Matrica Múzeum
2012. január 19.
Idén ünnepli fennállásának negyedévszázados jubileumát a százhalombattai múzeum.

Százhalombatta város területén az I-IV. században virágzó római kori település, Matrica (ejtsd: mátrika) nevét viseli a „Matrica" Múzeum. A középkorban itt volt Báté falu, melynek Árpád-kori templomát a közelmúlt ásatásai hozták napvilágra. Évtizedekkel ezelőtt Ferenczi Illés tanácselnök-helyettesként kezdeményezte, hogy az építkezések során előkerült régészeti leleteket megmentő „Matrica" Honismereti Szakkör anyaga legyen egy helytörténeti gyűjtemény alapja. Ebből a gyűjteményből hozták létre 1987-ben a „Matrica" Múzeumot. A Művelődési Minisztérium 1988-ban városi múzeummá nyilvánította, 1989-ben pedig tájmúzeumi rangra emelte.Régészeti park

 

Az intézmény egy XIX. század végére kialakított kúriában kapott helyet. Az épületet 2005-2007-ben Százhalombatta Város Önkormányzata saját anyagi forrásból felújította és korszerűsítette. A Múzeum állandó kiállításának eddig elkészült részét gazdagítják a bronzkori-vaskori földvár, a római korból származó „Matrica" katonai tábor, temető és római fürdőmaradvány leletei, az időszaki kiállítások témája között gyakori a kortárs magyar képzőművészet. A kis helytörténeti gyűjteményből kinőtt tájmúzeumot ma Európa-szerte olyan intézményként ismerik, ahol a tudományos kutatás és leletmentés mellett komoly közművelődési és múzeumpedagógiai tevékenység is folyik. A kiállításokhoz kapcsolódnak a tudományos és az ismeretterjesztő előadások, a múzeumpedagógiai órák, a játszóházak, a kézműves foglalkozások. Nyaranta a múzeumkertben koncertek színesítik a programkínálatot.

 

A „Matrica" Múzeum elnyerte az „Év Múzeuma 1997" kitüntető címet, a város 1999-ben „Múzeumpártoló Önkormányzat" elismerést kapott. 2004-ben Pest Megye Önkormányzata a „Pest Megyéért Emlékérem" kitüntetést adományozta a „Matrica" Múzeum és Régészeti Park kollektívájának.

 

A múzeum januári programja itt érhető el.

 

 

Cikk küldése
Vélemények

Új komment

Írja be a képen látható karaktereket: