Kerékpárút épül Dunavarsányban

A „Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” című pályázati kiírás Pest megye célzott fejlesztését szolgáló támogatási program részeként jelent meg. A pályázat keretében lehetőség nyílik a Pest megyei települési önkormányzatok területén levő újonnan kijelölt kerékpárutak kiépítésére, vagy már meglévő kerékpárutak korszerűsítésére, felújítására a főutak átkelési (belterületi) szakaszain. A pályázati kiírás célja a kerékpározás, mint környezetbarát közlekedési mód terjedésének ösztönzése a lakosság körében és a hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés forgalmának a növelése.

dunavarsany bicikliutAz épülő bicikliút

Magyarország Kormánya döntése értelmében Dunavarsány Önkormányzata 200 millió forint vissza nem térítendő támogatási összeget nyert pályázata megvalósítására, melynek felhasználásával – önkormányzati forrás biztosítása mellett – megépül az évek óta tervezett kisvarsányi és nagyvarsányi településrészt összekötő kerékpárút.

Dunavarsány Város Önkormányzata a Nagyvarsányi utcán a Vasút sortól a Vörösmarty utcáig kerékpáros piktogramok felfestésével kerékpárnyomot, majd a Vörösmarty Mihály utca Búza utca és Liget utca közötti szakaszon útburkolat-szélesítéssel kerékpársávot alakít ki. Kisvarsányból a nagyvarsányi városrész felé tartva, az összekötő út bal oldalán a Nyár utcáig kerékpárút kerül megvalósításra. A Nyár utcától a Bartók Béla utcai óvodáig szintén kerékpárnyom készül majd kerékpáros piktogramok felfestésével. A Bartók Béla utcai szakaszon 10 férőhelyes, nyitott kerékpártároló is megépítésre kerül, valamint közlekedésbiztonsági elemek elhelyezése, megvilágítás, és fásítás is megvalósul a fejlesztéssel érintett szakaszokon.

A beruházás megvalósítására 2020. április 6-án került aláírásra a vállalkozási szerződés a GTE 2020 Konzorciummal.
A beruházás a Pénzügyminisztérium támogatásából valósul meg. A pályázat azonosítószáma: PM_KEREKPARUT_2018/3
Támogatás forrása: Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatából.

www.pestmegye.hu