Partraszállás - János Vitéz átalmegyen a Dunán, rendezvény a Duna és a város kapcsolatáról Ráckevén
- Részletek
- Megjelent: 2022. július 18. hétfő, 11:41
Remek idővel, komoly érdeklődés mellett és tartalmas programokkal telt a Partraszállás - János Vitéz átalmegyen a Dunán – rendezvény Ráckevén.
A 2022. évi nemzetközi Duna Naphoz kapcsolódó, a Ráckevén és a környező településeken zajló Szigetzugi Duna Napok fesztivál részeként, a Partraszállás résztvevői egyrészt a DANUrB+ projekt keretében szervezett egyetemi építőtábor tevékenységével és eredményeivel, másrészt pedig a térség gasztronómiai és turisztikai szempontból kiemelkedő értékeivel ismerkedhettek meg.
A nap indításként a Csónakos piacról indulva keltek át a Balabán hajóval a rendezvény meghívott vendégei és a helyi érdeklődők. Az átkelésen részt vett egy jelmezes János Vitéz, ezzel reflektálva a ráckevei János Vitéz legendára. A hajó a kikötéshez egy - az építőtábor keretében látványosan megújítot -, stéget használt kikötésre, és innen indultak a további látogatói túrák a rendezvény ideje alatt. Az átkelést követően további 2 körben indult városnéző hajózás a Balabán hajóval a Ráckevei Duna-ágon felfelé indulva, majd a kisebb szigeteket megkerülve. A hajós városnézés mellett a város kiemelkedő látványossága a Ráckevei Hajómalom is folyamatosan üzemelt és ingyenesen látogatható volt.
Délután a Vadkacsa strandon különböző játékokban, kacsakőbajnokságon, helyismereti vetélkedőkön vehetek részt a látogatók, illetve megismerkedhettek a Duna menti értékeket és fejlesztési lehetőségeket bemutató DANUrBanity interaktív társasjátékkal. A DANUrB+ prgram célja egy dunai védjegy rendszer kialakítása is, amely a helyi termékek, szolgáltatások és turisztikai célpontok megfelelő minőségét és közösségi értékét garantálja. A védjegy térségbeli jelöltjei (Krumpach Erzsébet - Bőség Kertje,Tasnádi György - János Vitéz program, Halászati Múzeum alapítója, Gőcze Renáta - Gőcze Termékek, Iványos László - Ráckevei Duna Baráti Kör, Balabán hajó) szintén a Vadkacsa strandon mutatkoztak be egy mini kiállítás és beszélgetés keretében. Este a programot koncertek és közös grillezés zárta.
A „Partraszállás” az Európai Unió INTERREG Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében támogatott DANUrB+ projekt részeként, a Pest Megye Önkormányzata szervezésében valósult meg.