DSC00298
2011. november 18.
2011. november 11-én délután 14. órai kezdettel rendezte meg Nagykőrösön a Kőris Otthon a Szociális Munka Napját.
A Szociális Munka Napját 1997 óta ünneplik a szociális szférában dolgozók. Olyan ünnep ez számukra, mint a tanároknak pedagógusnap, vagy az egészségügyben dolgozóknak a Semmelweis nap.

A Pintér Team-nél megrendezett ünnepség Sárközi Anita énekesnő produkciójával kezdődött, aki egy gyönyörű dal eléneklésével nyitotta meg a rendezvényt. Ezután Gombkötő Borbála Intézményvezető köszöntötte az egybegyűlt kollégákat, majd hagyományos évértékelő beszédet tartott. Az ünnepi értekezleten többek között elmondta, hogy az idei év az ellenőrzések éve volt. Ezekre azért is volt szükség, mert nagy változások elé néz az Otthon. Pest Megye Önkormányzata 2012. januárjától a feladatait átadja az államnak. Nem tudni, hogy ezek a változások a jövőben mit hoznak, de Gombkötő Borbála Intézményvezető bizakodva néz a 2012-es év elé, pozitív hozzáállással, lendülettel áll tekint az új feladatokhoz és bízik kollégái támogatásában, segítségében. Megköszönte munkatársainak az egész éves kitartó és magas színvonalú szakmai munkát.

Végül, de nem utolsó sorban Intézményvezető asszony köszöntötte a rendezvényen megjelent nyugdíjas kollégákat, akiknek kedves, szerény ajándékkal is szolgált.

Ezután következett a Kőris Otthon Rákóczi úti részleg foglalkoztatóinak ünnepélyes műsora, mely igazán tartalmas gondolatokat, üzenetet hordozott magában arról, hogy mit is jelent a szociális munka a mindennapokban, miként tudunk hatékonyan együtt működni, mint „jó szociális munkások.”

A műsor második, vidámabb része következett. A kollektíva egy humoros, képes összeállítást, pontosabban filmet nézhetett meg az elmúlt évek rendezvényeiből, eseményeiből. Az immár hagyománnyá vált „dolgozók tánca” sem maradhatott el, akik ezúttal egy görög tánccal szórakoztatták az egybegyűlteket.

A rendezvény végén került sor az ajándékok, elismerések átadására, ezzel is megköszönve a dolgozóknak az egész éves helytállást a mindennapokban.

Igazgatói dicséretet vehetett át: Szabóné Berecz Tünde –intézményvezető ápoló, Kecskeméti Lajosné – részlegvezető főnővér, Horváth Ágnes – gondozónő, Vida Katalin – foglalkoztatás szervező, Kamocsai Hajnalka - foglalkoztatás szervező.

Kőris Otthon-ért díjat kapott Máté Zsuzsanna – mentálhigiénés csoportvezető.

Egy finom vacsorával és kellemes baráti hangvételű beszélgetéssel zárult a délután.

 

A Kőris Otthon beszámolója

Cikk küldése
Vélemények

Új komment

Írja be a képen látható karaktereket: