Natúrpark a Tápió-vidéken

A Tápió-vidék természeti adottságait és kulturális értékeit tekintve jogosan pályázhat a natúrpark címre.

Az elmúlt két évben újra lendületet kapott a natúrparkoknak, mint „szelíd” területfejlesztési modelleknek a létrehozása szerte az országban. A már hivatalosan bejegyzett 9 natúrpark mellett újabb tucatnyi kezdeményezés van kialakulóban. Ezek közül egyik a Kelet-Pest megyei Tápió-vidék összefogásával születő Tápió Natúrpark, mely a fejlesztések területén jelenleg „fehér foltnak” tartott térség egy kitörési pontja lehet a jövőben.

tapio madarmegfigyelesMadármegfigyelés

A Pest Megyei Önkormányzat által alapított Tápió Közalapítvány kezdeményezésére 2016-ban a helyi önkormányzatok a civilekkel és turisztikai vállalkozásokkal együttműködve elkezdték a natúrpark létrehozásának tervezését. Az elképzelés nem új keletű, hiszen már 2005-ben is megfogalmazódott ez a szándék, akkor még „ökotérség” néven, de sajnos azután sokáig háttérben maradt. Bár az elmúlt 10 év alatt alatt számos fejlesztés történt, melyek ezt a célt szolgálják, de ezek szigetszerűen valósultak meg. A Tápió Natúrpark létrehozását valamennyi térségi képviselő-testület (összesen 21) határozattal is megerősítette Mendétől egészen Újszilvásig, valamint 3 lakossági fórumon is egyeztetések történtek a helyi civilekkel és szolgáltatókkal a jövőbeni tervekről, ahol a jelenlévők egyöntetűen támogatták a térségi összefogást.

A Tápió-vidék természeti adottságait és kulturális értékeit tekintve jogosan pályázhat a natúrpark címre, mivel Pest megyének viszonylag jó természeti állapotban megmaradt térsége számos történelmi és turisztikai helyszínnel, műemlékkel és ma is élő hagyományokkal. Ezek közül talán országosan is legismertebbek a szelei Blaskovich Múzeum, az április 4-i „hídi csata” és a tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark.

tapio tanosvenyenTanösvény

Az önkormányzatok a Tápió Közalapítvány munkaszervezetét bízták meg a projekt előkészítésével és koordinálásával, mely az elmúlt év folyamán egyeztetett a natúrpark jövőbeni szereplőivel, és elkészítette a cím elnyeréséhez szükséges szakmai háttértanulmányt. Utóbbi még társadalmi egyeztetés alatt áll, de hamarosan elnyeri végső formáját.

Az Alapítvány reményei szerint 2017-ben sikerül lerakni a natúrpark beindításához szükséges alapokat és sikeresen indulhatnak a natúrpark cím elnyeréséért. Ez méltó megkoronázása lenne a térség fejlesztéséért dolgozó Tápió Közalapítvány 20 éves munkájának is.

Amennyiben szeretne többet megtudni a Tápió Natúrpark projektről, és követni szeretné friss híreiket, látogasson el a www.hajtapartja.hu honlapra vagy a Tápió Natúrpark facebook oldalra.

Forrás: Antalicz Csaba

Friss híreink

facebook

net4eu

foodwave