Nemzetközi pályázaton vesz részt a megyei önkormányzat

Az „Európa a polgárokért” c. pályázati kiíráson való részvételről

Az antwerpeni Europe Direct Információs Központ fenntartója, Antwerpen Tartomány Kormányzósága egy közös pályázati lehetőséggel kereste meg a Pest megyei Európai Információs Pontot. Az „Európa a polgárokért” program fontos eszköze annak, hogy az Unió 500 millió lakosa hatékonyabban kapcsolódhasson be az Unió fejlődésébe. A program olyan rendszereket és tevékenységeket finanszíroz, amelyekben a polgárok részt vehetnek, hangsúlyozza Európa közös múltját és értékrendjét, és támogatja az Unió fejlődéséért való személyes felelősségvállalás kialakulását.

A program 2. ága a „Demokratikus szerepvállalás és polgári részvétel: az uniós szintű demokratikus szerepvállalás és a polgári részvétel ösztönzése”, ennek keretében javasolta a belga partnerszervezet a pályázat benyújtását. E körben olyan tevékenységeket kell megvalósítani, amelyek képesek előmozdítani az uniós polgárok jogai és kötelezettségei közé sorolható általános érdekű témákkal kapcsolatos vitákat/kampányokat/intézkedéseket, továbbá képesek kapcsolatot teremteni az uniós politikai menetrenddel és szakpolitikai döntéshozatallal.

A pályázathoz 6 országból (Belgium, Portugália, Olaszország, Bulgária, Görögország és Magyarország) csatlakoztak, többségében Europe Direct irodák fenntartói.

europa a polgarokert

A pályázatban partnerként Pest Megye Önkormányzata vesz részt, a pályázat kidolgozását és lebonyolítását a Pest megyei Európai Információs Pont végzi a Hivatal munkatársainak bevonásával.

A pályázat támogatása esetén partnerországonként 1 legalább két hetes „Pop-up Európa” kiállítás és programsorozat kerül megszervezése, a partnerek által közösen kidolgozott módszertan alapján. A kiállítás anyagai (plakátok, multimédia bemutatók, infografikák, interaktív bemutató eszközök stb.) ezután a megyei önkormányzat tulajdonában maradnak és így más helyszíneken is megrendezhető lesz a program. A projekt tervezett teljes költségvetése 105 000 euró, partnerenként 17 500 euró támogatás várható a kiállítás anyagának elkészítésére, a program megszervezésére és a projekthez tartozó találkozókon való részvételre, illetve a partnerek által szervezendő kiállítások meglátogatására.

A szabályok szerint a projektet teljes egészében nem lehet a támogatásból megvalósítani, a pályázónak a megvalósításhoz szükséges mértékben kell hozzájárulnia a költségekhez. Ez Pest megye esetében lehet kommunikációs segítségnyújtás, az önkormányzat online és közösségi média felületeinek használata, konferencia termek és eszközök biztosítása a programhoz, illetve helyi szervezői munka.

A pályázat benyújtási határideje 2017. szeptember 1.

A támogatásról szóló döntés 2017. decemberében várható.

www.pestmegye.hu

 

Friss híreink

facebook

net4eu