Pest megye - pest megye

Maléter 1956. november 3-án magyar tárgyalóküldöttség tagjaként a tököli szovjet főparancsnokságra ment, ahol nyomban letartóztatták. A következőket mondta az őt, az útról lebeszélni próbálóknak: „Akkor is: mennem kell. Ha nem megyünk – a szovjetek úgy veszik, mi nem akarunk tárgyalni. Mi szakítjuk meg a tárgyalás menetét… Tudom, volt ilyesmi már a magyar történelemben… De akkor is kötelességem menni!”. Január végéig szovjet fogságban volt, akkor átadták a magyar belügyi szerveknek. 
A megemlékezésen Szabó István úgy fogalmazott, „hogy Maléter Pál – ahogy ezernyi magyar, ahogy szüleink és nagyszüleink – hitt a változásban. A cselekvésben. Nem a fegyver, hanem a szívnek az erejében – abban az erőben, amely megmozdította a világot, és amely jövőt adott a nemzetnek.”
Az ünnepségen dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke méltatta a posztumusz vezérezredes elkötelezettségét, kiállását, önfeláldozását és példamutatását.
A kopjafától Maléter Pál szobrához vonultak az emlékezők. Itt Hoffman Pál mondott beszédet, amelyben úgy emlékezett 1956-ra, mint a hősiesség és becsület ünnepére, amelyért a nemzet soha el nem múló tisztelete és hálája övezi a mártírokat. Itt is elhelyezték koszorúikat a megemlékezők és a kisiskolások.
- Nyitólap, ·
- Impresszum, ·
- Webmester, ·
- Honlaptérkép, ·
- Adatvédelem.








Új komment