Tápió mentéért díj - pályázat

Tápió mentéért díj

A tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre Közhasznú Egyesület 2019-ben Tápió mentéért díjat alapított azzal a céllal, hogy elismerje azokat a személyeket, akik munkájukkal sokat tettek a Tápió mentéért. A díjat évente legfeljebb három személy kaphatja meg, illetve ezen felül egy személy posztumusz. Az elismerés pénzjutalommal nem jár, a díjazottak elismerő oklevelet és emlékérmet vehetnek át.

 tapioszentmarton szkita aranyszarvas2

Jelölt lehet bármilyen természetes személy, aki a Tápió mentén, vagy a tájegységen kívül él, elévülhetetlen érdemei alapján pedig méltó lehet a kitüntetésre. A kitüntetésre javasolt személy bármilyen területen végzett kimagasló munkássága felterjesztésre érdemes, ha az a Tápió mente valamelyik településén vagy a Tápió mentéért valósult meg. A benyújtott jelölések elbírálásánál kiemelt figyelmet kapnak azok a jelöltek, akiknek tevékenységi körébe tartozik a kulturális örökségvédelem, a néprajzi értékek, helyi hagyományok őrzése, az épített örökség védelme, a szellemi örökség átörökítése, természeti értékeink megőrzése, az oktatás, valamint az identitástudat erősítése, illetve mindezek megvalósításának segítése. További elbírálási szempont, hogy a jelölt személy és munkássága helyi, regionális, országos vagy nemzetközi szinten szerzett-e hírnevet a Tápió mentének.
Jelölő személy: bárki tehet felterjesztést

A jelölt szakmai életútját és munkásságát bemutató pályázati anyagot (maximum 2 oldal, kötetlen formai követelmény) az alábbi címre kérjük beküldeni, kizárólag postai úton:
Blaskovich Múzeum Baráti Köre Közhasznú Egyesület, 2766 Tápiószele, Múzeum u. 13. A borítékon kérjük feltüntetni: „Tápió mentéért díj – 2020”

Kérjük feltüntetni a jelölő fél, valamint a jelölt pontos elérhetőségeit is a felterjesztésben (név, cím, telefonszám, email)!

A felterjesztés határideje: 2020. október 15.
A díj átadásának időpontja: 2020. november 14. szombat
A díj átadásának helyszíne: Művelődési Központ, 2760 Nagykáta, Bajcsy-Zsilinszky út 9.

A díjátadó ünnepség fővédnökei:
Szabó István – Pest Megye Közgyűlésének elnöke
Dorner Gábor – Nagykáta Város polgármestere
Minden évben a Blaskovich fivérek által Tápiószele és Tápiószentmárton határában megtalált szkíta aranyszarvas napjához (1923. november 08). közeli időpontban kerül az ünnepség megrendezésre.

A rendezvényre minden évben meghívást kapnak az előző évek díjazottjai is. Az előző évben felterjesztett, de elismeréssel nem jutalmazott személyeket automatikusan az idei felterjesztettek közé soroljuk (minden felterjesztés érvényes a következő évben is, amennyiben nem került díjazásra).

A díj kuratóriumának tagjai:
Terék József – Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense, MMA Köztestületi tag, a kuratórium elnöke
Terék Mihály – Blaskovich Múzeum Baráti Köre Közhasznú Egyesület elnöke, Arany János díjas pedagógus
Gócsáné Dr. Móró Csilla – MMGMK Blaskovich Múzeum igazgatója, történész, Tápiószele díszpolgára
Katus Norbert – Összefogás Sülysápért Egyesület elnöke, Sülysáp Város alpolgármestere
Dr. Baksa Brigitta – Budapesti és Pest megyei Regionális Príma díjjal kitüntetett etnográfus, Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára
Tarnavölgyi László – a www.tapiokultura.hu főszerkesztője, a Nagykátai Városi Könyvtár, Művelődési Központ és Tájház igazgatója

A 2020. évi Tápió mentéért díj ünnepi műsorával egybekötött díjátadó ünnepség fő támogatói:
Pest Megye Önkormányzata
Nagykáta Város Önkormányzata

A RENDEZVÉNY IDŐPONTJA AZ EGÉSZSÉGÜGYI HELYZET FÜGGVÉNYÉBEN VÁLTOZHAT!

A díjjal kapcsolatos további információk:
Blaskovich Múzeum Baráti Köre Közhasznú Egyesület
2766 Tápiószele, Múzeum u. 13.
email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
Tel:0653/380-157

www.pestmegye.hu

 

Friss híreink

facebook

net4eu

foodwave