Márianosztrai rabtemető

Márianosztrai rabtemető

 A szájhagyomány szerint a temető helyének kijelölése során figyelembe vették, hogy e területen terült el az ősi pálos kolostor temetője (1352-1553 között).

Írásos anyag ugyan nem áll rendelkezésre, de feltehető, hogy a női fegyintézet megnyitásakor 1858-ban alakították ki temetkezési célra. Gondozói ezáltal az intézet irányítói, az irgalmas nővérek voltak. 1858-tól 1940-es évekig a büntetés-végrehajtási feladatokat ellátó Szent Vince Rend nővéreit valamint az intézet orvosait is ide temették el.

A hozzátartozók elmondása szerint itt van eltemetve Zambelly Lajos 1848-49-es szabadságharcos huszár ezredes felesége is. Zambelly Lajos 1875-től 1888-ig volt a fegyintézet ügynöke, innen ment nyugdíjba. Szintén itt nyugszanak az elhalálozott köztörvényes bűnelkövetők, valamint az itt raboskodó terhes nők elhalt gyermekei is. Egy életrajzi munkában olvasható (1920-as évekből), miszerint az előkelő családok nemkívánatos, vagy gyengeelméjű gyermekeiket is titokban e zárt falak között tartották. Nagy részük itt halt meg. Az itt eltemetett rabnőket, gyermekeket a kedvesnővérek egy jeltelen sírban helyezték el, csak a csupasz földkupac jelezte, hogy valakit ide temettek. Itt található egy Pálos atya jelzett sírhelye is, melynek fennmaradását a nővéreknek köszönhetjük.

rabtemeto nagy

A Márianosztrai Fegyház és Börtön 1950-től férfi börtönként működik, ezt követően a temető a köztörvényes és politikai elítéltek temetkezési helyéül szolgált. Az utolsó temetés 1967.12.18-án történt. Ezt követően a temető bezárására került sor. 1968-tól az elhunytakat Márianosztrán, Szobon, Vácon temették el. Nyilvántartásuk az 1950.08.31-én megnyitott nem szigorú nyilvántartású halottak anyakönyvében található. Az 1858 és 1950 közötti elhunytakról az intézetnél nyilvántartás nem található. A község halotti anyakönyvébe csak a nővéreket vezették be. 1967-ig a női fogvatartottak sírhelyei jelöletlenek voltak, míg 1950-től a férfi fogvatartottak sírjait egy kb. egy méter magas 10 x 10 –es faoszloppal jelölték meg, rajta egy fémtábla az elhunyt azonosítójával (például: GH1500). A halálesetről a hozzátartozókat értesítették, de arról, hogy mikor és hol temetik el az elhunytat, nem közöltek információt. A felügyeletet ellátó nővérek sírjai műkőkeretből készültek, rajtuk akácfa kereszt a rendi nevükkel. Az itt található márványborítású közös sírról sajnos nincs információnk.

A parcellázás a jelen kor "alkotása". A számozás észak felé nő. Legelöl (I. parcella) vannak az '50-es években elhunytak sírjai. Egyszerű emlékük van: sírhant, benne fakereszt, melyre kis táblát erősítettek. Őket kivétel nélkül névről ismerhetjük, s tudjuk mettől-meddig éltek. A II. parcellában nyugvók nevei is ismertek. A III-IV. parcellában elhantoltak jó része már ismeretlen. A legrégebbi sírok (V-VI-VII-VIII. parcellák) egységes arcot mutatnak: beton keret és fakereszt. Az itt lévő holtak sem ismertek számunkra, csupán a VII. parcella 7. számú (tömeg)sírjában nyugvó 25 vincés nővér neve maradt fent.

A rabtemető 1989-ig nem volt látogatható. Orgonaerdő és gaz nőtte be. 1998-ban részben rendbe hozták és egy közös keresztet állítottak, amit a helyi perjel szentelt fel. 1998 augusztusa óta – az intézet fennállásának 140. évfordulójának ünnepsége kapcsán –megnyitották a Márianosztra-Nagyirtás között húzódó, piros kereszttel jelzett úthoz vezető területet.
A temető napkeltétől napnyugtáig látogathatóvá vált. 2011-ben, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által, „Versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés" tárgyában kiírt pályázat kapcsán, a projekt megvalósítása során, a rabtemetőt szinte teljes mértékben helyreállították, látogathatóvá tették.

Feltételezhetően a XIV. századtól, de bizonyosan a XIX. századtól a 1968-ig funkcionáló temetkezési hely, amely az országban egyedülálló módon őrzők és őrzöttek közös nyughelye, sajátos idegenforgalmi látványossága Pest megyének.

Ajánló az Értéktárból...

facebook

pestmegyelapja