Ágai Adolf lapszerkesztői és irodalmi munkássága - Dabas

Ágai Adolf lapszerkesztői és irodalmi munkássága - Dabas

Ágai Adolf (Jánoshalma, 1836. márc. 31. – Bp., 1916. szept. 21.): író, újságíró, szerkesztő, humorista, tanult orvos, a Kisfaludy Társaság tagja, 12 évesen a márciusi ifjak egyike.  A magyar sajtótörténet sokoldalú és műfajteremtő egyénisége, életrajzírói az első sikeres magyar nyelvű zsidó íróként-újságíróként összegzik pályáját. A Forgó bácsi, Csicseri Bors, Porzó és egyéb álnevek későbbi viselőjének édesapja, Dr. Rosenzweig József 13 éves korában az üldözések elől menekült Lengyelországból Magyarországra. Gyermekkori nagy álmát, az orvosi diplomát a reformkor politikusa, Klauzál Gábor (1804-1866) támogatásával sikerült megszereznie. Orvosként először az akkor horvát anyanyelvű Jánoshalmán (Jankovác) telepedett le feleségével, és itt született 1836. március 31-én fiúk, Adolf. Miután az Eszék melletti Orahovicára költöztek át, a kisfiú négyéves koráig alig hallott magyar szót. Ezt követően gyakorlatilag Pécelen sajátította el a magyar nyelvet, és itt kezdte el az elemi iskolát, amit Alsódabason folytatott, ahol édesapja a Halász család orvosa volt. Rosenzweig doktor 1847-ben Abony község szolgálatába állt, így Adolf 11 évesen ismét iskolát váltott. Életének meghatározó élménye volt, hogy Abonyban megismerhette a Kossuth család több tagját:  „A véletlen szerzése, hogy épp azon a két helyen töltsem gyermek-éveimet, melyekhez Kossuth szívének is köze volt: Dabason, ahol édes atyja van eltemetve, és Nagy-Abonyban, ahol édesanyja élt az ő lánya házában, Zsulavszkynénál, akinek férje a vasas-németeknél szolgált, mint kapitány, de otthagyva a katonai pályát, nálunk gazdálkodott. Emília, Kossuth testvérhúga, szép asszony volt és eszes (megéreztem s megértettem én ezt már akkor is), bátyjához feltűnően hasonló. Szerette is, ha ezt észrevették.” Egy alkalommal a hazalátogató Kossuth Lajos tiszteletére nagysikerű gyermekműsort rendeztek, ahol az „Előadás után valamennyien elejébe járultunk az ünnepeltnek, aki megsimogatta az én fürtös fejemet is. Megérintett a keze melege, s e pillanatban olyat éreztem, mint amilyet csak a pásztorfiú érezhet, mikor megkoronázzák, vagy a kis noviczius, kit a pápa avat pappá.” 

dabas agai nagy

A tizenkét éves Adolf ilyen előzmények után rendkívüli fogékonysággal élte meg a magyar szabadságharc eseményeit. Szeretett volna önkéntes felkelőnek jelentkezni, de ezt a szülei természetesen megakadályozták. Ugyanakkor magáért beszél, hogy Rosenzweig doktor is 1848-ban magyarosította a család nevét. (Az Ágai név a „zweig” német fordításából vezethető le, melynek magyar jelentése: ág.) A család végleg Abonyban telepedett le, ahol együtt gyerekeskedett Márton Ferenccel, a későbbi Abonyi Lajos néven híressé vált íróval, és Simonffy Kálmán dalszerzővel. Adolf itt kezdte el a középiskolát, melyet Pesten a piaristáknál folytatott, és egy szolnoki kitérő után a nagykőrösi gimnáziumban fejezett be. A nagykőrösi időszak döntőnek bizonyult későbbi pályafutása szempontjából, hiszen Arany János volt az irodalomtanára. A „csizmában járó olimpuszi lény” bátorította első írásainak publikálására. Az út innen akár egyenesen is vezethetett volna az irodalom felé, de édesapja az orvoslás irányába terelte jövőjét.  Orvosegyetemi tanulmányait 1854-ben Pesten kezdte, majd Bécsben folytatta, diplomáját 1860-ban szerezte meg. Gyermekorvos szeretett volna lenni. Másfél évig kísérgette a napi viziteken Bókai János tanár urat, akivel együtt gyűjtöttek, hogy tető alá kerüljön az Üllői úti gyermekkórház. Végül mégis a gyerekek betűvel való nevelését választotta, de orvosi diplomájára, bármely szerkesztőségbe is sodorta az élet, mindvégig büszke volt, és elvárta a „doktor úr” megszólítást. 1868-ban kezdődő lapszerkesztői korszakát a híres élclap „Borsszem Jankó”, a képes családi lap „Magyarország és Nagyvilág” és a gyermekújság „Kis Lap” jellemzik. Porzó álnéven a tárcalevél műfajteremtője. A humorral, szatírával oly sikeresen bánt, hogy Krúdy Gyula szerint egy időben Ágai Adolfnak volt a legtöbb ellensége Magyarországon.

