Online közmeghallgatást tart Pest Megye Önkormányzata
- Részletek
- Megjelent: 2021. október 29. péntek, 09:48
A veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről szóló 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet alapján, a veszélyhelyzet idején a közmeghallgatást az érintettek személyes megjelenése nélkül kell megtartani a 9. § - ban előírt módon.
Az érdeklődők e-mailben és telefonon tehetik fel a kérdéseiket.
A közmeghallgatás tárgya a Samsung SDI által kért soron kívüli felülvizsgálati eljárás.
A véleményeket, észrevételeket 2021. november 1-én 0 órától november 2-án 17 óráig a +36202089900 telefonszámon tehetik meg az érdeklődők. A megadott telefonszámon hangposta rögzíti az elhangzott véleményeket (a szám hívását követően kérjük várjon kb. 4 másodpercet, míg a hangpostafiók bejelentkezik). A hangposta automatikusan megszakítja a hívást 3 perc után, de tetszőleges számban hívható vissza.
E-mailben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre lehet elküldeni a kérdéseket november 2-án 17 óráig.
A beérkezett kérdésekre, észrevételekre a szakhatóságok, valamint az üzemeltető november 8-án 10 órától online, élőközvetítésben válaszolnak (az online csatorna elérhetőségét később tesszük közzé).