Pest megye - pest megye

A munkájukat gyalogosan, vagy kerékpárral megközelítő, és egyéb ügyeiket intéző emberek is megelégedéssel vették tudomásul a kényelmesebb és jóval egyszerűbb közlekedést, mivel a kerékpárút végig folyamatos haladást biztosít a rajta közlekedők számára. Az alternatív közlekedést előnyben részesítők, ezzel a beruházással a község teljes egészén áthaladó közúthálózat mellett 5 km hosszú egybefüggő gyalog- és kerékpárúton közlekedhetnek. A beruházás bekerülési költsége 87 millió forint volt, melyből az európai uniós támogatás 45 millió forintot tett ki.
A hivatalos átadást a hétvégén tartották a településen, ahol dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a kerékpározó gyerekeket. Beszédében kiemelte, hogy „több és jobb minőségű szolgáltatást kell nyújtanunk, és nem máshol, messze, utaztatva a gyermekeket, vagy a sérült, beteg embereket, hanem itt. Közel az emberekhez, közel az otthonainkhoz.” Ez a kerékpár- és gyalogút is ezt a célt szolgálja.
Somogyi Béla, a nagyközség polgármestere elmondta, hogy nemcsak a biztonságosabb közlekedés megvalósításának örül, hanem annak is, hogy ezzel az 5 km hosszú kerékpárúttal az egészségesebb életmódot is támogatták. Saját élményét megosztva a hallgatókkal elmesélte, hogy a napokban már felnőtteket is látott, akik görkorcsolyával tesztelték a bicikli utat. A szalag átvágása után Bálinté Balogh Mária helyi iskola igazgatóhelyettes és testnevelő tanár vezetésével megindult a gyermekek által már nagyon várt bicikliverseny.
- ·
- Nyitólap
- ·
- Impresszum
- ·
- Webmester
- ·
- Honlaptérkép
- ·
- Adatvédelem
- ·








Új komment