Új híd épül az Ipolyon Magyarország és Szlovákia között

Új híd épülhet az Ipolyon Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba község között. A híd megépítésben jelentős szerepe van Pest Megye Önkormányzatának.

Az ünnepélyes eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy Magyarország és Szlovákia között a kapcsolat a múltban összetetten alakult, mára azonban olyan jó az együttműködés, amelyre korábban még sosem volt példa. Örvendetesnek nevezte, hogy sok nemzetközi kérdésben is hasonló álláspontot képvisel a két ország vezetése. A miniszter hozzátette, hogy mindkét fél megítélése szerint mára a határok inkább a két ország összekötésére, mintsem szétválasztására szolgálnak. Ezt jelzi az új híd építése is, amelynek 2,1 milliárd forintos beruházására európai uniós keretből közösen pályáztak. Az 54 méter hosszúra tervezett híd 2020-ra készül el - tette hozzá.

Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter szintén méltatta a két ország között mára kialakult kitűnő kapcsolatot. Az új hidak építése mellett hasznosnak nevezte a két ország elektromos vezetékrendszerének összekötésére tavaly aláírt megállapodást. Kiemelte a gázvezetékek összekötését is, amelyhez Bulgária és Románia is csatlakozott. A kétoldalú együttműködéseken kívül figyelemre méltónak nevezte a V4-ek közötti kapcsolatok kedvező alakulását is.

Érsek Árpád szlovák közlekedési miniszter a leendő új híd kapcsán kifejtette, a létesítmény hozzájárulhat a két ország közötti idegenforgalom, ezen belül a kerékpáros turizmus fellendüléséhez, de a kereskedelem és közlekedés alakulását is jótékonyan befolyásolhatja.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára emlékeztetett, hogy valaha 47 híd kötötte össze az Ipoly partjait, az 50-es évekre azonban számuk négyre csökkent. Most a két ország kormányának pozitív hozzáállása eredményeként további új hidak épülhetnek, amelyek nem csupán a régió, hanem a V4-ek gazdasági, kulturális kapcsolataira is élénkítően hathatnak.

ipolyfolyoItt fog állni a híd (az Ipoly túloldalán Helemba házai láthatóak)

A híd megépítésének előzményei:

A  hidat Ipolydamásd és Helemba között a jeges ár vitte el 2000-ben.

Az Ipoly-mente Magyarország és Pest megye leginkább leszakadó térségeinek egyike. Településeit a gazdasági válság mellett a népesség elvándorlása, a helyi gazdaság leépülése is hátrányosan érinti. A térségben tervezett Ipoly-hidak jelentik az egyetlen esélyt a munkahelyteremtésre, illetve a fenntartható gazdasági fejlődésre. A közvetlen közlekedési kapcsolat teremti meg a lehetőségét a közösségek együttműködésének, az itt lakó emberek térségi munkavállalásának; a jövőben pedig előfeltétele annak, hogy az Ipoly-mente csatlakozzon egy a Párkány - Esztergom várospár körül létrejövő fejlesztési pólushoz.

Az Ipoly folyóval párhuzamosan összekötő út fűzi fel a településeket a határ mindkét oldalán. A két ország között jelenleg a letkési híd biztosít kapcsolatot, amely jelentős úthosszabbodást jelent a Duna északi oldalán közlekedők számára.

2015-ben magyar oldalon az akkor még működő Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) egy megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett. A megvalósíthatósági tanulmány a műszaki tartalom egyszerűsítését, ezáltal a híd kivitelezési költségeinek jelentős mértékű csökkenését tartalmazta.

Szabó István, a megyei közgyűlés elnöke 2015. márciusában fogadta Milan Belica Nyitra megyei elnököt. A találkozón a magyar fél hangsúlyozta, hogy kulcsprojektként kezeli az Ipolydamásdot és Helembát összekötő híd megépítését.
A megvalósíthatósági tanulmány megalkotásának folyamatában a Pest Megyei Önkormányzat - területi koordinációs szerepéből adódóan – felvállalta az érintett magyar és szlovák szervezetekkel, szakhatóságokkal történő folyamatos kapcsolattartás és egyeztetések megszervezését. 

ipolycsoportA híd építésének bejelentése az Ipoly partján (jobbról a harmadik Szabó István)

2015 nyarán Pest Megye Önkormányzata vállalta, hogy összehangolja az Ipolydamásd-Helemba közötti Ipoly-híd beruházás előkészítésével kapcsolatos feladatokat. 2015 augusztusában megtartotta alakuló ülését a szlovákiai Nyitrai Kerületi Önkormányzat és Pest Megye Önkormányzata részvételével működő PONTIBUS Európai Területi Társulás.

2016 áprilisában a Pontibus ülésén Szabó István úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a két ország és megye közti közlekedési kapcsolatokat kell javítani és a turizmust fejleszteni. Konkrét példaként az Ipolydamásd-Helemba közti híd építését nevezte meg.

Az elkészült megvalósíthatósági tanulmány alapján beruházás várható költsége 4,029 millió euró, ebből a szlovák oldalt 1,662 millió euró terheli, melyből a szlovák oldali bekötő út és a híd felének építési költségeit állja.

A híddal megvalósulhat a határszakasz társadalmi-gazdasági kapcsolatok aktívvá tétele, ugyanis a közlekedési kapcsolatok hiánya miatt az együttműködés, a társadalmi és gazdasági kapcsolatok igen meggyengültek az Ipoly túloldalán lévő településekkel. A Budapest és Bécs közötti Eurovelo-6 kerékpárút jelenleg Szobon véget ér, majd Esztergomnál folytatódik. A nyomvonalát Szobtól másfél kilométerre a leendő Ipoly-hídon át lehetne vinni. A Dunakanyar is átjárhatóbb lenne, Szob és Vác irányából elérhetővé válnának az esztergomi és párkányi munkahelyek, amelyek most csak hosszú kerülővel közelíthetőek meg.

A beruházás az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program forrásából valósulhat meg. A híd 52 méter hosszú lesz, ehhez a magyarországi oldalon több mint fél kilométer közutat építenek. A tervek szerint akár már 2020-ra el is készülhet az új közúti híd.

MTI, www.pestmegye.hu