Belterületi utak fejlesztése – Dunavarsány

A belterületi utak fejlesztésének támogatására irányuló pályázat 2018 elején jelent meg, azzal a céllal, hogy támogassa az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését. Összesen több mint 7,5 milliárd forintot nyert el 74 Pest megyei önkormányzat belterületi utak felújítására. 

Összesen 13,3 kilométer szilárd burkolattal újonnan ellátott önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út megépítésére, valamint 100,4 kilométer önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út felújítására nyílik lehetőség, ezzel is javítva a munkába járás körülményeit és a helyi gazdálkodó szervezetek működési feltételeit, a munkahelyek és közszolgáltatások jobb elérését.

A belterületi utak fejlesztése tárgyú pályázat egyik nyertese Dunavarsány Város Önkormányzata, amely 120.083.598 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A projekt címe: "Belterületi utak fejlesztése Dunavarsány Városban"

dunavarsany2Búza utca útburkolat és járda felújítással érintett útszakasz egy része

Dunavarsány Város Önkormányzata a Búza utca felújítását a Bajcsy-Zsilinszky utca – Vörösmarty utca közötti szakaszon, továbbá a Gömöry Ferenc utca felújítását, valamint Habitat utca „S” kanyarjának átalakítását végzi el. A három, egymással kapcsolatban lévő utca fejlesztésével a város közlekedésbiztonsága nagymértékben javulni fog. A Habitat utca nyomvonal korrekciója, a városi buszközlekedés javítása miatt is szükséges, ugyanis jelenleg túl szűk és balesetveszélyes a nyomvonalban található kettőskanyar.

A beruházás a Pénzügyminisztérium támogatásával valósul meg.
A projekt megkezdésének ideje: 2019. május 07.
A projekt tervezett befejezésének dátuma: 2021. január 07.
A Projekt támogatási szerződésének száma: PM_ONKORMUT_2018/49

www.pestmegye.hu