Elkészült a két csoportszobás bölcsőde Bényén

A két csoportszobás bölcsőde 24 kisgyermek elhelyezésre alkalmas.

Bénye Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az „Önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében” című pályázati felhívásra, amelyre 240 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, melynek segítségével megépítette a település első bölcsődéjét. A támogatás intenzitása 100%.

benye ovodaA Virág utca 12. szám alatt található a bölcsőde

A két csoportszobás bölcsőde 24 kisgyermek elhelyezésre alkalmas. Az új építésű épület komplex akadálymentesítése is megvalósult, egyenlő esélyt teremtve ezzel minden látogató számára. Az épület mellett a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő, biztonságos játszókertet is kialkítottak.

Az épület gazdaságos üzemeltetésére nagy hangsúlyt fektettek, ezért egy 5,8 kWp teljesítményű napelemesrendszert építettek ki. A beruházás munkahelyeket is teremtett.

A bényei Kisvirág Bölcsőde 2023. március 6-án megnyitotta kapuit.

A projekt a Pénzügyminisztérium támogatásával valósult meg. A támogatás forrása a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból.

Projekt címe: Bénye Község Önkormányzatának bölcsőde építési projektje
Projekt megvalósítási helye: Bénye, Virág utca 12. hrsz. 371/2
Projekt kódszáma: PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2019/35
Projekt kezdete: 2021.03.19.
Projekt befejezés dátuma: 2023.03.03.

www.pestmegye.hu

 

Friss híreink

facebook

net4eu

foodwave