Eseménynaptár
Sarkanyhajo_2
2010. július 21.
A szentendrei tűzoltók hétvégén vízre szálltak. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezett sárkányhajó versenysorozaton mérték össze erejüket a legjobb csapatokkal szombaton, Szentendrén.
 

A lánglovagok bebizonyították nemcsak a tüzet, hanem a vizet is le tudják győzni: a szentendrei hivatásos és önkéntes, az üllői önkéntes csapat a magyar bajnokság selejtezőjén küzdötte be magát a legjobbak közé, ezzel kiharcolva a jogot, hogy a világbajnokságon is rajthoz álljanak.

A szegedi versenyen erejükre és kitartásukra is szükségük lesz a tűzoltóknak, igazi csapatmunka vár rájuk. A sárkányhajóban két sorban húsz evezős ül, a hajó végén egy kormányos segít az irányításában, az orrban pedig egy dobos, aki az ütemet diktálja. Itt nem elég az erő, mind a húsz evezősnek egyszerre, egy ütemben, szinte egy emberként kell húznia. A selejtezőn már bizonyított a csapat, hiszen a tűzoltók különleges beosztása miatt a verseny előtt nem volt lehetőségük gyakorolni, így legtöbben most először ültek sárkányhajóban. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor az eredményhirdetésen kiderült, hogy továbbjutottak. A világbajnokságig hátralévő egy hónapban kemény edzésekkel készülnek a tűz, és most már a sárkányok harcosai.

 

Beck Monika

Cikk küldése
Vélemények

Új komment

Írja be a képen látható karaktereket: