Szkíta aranyszarvas - Tápiószentmárton

Szkíta aranyszarvas - Tápiószentmárton

1923. november 8-ikán a tápiószentmártoni Attila-dombon folytatott ásatás során látta meg újólag a napvilágot a szkíta pajzsdísz, a magyar régészet egyik legértékesebb, korszakot szimbolizáló tárgya. A lelet egy hamvasztásos rítus szerint eltemetett előlelő személy sírmellékletét alkothatta. Az i.e. 7-6. század táján készülhetett és kerülhetett e földbe. A tápiószentmártoni aranyszarvas ma a Nemzeti Múzeumban látható.

Az 1923 áprilisában elkezdődött ásatás első szakasza nem hozott eredményt. A feltárások a Blaskovich testvérek által megjelölt helyszíneken, többnyire az Attila-dombon és környékén, egy középkori falu területén folytak. „Az őszi feltárás váratlan szenzációs eredményt hozott. November 8-án, Attila dombjának tetején, 1,2 m mélységben, „tűzpad” szélénél, összehajtottan került elő egy lemezből domborított, fekvő szarvast ábrázoló dísztárgy, a tápiószentmártoni aranyszarvas. A tűzpad déli szélénél kúpos dísztagos, elektron fülbevalót és fazekaskorongon készített edények töredékeit találták.”

tapioszentmarton szkita aranyszarvas2

A kiegyengetett szarvasalak hossza kb. 22 cm volt. Anyagát kémiai analízissel állapították meg. Ezek szerint Zsivny Viktor elemzése alapján a tárgy elektronból készült, mely ötvözetben az arany aránya 46,98%, az ezüst 51,17 %, a réz 1,63%, a vas 0,03%. A szarvasalak és a fülbevaló a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Dr. Bella Lajos tanulmánya szerint hamvasztásos temetkezési helyet tártak fel, mely helyszín egy fejedelmi sírlelet része lehetett. Hamar megtalálták az analógiát a dél-oroszországi hasonló motívumokkal. Ezek szerint a Kr.e. 5 században készült szarvasalak a kárpát-medencei szkíta korszak egyik legértékesebb lelete. Öt évvel később, 1928-ban találták meg a jóval nagyobb zöldhalompusztai –csincsei- szarvasalakot, a szkíta kor másik emblematikus figuráját. Rendeltetése szerint mindkettő fejedelmi pajzsdísz lehetett, erre utalnak a tárgyak hátoldalán levő kis fülek, melyekkel szövetre, nemezre, bőrre lehetett a dombornyomású szarvast erősíteni.

Bella Lajos szerint a megtalált szarvasmotívum olyan pajzsdísz lehetett, melyet eredeti tulajdonosától elraboltak, s a zsákmányt az Attila-dombon rejtették el a hamuban, amikor a rablókra rajtaütöttek. Az 1924 kora tavaszán folytatott ásatás újabb, hasonló értékű és jelentőségű lelet előkerülését már nem eredményezte.

Fettich Nándor (1900-1971) régész és ötvösművész elsők között mutatta be tanulmányában a magyar régészet kiemelkedő jelentőségű leletét. „Az erősen stilizált agancs két előrenyúló és négy S-alakú, továbbá egy szélesebb, kettős visszahajló ágból áll. A négy S-alakúan hajló ág bekanyarodó felső vége mögött egészen szervetlenül egy-egy félgömb alakú sima kidudorodás foglal helyet. Az agancsnak két előrenyúló ágát a hátra fektetett résszel egy nagyobb rovátkolt felületű dudor kapcsolja össze szervesen. A szemöldök és agancs között még egy hosszúkás dudor is foglal helyet. Az agancs egyes ágait poncolással kidolgozott erőteljes vonal hangsúlyozza, mellyel az utolsó, kettős ágnál még zsinórszerű foglalás is párosul. Poncolással előállított szegélye van a mellső combnak és elől a nyaknak, ugyanezzel a technikával készült a hármas szemöldök középső vonala, a száj széle és a hátsó combot hangsúlyozó nagyszerű spirál is. A többi szegélyek a nyak alján, a lábakon, az agancs végén, a szemöldök alsó és felső ívei és a farok zsinórszerűen vannak alakítva...”

A későbbi ásatások során az Attila-dombon bronzkori sírok, kelta, római kori (szarmata) kerámiák kerültek elő. A tatárjárás során elpusztult faluhelyen sírokat tártak fel, illetve a késő középkori Tápiószentmárton eredetére utaló tárgyakat találtak.

1924-ben a Magyar Nemzeti Múzeum az aranyszarvas aranyozott rézből készült, un. galvanoplasztikai másolatát adta ajándékba az ásatást segítő Blaskovich Aladárnak, aki azt a tápiószelei Blaskovich-gyűjteménynek adományozta. Ez a tárgy ma is a Blaskovich Múzeum féltett kincse.

Forrás: tapiokultura.hu

 

 

Ajánló az Értéktárból...

facebook

pestmegyelapja