Pest megye - pest megye

A napenergia hasznosításáról tartottak konferenciát pénteken a Vármegyeházán. Itt utólag is megtekinthetőek az előadások a geotermikus energiavagyonról, valamint a Solpool-projektről.
A részletekről Ocskó Istvánt kérdeztük. A SAVE-REMA Kft ügyvezetője elmondta: a tanácskozáson beszélt arról az energia-megtakarítási kezdeményezésről, melyet a megyei közgyűlés vezetése indított el, és amit a Pest Megyei Önkormányzat vezet a Save-Rema menedzselésével. Ennek lényege, hogy - amennyiben a felmérések megfelelő eredményeket hoznak - a megyei önkormányzatok és intézményeik összefognak annak érdekében, hogy az energiapiacon egységesen, és igazi nagyfogyasztóként jelenjenek meg. Ebből konkrét anyagi haszna származhat Pest megyének: az itt élők olcsóbban juthatnak energiához. A munka most indul, és éppen az adatgyűjtés fázisában tart. Ezt követően Dr. Fancsik Tamás, az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet igazgatója tartott előadást, egy másfajta megújuló energia felhasználásában rejlő lehetőségről, nevezetesen a geotermikus energia alkalmazását kinyeréséről és kockázatairól.
Ezután két, a napenergia hasznosításával kapcsolatos vállalkozást irányító szakember tartott nagyon hasznos és érdekes ismertetőt a lehetőségekről, a várható energia megtakarítások nagyságáról, a beruházás költségeiről és arról, hogy milyen típusú napkollektor milyen területen alkalmazható - tudtuk meg Ocskó Istvántól.
További letölthető előadás: Napenergia-hasznosítás napkollektorokkal
Meghívó a következő konferenciára
- ·
- Nyitólap
- ·
- Impresszum
- ·
- Webmester
- ·
- Honlaptérkép
- ·
- Adatvédelem
- ·








Új komment