Szvorák Katalin lett Pest megye díszpolgára

A közgyűlés döntése alapján Szvorák Katalin, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész kapja a kitüntető díjat.

Gyermekéveit az Ipoly-menti Pincen töltötte, iskoláit Füleken végezte. Először a könnyűzenével próbálkozott, majd a magyar beatzene fogta meg. Saját bevallása szerint Kovács Kati volt az az előadó, aki példáján az énekesi pályát választotta. Az ELTE magyar-könyvtár szakán szerzett diplomát. Első díjat kapott a Röpülj páva versenyen (1981), a Lajtha emlékversenyen (1988). 1983-tól 2005-ig magánénekesként dolgozott a Honvéd Művészegyüttesnél. 1990–92-ben Soros-ösztöndíjas volt. A szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanára és 2010–11-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vendégtanára volt, több nyelven énekel. Három és fél évtized alatt több mint háromezerötszáz koncertet adott, három kontinens 43 országában. 34 tematikus, önálló lemeze jelent meg. Két gyermeke van. Pilisszentlászlón él családjával.

 szovrak katalin kossuth dijSzvorák Katalin a Kossuth-díj átadása után

A magyar oktatásügy, a hazafias nevelés elkötelezett híve. Kulturális diplomácia tevékenysége kiemelkedő. Pedagógiai munkássága révén olyan hagyományokat és értékeket teremt, amelyek a magyar népzenei kultúra megismertetése és terjesztése szempontjából is jelentősek.

Díjai:

Népművészet Ifjú Mestere (1980)
Fülek város díszpolgára (1996)
Liszt Ferenc-díj (2000)
Hungaroton-díj (2001)
Kodály Zoltán-díj (2002)
Pinc díszpolgára (2006)
Bartók Béla emlékdíj (2007)
Szentendre Közművelődéséért Díj (2009)
Béres Ferenc-díj (2009)
Alternatív Kossuth-díj (2010)
Tinódi-lant (2011)
Budapestért-díj (2011)
Magyar Kultúra Lovagja (2012)
Eötvös-kollégiumért emlékérem (2012)
Kossuth-díj (2013)
Czine Mihály-díj (2013)

A Pest megye díszpolgára kitüntető díj átadására december 4-én, a Megyenapon kerül sor.

www.pestmegye.hu

 

Friss híreink

facebook

net4eu

foodwave