XXV. alkalommal rendezték meg a Dunakanyar Népművészeti Versenyt

1986-ban Báli Péterné Inke, a Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola ének-zene tanárának kezdeményezésével valósult meg első alkalommal a Pest megyében élő gyermekek számára meghirdetett népművészeti verseny, mely évről-évre nagyobb érdeklődésnek örvend.

Ebben az évben 35 településről 39 iskola 455 növendéke látogatott el a Gödi Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába. 24 alkalommal a Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola adott otthont a nagyszabású rendezvénynek, mely ez évtől kezdődően új helyszínen valósul meg. Az elsősorban Pest megye tanulóinak meghirdetett rendezvénynek rendszeres látogatói, résztvevői érkeznek az ország számos pontjáról is, idén többek között Kecskemétről, Szennáról és Nyíregyházáról.

A versenyt Horváth Szilárd, a Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, majd Báli Péterné alapító főszervező és Dr. Juhász Katalin, a MTA Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa nyitották meg.
Népi énekes szólista, énekegyüttesi, népi hangszeres, mesemondó, néptáncos, népi játékos produkciók és kézműves pályamunkák kerültek megmérettetésre ezen a napon az általános iskolások, valamint a középiskolások tekintetében.

dunakanyar nepmuveszetFotó: Bea István

A zsűriben az ország elismert, többszörösen kitüntetett szaktekintélyei szerepeltek, többek között Onodi Attila és Karánsebessy Balázs néptáncpedagógusok, Szerényi Béla népzenész (Óbudai Népzenei Iskola igazgatója), Terék József népzenész (Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense), Dóra Áron népzenész, Horti Zoltán mesemondó, Káplár Gréta és Konkoly Csenge népdalénekesek, Dr. Juhász Katalin néprajzkutató, Navratil Andrea népdalénekes, Papp Ágnes népdalénekes, Csósza Zsuzsanna tanító, Bárdosi Ildikó és Kubinyi Júlia népdalénekesek, Havay Viktória és Soós Réka népdalénekesek, illetve Mészáros Erika rajztanár, kézműves.

A rendezvény egész napos, igazi összefogást igénylő programnap volt, melyben Zakar Eszter, a Búzaszem Alapítvány önkénteseként szervezte, továbbá rengeteg más szülő, pedagógus segítette a közös munkát, a párhuzamosan két épületben, kilenc helyszínen zajló rendezvényt, melyen minden tanuló oklevél jutalmazásban részesült a nyújtott teljesítményéhez mérten.

A gálaműsoron a legeredményesebb tanulók, valamint a jelen lévő zsűritagok és pedagógusok adtak közös műsort a nap zárásaként, hatalmas teltház előtt.

Negyed évszázadot megélve Pest megye tekintetében is a kiemelt kulturális örökségvédelmi rendezvények sorát erősíti a Dunakanyar Népművészeti Verseny, mely élő példája lehet annak, hogy a hagyományteremtő, fiatalok tehetségsegítése céljából útjára indított kezdeményezések miként lesznek a fiatalok, a szülők, a pedagógusok közös kapcsolódásai, melyre mára már többen olyanok is járnak, kiknek egykoron szülei is jelen voltak, mint fellépők, versenyzők.

Az esemény megrendezését a Búzaszem Alapítvány által az Emberi Erőforrások Minisztériumába eljuttatott kérelem alapján Kásler Miklós miniszter a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretből támogatta.

NKA 25 eves logo szines

www.pestmegye.hu