Számos fiatal tehetség, például Szép Ernő, Heltai Jenő, Csathó Kálmán pályakezdését segítette, mentoráltjai között ott volt a dabasi kötődésű Vay Sándor / Sarolta is. A hálás tanítvány „A régi Athenaeum” című történetben örökítette meg az első találkozást és a későbbi segítséget:

„Aztán bementünk egy gömbölyű termetű, igen nyájas úri emberhez, akiről a nevelőm azt mondta, hogy ez a Forgó bácsi. Forgó bácsi, aki azt a gyönyörű kis újságot szerkeszti, pompás képeivel, érdekes meséivel, s akinek mi is egy kis leírást meg egy rajzot hoztunk. A nevelőm kétszer is elmondta, hogy én azt minden segítség nélkül magam írtam és rajzoltam, s míg Forgó bácsi türelmesen nézegette a rajzot, megolvasta szarkalábjaimat, hol meleg, hol hideg szaladgált végig a hátamon. Végre letette a papirost és valami leírhatatlan jóakarattal nézett rám.
- Derék, derék - mondotta mosolyogva –, csak nagyon szomorú ez a kép, egy sír…
Majdnem elpityeregtem, és a szomorú tárgyú képnél is szomorúbb lett az arcom. Alighanem észrevette a jó Forgó bácsi, mert egyszeribe megvigasztalt.
- No, de azért sebaj… van nekem egy nagy embereknek való újságom is, majd kiadjuk abban. Már csak azért is, mert a Kossuth Lajos atyjának a sírját ábrázolja, és mert kis barátom félig-meddig földim.
Aztán elbeszélte, olyan nyájasan, kedvesen, ahogy csak ő tud beszélni, hogy ott gyerekeskedett ám ő is az én falumban, és hogy oda járt labdázni, meg hallgatni a fák suttogását abba az erdőbe, a kis tóval, ahol most – akkor – én szoktam játszogatni. Mikor elbúcsúztunk, kezet is fogott velem Forgó bácsi és biztatólag mondta:
- Csak forgassa a pennát… húsz év múlva majd komolyabban is beszélünk együtt.
És beszéltünk is – mert a jó Forgó bácsi mindig figyelemmel kísérte az én szerény munkálkodásomat és bizony néha talán érdemem felett is méltatta. Annyira, hogy egyszer aztán, fontos ügyben levelet is küldött nekem, megírván, hogy keresném föl az Athenaeumban. Ott álltam tehát ismét abban a kis, ócska divatú szobában, a papírgarmadával telt íróasztal előtt, ahol réges-régen olyan félő és reménylő szívvel lestem bírálatát. Szép, fényes fekete hajam kiritkult azóta a halántékomnál, itt-ott szürke szál is keveredett belé és a ragyogó gyermekszemek helyett egy szkeptikus, mogorva, mindennel elégedetlen szempár tekintett Forgó bácsira. Vastag, vörös öves szivart dugott a fogaim közé, aztán könnyedén így szólt:
- Nem kell desperálni, maga többet tud, mint ahogy azt gondolja, olvasom a munkáit… kitűnő krónikaíró lesz…”

A történet a kétkötetes „Régi magyar társasélet”-ben jelent meg 1900-ban, Porzó, azaz Ágai Adolf előszavával, hozzásegítve az átütő sikerhez a férfiként élő és publikáló grófkisasszonyt.  

A századforduló után a Nyugat köreiben már korszerűtlennek, elavultnak ítélték Ágai nézeteit, aki együtt képviselte a zsidó identitás megőrzését és az asszimilációt. Amikor 1916. szeptember 21-én, Budapesten, 80 éves korában meghalt, a nekrológokban úgy írtak róla, mint aki néhány művével biztosította helyét a magyar irodalom panteonjában. Életrajzírói az első sikeres magyar nyelvű zsidó íróként-újságíróként összegzik Ágai Adolf pályáját, aki „mindvégig göröngytelen” úton haladt. Posztumusz díszpolgári cím, emléktábla-avatás, tisztelgő műsor a Borsszem Jankó kiadásának 140. évfordulóján, emlékkiállítás és válogatott írásainak kiadása, azaz a közelmúlt számos eseménye tanúsítja, hogy munkássága, és annak Pest megyei vonatkozásai a 21. században is maradandó értéket képviselnek.

Forrás: www.dabas.info.hu 

Ajánló az Értéktárból...

facebook

pestmegyelapja