Ócsai Református Műemléktemplom

Ócsai Református Műemléktemplom

Magyarország egyik legrégebbi románkori templomának építése 1190-ben, a francia premontrei rend alapításával kezdődött, források szerint Villard de Honnecourt irányításával. A munkálatokat 1241-ben, a tatárjárás évében fejezték be. Az egyedülálló, román stílusú, három hajós, kéttornyú, kváderköves homlokzatú bazilika 1996. április 30-án Európa Nostra-díjat kapott. Megépítése óta a templom keveset változott, jól tükrözi XIII. századi állapotát.

ocsa templom

A templom főszentélyében 1900-ban tárták fel árpád-kori falfestészetünk – 13. század utolsó negyede - egyik legjelentősebb együttesét. Itt található a Szent László legenda két jelenete, valamint Szűz Mária a gyermek Jézussal, akik körül az apostolok láthatók egy-egy fülkében elhelyezve. A templom 18 regiszteres orgonáját 1864-ben építették, amely ma is alkalmas orgonahangversenyek megtartására.

A műemléktemplom környezete többször változott az idők során. Bár a 18.-19. században elbontották, később újjáépítették az 1460-as években épült kerítőfalat, így dísznövényekkel és díszkivilágítással rendelkező udvar alakult ki. Napjainkban is jól tükrözi eredeti állapotát.

Ajánló az Értéktárból...

facebook

pestmegyelapja