Budapesti Nagy Sportágválasztó

Budapesti Nagy Sportágválasztó

A rendezvény időpontja: 2017. szeptember 15-16. (péntek-szombat), 9-17 óra között
Budapest, X. kerület Maglódi út 12/a
A rendezvényre a belépés INGYENES, de regisztrációhozott kötött: www.sportagvalaszto.hu

XXI. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Nagy Sportágválasztó szeptember 15-16-án, ahol 100 sportágat lehet díjmentesen kipróbálni. A szervezők abban bíznak, hogy az eseményen ismét több mint húszezer látogatónak tudnak segíteni abban, hogy rátaláljanak a sportágukra.

A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal. A részletes programról és a neves sportolók személyéről, megjelenési időpontjairól a rendezvény honlapján lehet majd információt kapni.

A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, pénteken 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.

A rendezvény szervezői szeretnék, ha a Nagy Sportágválasztón az óvodástól a nyugdíjas korosztályig mindenki megtalálná a hozzá leginkább illő sportágat, hiszen a sportot nem lehet sem túl korán, sem túl későn elkezdeni!

GYERE EL! PRÓBÁLD KI! VÁLASSZ!

  REGISZTRÁCIÓ ITT  

Honlap »

Facebook-oldal »

Facebook-esemény »

Budapesti Nagy Sportágválasztó

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

További információ

Nagy Sportágválasztó, BBUSzervezőiroda
1108 Budapest, Maglódi út. 12/B
Telefon: +36-1-260-0107
Mobil: 06 20 563 9254
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.sportagvalaszto.hu

Ha le szeretnél iratkozni, kattints ide

Legfrissebb sporthírek

Sportesemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Friss híreink

facebook

net4eu

foodwave