Fair Play felhívás 2018

fair playFair Play felhívás 2018


A MOB Fair Play Bizottsága pályázatot hirdet „Fair Play” díjak elnyerésére.

2019. január 15-ig várják a javaslatokat arra, hogy kik kapják meg a 2018-as évre vonatkozó Fair Play díjakat. Pályázni a következő kategóriákban lehet:

 1. Fair Play cselekedet

2. Életmű díj
3. A Fair Play eszméjének népszerűsítése
4. Fair Play a szabadidősportban

5. A sport szolgálatában

6. Fair Play a művészetben, a tudomány területén


            „A korábbi évek gyakorlatát követve a Fair Play Bizottság idén nyilvános Fair play pályázatot hirdet a fenti kategóriákban, melyre bárki javaslatot tehet. Évről évre egyre több kiemelkedő fair play cselekedet jut tudomásunkra, bízunk benne, hogy idén is sokan jelzik felénk az arra érdemes tetteket. Cselekedet kategóriában elsősorban olyan jelöléseket kérünk, amikor sportoló, csapat, vagy sportvezető olyan Fair Play gesztust tett, ami a győzelmébe került, kerülhetett volna, vagy hatással volt eredményére. Szabadidősport kategóriába az amatőr sporteseményen történt Fair Play tetteket kérjük jelölni.  A kiemelkedő edzői, sportvezetői és szervezői példákat a Sport szolgálatában kategóriába javasolják. Amennyiben tudomásuk van a Fair Play elveit folyamatosan és példamutatóan szem előtt tartó életpályáról, vagy a Fair Play értékek népszerűsítése területén kiemelkedő tevékenységről, legyenek szívesek szintén jelezni nekünk.  A jelöléseket előzetesen is köszönjük szépen!” – Dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának elnöke.


            Kérjük, a javaslatok tartalmazzák a Fair Play rövid leírását, az indoklást. A Bizottság a beérkező jelöléseket értékeli és a legérdemesebbeket díjazásban részesíti. A díjátadó ünnepségre várhatóan 2019 tavaszán kerül sor.


     A pályázatokat szíveskedjenek, lehetőleg e-mailen, 2019 január 15-ig, az alábbi címre eljuttatni:

Magyar Olimpiai Bizottság

Dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottság elnöke
Cím: 1124 Budapest, Csörsz u. 49-51.
e-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                                                  

 

Budapest, 2018 november 18. 




Legfrissebb sporthírek

Sportesemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28

facebook

net4eu

foodwave