Belterületi utak fejlesztése – Budakeszi

A belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására 53 települési önkormányzat nyert el összesen 4 milliárd forintot 2017 nyarán. A felhívásra 147 pályázat érkezett, összesen 12,7 Mrd Ft támogatási igénnyel, ami háromszoros túligénylést jelent az útfejlesztés vonatkozásában. Az eredeti 3,5 milliárd forintos támogatási keretet további fél milliárd forint megemelésével biztosították.

A támogatásból az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését valósítják meg, ezzel is javítva a helyi munkába járás körülményeit és a helyi gazdálkodó szervezetek működési feltételeit, a munkahelyek és közszolgáltatások jobb elérését. Az egyes Pest megyei települési önkormányzatok 20-150 millió forintot nyertek el. A támogatás eredményeként 53 települési önkormányzat területén javul a belterületi utak állapota: összesen 14 200 m szilárd burkolattal újonnan ellátott önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út megépítésére, valamint 48 420 m önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út felújítására nyílt lehetőség.

A pályázat egyik nyertese Budakeszi Város Önkormányzata volt, amely 150 millió Ft értékű vissza nem térítendő támogatásban részesült a Kossuth Lajos utca - az Erdő utca és a Virágvölgy utca közötti szakasza, a Szél utca és a Munkácsy Mihály utca csomópontja és a Reviczky utca került felújításra, korszerűsítésre.

budakeszi Kossuth utcaA megújult Kossuth utca

A 158 millió forintos összköltségű projekt a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból valósult meg.

A projekt keretébena Kossuth Lajos utca - Erdő utca és a Virágvölgy utca közötti szakasz - útburkolatának és csapadékvíz elvezető rendszere és a Kert utca burkolata újult meg. A Reviczky utca szilárd burkolatának és csapadékvíz elvezetésének megépítése valamint a Szél utca és a Munkácsy Mihály utca csomópontjának ív és magassági korrekciója is a kivitelezés része volt.

A beruházás többek között közvetlenül elősegíti az új városközpont elérhetőségét és több közintézmény jobb minőségű megközelíthetőségét, továbbá hozzájárul egy élhetőbb városképhez.

www.pestmegye.hu