Kolozsvári Kinga továbbra is a világ elitjéhez tartozik

Gnyálin István a Szigetszentmiklós – Tököl SE elnöke beszél az EB részleteiről:

A tavalyi VB siker után több száz kemény edzés következett és ennek hatása az eredményekben is megmutatkozott. Idén sok hazai és nemzetközi versenyen vettünk részt, nem kerültük, hanem kerestük a legjobbakkal való megmérettetést. Érmeket szereztünk Kempo, Savate és kickbox versenyeken, nyertünk Európa és Világ kupákon, ezért érem esély jogos reményében érkeztünk a Győrben rendezett Kick-box Európa bajnokságra.

A verseny elején már volt zavaró tényező, mivel kiderült, hogy sportágunk szabályai szerint az Eb sorsolásánál nem a világbajnokot emelik ki, hanem az EB arany és ezüstérmesét. (Ezt a nyilván való hibát jeleztük, reméljük, hogy ez a jövőben megváltoztatásra kerül.)

A fent leírt „butaságnak” köszönhetően Kingának kellett a 32-es ágról bemérkőznie. Nem sokat bosszankodtunk a dolgon, tettük a dolgunkat mert, aki a legjobb akar lenni, annak minden ellenfelet le kell tudnia győzni. Sorra nyertük a küzdelmeket. Voltak sziporkázóan kemény és izzadságos mérkőzéseink, majd a magabiztos győzelmek után következett a döntő.

A döntő mérkőzés sikerében nagyon bíztunk, mert a nagy riválisok vagy kiestek a selejtezők során, vagy éppen mi győztük le őket. Az osztrák ellenfél ismert volt számunkra, de nem tartottuk számon a nagy ellenfelek sorában.

Kinga a döntő első és második menetét is megnyerte, a harmadik menet közepéig ez az előny tartott, mikor is, a pontozó bírók fogásra és szabálytalan technikára hivatkozva (maximum 3 szabálytalanság után adhatják) elfogadták a vezető bíró mínusz három pontot jelentő javaslatát és így átbillent a vezetés az osztrák ellenfél oldalára. Ezt a hátrányt 20 másodperc alatt nem tudtuk már megváltoztatni, csupán szépíteni tudtunk, 1:2 lett a végeredmény.

Hosszú edzői pályám alatt többször kellett hasonló bírói hibákat átélnem, de ilyen az élet és sajnos a sport is. Kicsi vigaszt jelent számomra az, hogy a döntő után még a páston az osztrák szövetség alelnöke odajött gratulálni, mert látta és értette a helyzetet, majd ezek után az ellenfél edzője is gratulált és jelezte, hogy a bírók hibáztak.

Kolozsvári Kinga kiváló sportoló, ha nehezen is, de fel tudja és fel is kell dolgozni a történteket. A bosszankodásunk ellenére az ezüstérmet nagy sikernek éljük meg, hisz a versenyre éremért mentünk és mindenki tudja, hogy a sportban nincs tuti befutó és mi ezért az ezüstéremért sokat és keményen dolgoztunk.

Nagyon büszke vagyok tanítványomra!” - zárta versennyel kapcsolatos beszámolóját Gnyálin István vezetőedző, a klub elnöke.

Köszönjük a szülők segítségét, barátainknak és szurkolóinknak, hogy követték az eseményeket, szóban és kommentekben biztattak és külön köszönjük, hogy sokat eljöttek szurkolni Kingának.

Köszönjük klubunk munkáját és működését biztosító Tököl és Szigetszentmiklós Városok bizalmát és szponzoraink a Julius K9 Kft, OBO Bettermann Kft, anyagi támogatását!

Külön köszönet illeti Kolozsvári Kinga versenyzését támogató Dunaharaszti Város vezetését!

d22

Legfrissebb sporthírek

Sportesemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

facebook

pestmegyelapja