Pest megyén is áthalad a Mária Maraton

Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaraton-futók futják végig a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó több, mint 1300 kilométert.Az eseményhez különböző indulási időpontokkal túrakerékpárosok is csatlakoznak, akik szintén végigtekernek a kijelölt útszakaszon.

A futók 30 nap alatt teljesítik a zarándokutat, naponta átlagosan egy maratoni távot (42 km) teljesítve.

A kerékpárosok ennél gyorsabban, két hét alatt jutnak el a célba. A napi táv 70 és 100 km között lesz, amelyet egy egészséges ember nagyobb fáradság nélkül tud teljesíteni.

A versenyzők június 25-én érkeznek Esztergom felől Pest megyébe, és a fővárost érintve másnap haladnak tovább Gödöllő irányába.

A Mária Maraton nem csupán futóverseny vagy kerékpártúra. Sokkal inkább egy lelki közösség és egy egészséges életmód felmutatása.

Mind a futó, mind a kerékpáros csapatokra várnak kulturális és lelki programok. Az élmény felejthetetlen lesz!

A rendezvény egyre nagyobb jelentőséggel bír a sportolók körében melynek bizonyítéka, hogy az idei évben Makai Viktória hétszeres ultramaraton bajnok, és családja futják végig a távot, akiket több kerékpáros csapat is követ.

Az ultra marathon mellett több kiemelt szakaszon várják mind a futók, mind a kerékpárosok csatlakozását. A Tatabánya-Esztergom-Budapest két napos futózarándoklatra több száz jelentkezőt várnak, míg a kiemelt Zirc-Budapest, valamint Eger-Abaújszántó kerékpáros szakasz zarándoklatok igazi célközönsége a család. 

Részletes program ITT elérhető.

Mária Maraton futó zarándoklat

Tatabánya Budapest Mária Maraton futó szakasz

Legfrissebb sporthírek

Sportesemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

facebook

pestmegyelapja