Nagykőrösre érkezett a vándorkiállítás

Mintegy száz fotót és három kisfilmet láthatnak az érdeklődők a nagykőrösi Arany János Kulturális Központban megnyílt tárlaton, amelynek fő célja Pest megye értékeinek bemutatása, népszerűsítése.

Az ingyenesen látogatható vándorkiállítás tavaly nyár óta számos településen látható volt.

A kiállítás megnyitóján Czira Szabolcs elmondta, hogy Nagykőrösön elsők között alakult meg a települési értéktár a megyében. A polgármester felsorolta azokat az értékeket, amelyek már a megyei értéktárba is bekerültek: Arany-út; Fejfa-emlkfa; A konzervgyár története; Alföldi (Kőrösi) keringő; Pusztai tölgyesek; Nagykőrösi meggy; Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola kőrisfái.

Szabó István elmondta, hogy a tárlaton látható értékek, csak egy részét képezik a megyei értéktárba bekerült értékeknek, mivel jelenleg is folyamatosan érkeznek anyagok, így a tárlat anyaga később még bővülhet. A megyei elnök kiemelte, hogy sok település újra felfedezi az értékeit, miközben összegyűjti és rendszerezi azokat. Arra kérte az érdeklődőket, hogy ők is bátran ajánljanak értékeket a települési értéktárba.

nagykoros kiallitas megnyitoSzabó István nyitotta meg a kiállítást

A kiállítás megnyitója előtt Szabó István és Czira Szabolcs egyeztetett az önálló régióról és Nagykőrös népszavazási kezdeményezésről. Egyetértettek abban, hogy a megyének és a városnak is az az érdeke, hogy minél több uniós forráshoz jussanak.

Mint ismeretes a kormány döntött: támogatja Pest megye és Budapest közigazgatási határai mentén történő kettéválasztását önálló régiókká 2021-től.

Mivel Pest megye önálló régióvá válása az Európai Bizottság döntésétől számított második évben léphet hatályba, első ízben csak a következő, 2021-től induló uniós fejlesztési ciklusban jelenthet a megyének - mint kevésbé fejlett régiónak járó - többletforrást. Annak érdekében, hogy Pest megye gazdasági-társadalmi mutatóinak negatív tendenciái már ebben a fejlesztési ciklusban mérséklődjenek, a Kormány arról is döntött, hogy a nemzetgazdasági miniszter - a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával - megvizsgálja a Pest megyei önkormányzatok és a Pest megye területén működő vállalkozások számára célzott fejlesztési források biztosításának lehetőségét - már a mostani fejlesztési ciklusra.

Nagykőrös - az önálló régió támogatása mellett - népszavazás kiírását kezdeményezte a város szomszédos megyéhez történő csatlakozása érdekében.

www.pestmegye.hu

 

Friss híreink

Tovább ide: Friss hírek

facebook

net4eu

foodwave