Eseménynaptár
Szűcs Lajos megnyitja a konferenciát
2009. március 05.

Az alternatív energetikai lehetőségekről tartott konferenciát a Save-Rema Kft.  A tanácskozást Dr. Szűcs Lajos nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: "célunk, hogy Pest megye települései közül minél több váljon függetlenné a gázellátástól."

A Pest Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: egy új technológiát mindig sokan elleneznek, vagy nem értik jelentőségét. Így volt ez a hatvanas évek elején Amerikában is, amikor Kennedy elnök azt mondta, biztos abban, hogy még az évtized végégig embert juttatnak fel a Holdra. Sokan megmosolyogták ezért a mondatáért. A megújulú energiáról szóló viták is ebbe a sorba illenek bele. Pedig elég csak a januári gázválságra gondolni, hogy megértsük: mindenképpen tenni kell valamit az energiabiztonságunkért. "Meg kell néznünk, hogy mi van a talpunk alatt" - utalt Szűcs Lajos a geotermikus energiavagyonra, amely nem szennyezi a környezetet és mai léptékben szinte végtelen tartalékokat rejt. Ocskó István, a Save-Rema Kft. ügyvezetője

Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet és a Pest Megyei Önkormányzat által létrehozott Save-Rema Kft együttműködéséből most konkrét eredmények születhetnek. Mint mondta, "célunk, hogy még idén megkezdjük az alternatív energiára épülő fűtési rendszerek tényleges megvalósítását és Pest megye települései közül minél több váljon függetlenné a gázellátástól." Szűcs Lajos ismertette a délegyházi példát, ahol szerződést kötöttek a Save-Rema Energiaügynökséggel és megkezdődött a folyamat, amelynek végén a település házait geotermikus energiával fűtik majd. "Kezdjük el a földreszállás programját!" - bíztatta a megyei önkormányzatokat a közgyűlés elnöke.

További letölthető anyagok:

Adatkérő lap

Szándéknyilatkozat

Megállapodástervezet

Korábbi írásunk a Save-Rema Kft előző konferenciájáról.

www.pestmegye.hu

 

Cikk küldése
Vélemények

Új komment

Írja be a képen látható karaktereket: