I. Pest megyei éghajlatváltozási konferencia

2017. május 30-án rendezték meg az I. Pest Megyei Éghajlatváltozási Konferenciát, amelynek célja a klímaváltozással kapcsolatos ismeretátadás és tudásmegosztás volt.

infoblokk kedv final felso cmyk KA

A rendezvény Pest Megye Önkormányzata és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet közös, KEHOP-1.2.0-15-2016-00011 azonosító számú, „Pest Megyei Klímastratégia kidolgozása és a Pest Megyei Éghajlatváltozási Platform létrehozása” című projektje keretében valósult meg. A rendezvényen bemutatásra került az éghajlatváltozás elleni küzdelem jelentősége, ismertetésre kerültek a klímaváltozással kapcsolatos általános ismeretek, valamint olyan jó gyakorlatok, amelyek Pest megyében példaként szolgálhatnak a globális felmelegedés káros hatásainak mérsékléséhez és a bekövetkező kedvezőtlen változásokhoz való alkalmazkodáshoz. A konferencián ismertetésre került a Pest Megyei Klímastratégia kidolgozásának módszertana is, valamint lehetőség nyílt a résztvevők klímastratégiát érintő javaslatainak, ötleteinek összegyűjtésére kérdőív segítségével.

klima konferencia erd

A konferencia Érden, a Polgárok Házában került lebonyolításra. A helyszínen képviseltették magukat a projektet megvalósító konzorciumi együttműködő partnerek és a korábban megalakult Pest Megyei Éghajlatváltozási Platform tagjai, valamint a Pest megyéből meghívott további szervezetek: települési önkormányzatok, járási hivatalok, vállalkozások, civil közösségek. A konferencián rész vett a projektet támogató Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság osztályvezetője, valamint a szakmapolitika részéről előadást tartott az NFM Klímapolitikai Főosztályának munkatársa is.

A konferencia célja az volt, hogy tájékoztatást nyújtson a résztvevőknek a KEHOP keretében megvalósuló projektről, továbbá felhívja a figyelmet a globális klímaváltozás általános és Pest megyét érintő helyspecifikus vonatkozásaira, valamint az elkerülhetetlen változásokhoz szükséges mérséklési és alkalmazkodási intézkedések mielőbbi megtételére. A témához kapcsolódóan az érdeklődők előadásokat hallgathattak meg a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet és az NFM munkatársaitól, továbbá prezentációk kerültek megtartásra a megyei lakossági klímaváltozással kapcsolatos attitűdvizsgálatáról. a megyében megvalósuló szemléletformálási akciókról és olyan jó gyakorlatokról, amelyeket a megyei települések vehetnek át a zöld felületek tervezésével, kialakításával vagy a megújuló energiaforrások szakszerű hasznosításával kapcsolatban. A rendezvény keretében kiosztásra és kitöltésre kerültek a klímastratégia megalapozásához, előkészítéséhez készített kérdőívek, amelynek keretében az egyes résztvevők – strukturált formában – megoszthatták véleményeiket, javaslataikat a stratégia elkészítésében közvetlenül résztvevő projektmegvalósítókkal, platformtagokkal, ezáltal hozzájárultak a Pest Megyei Klímastratégia közös kidolgozásához.

klima konferencia erd2

A megyében meghatározó szervezetek bevonásával sikeresen megvalósuló rendezvény eredményeként felhívtuk a figyelmet a klímaváltozás elleni összefogás, a partnerség és a szemléletformálás fontosságára, a megyei szereplőket bevontuk (kérdőívek kitöltésével) a klímastratégia kidolgozásába és általános szemléletformálással segítettük elő Pest megye éghajlatváltozás elleni fellépését.

www.pestmegye.hu