Dunakeszi késő-római kikötőerőd

Dunakeszi késő-római kikötőerőd

A Nemzeti Múzeum régészei által feltárt erőd a maga nemében páratlan Magyarországon, maga a kikötőerőd és az ott kialakított múzeum római kori emlékeink értékes darabja. Más kikötőerőd nem maradt fent ilyen állapotban, így a kis magánmúzeumban a látogatók autentikus anyagon ismerhetik meg a kort. Az elképzelések szerint a kikötőerőd pályázni fog az UNESCO világörökség címére.

Az erődítmény – latin nevén Contra Constantinam – két őrtoronyból és az általuk közrefogott kikötőből állt, ahol a rómaiak dunai flottájának, a Classis Flavia Pannonicának a hajói is kikötöttek. A dunakeszi kikötőerőd a Duna bal partján épült a váci, nógrádverőcei, sződi és más erődökhöz hasonlóan, azzal a céllal, hogy az itt élő kvád és szarmata szövetségesek területén elhelyezkedve védje a dunai limest a gótok támadásaitól. Építését a pannóniai születésű, s így a területet jól ismerő, Kr. u. 364-ben trónra kerülő Valentinianus császár – aki maga is katona volt – rendelte el. feladatát valószínűleg nem láthatta el hosszú ideig, mivel Valentinianus halálát követően a rómaiak 378-ban vereséget szenvedtek a gótoktól, akik néhány éven belül átvették az irányítást a Kárpát-Medencében.

Ajánló az Értéktárból...

facebook

pestmegyelapja