Bag és Dunakeszi is a döntőbe jutott

Dunakeszin fejeződött be az értéktár vetélkedő sorozat utolsó középdöntője.

A 8 csapat részvételével megrendezett versenyen a Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola és a Bagi Arany János Általános Iskola csapatai jutottak a február 18-i döntőbe.

A vetélkedő keretében a megyei, a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott egyes nemzeti értékek és hungarikumok kapcsán megszerzett tudásukat tehetik próbára a diákok, akik 4 fős csapatot alkotva versenyeznek.

vetelkedo dunakesziNyolc csapat mérte össze a tudását Dunakeszin

Az első fordulóra már január elején sor került. Az online kitöltött tesztek és a bemutatkozók elkészítése után három helyszínen zajlottak a középdöntők. Az első helyszín Törökbálint volt, ahol 7 csapat vett részt a vetélkedőn. A legjobban a Zimándy Ignác Általános Iskola (Törökbálint) és Baktay Ervin Gimnázium (Dunaharaszti) diákjai teljesítettek, így ők a megyei döntőbe jutottak, míg Ceglédről a dánszentmiklósi (Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) és jászkarajenői (Széchenyi István Általános Iskola) csapatai jutottak tovább.

Fotók a dunakeszi középdöntőről.

A döntő helyszíne a Megyeháza lesz, ahol az első három helyezést elérő csapatok elektronikai eszköz vásárlására szóló utalványt kapnak 500.000 Ft összértékben. A fővárosi csapatok döntőjére február 17-én kerül sor, hasonló díjazással.

www.pestmegye-hu