza megye között.

Pest megyében, Telki és Budakalász között mintegy 60 autó akadt el a hóban, személyi sérülés nem történt - közölte az MTI-vel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.

A megyei önkormányzatok közös fellépését kezdeményezi a Pest megyei önkormányzat elnöke a kormánynak az európai uniós pénzeket elosztó „átláthatatlan, ellenőrizetlen, korrupciógyanúval terhelt” politikája ellen – közölte Szűcs Lajos hétfőn az MTI-vel.

Negyedik alkalommal 2008. november 20-án rendezték meg a kollégium szervezésében az  Erzsébet bált. A rendezvény kiemelkedő eseménye volt a „Bál szépe” megválasztása.

Intézményünk névadója tiszteletére minden évben szakmai és emléknapot tart. A mai Simon Antal napnak kiemelt jelentőséget kölcsönöz, hogy 20 éve működik intézményünkben a beszédjavító tagozat.

Ezúton értesítjük Pest megye lakosságát, hogy Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 2008. december 12-én de. 10 órától közmeghallgatást tart a Megyeháza Dísztermében (Budapest, V. Városház u. 5-7.)

Nyílt napot szervez a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola november 27-én. A Pest Megye Önkormányzata fenntartásában működő intézmény minden 8. osztályos pályaválasztót vár.