zöldenergia
2011. március 25.

„A Föld elegendő javakkal bír ahhoz, hogy minden ember szükségletét kielégítse, annyival azonban nem rendelkezik, hogy mindenki mohóságát csillapítsa.”

Nem kisebb személyiségtől, mint Mahatma Gandhitól vett idézettel várta vendégeit a Megyeházán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és Pest Megye Önkormányzatának szervezésében, az immáron 3. alkalommal megrendezett regionális konferencia.

 

Sok érdeklődőt vonzott az eseményA konferencia témája: a megújuló és zöld energiák hasznosításának elterjesztése a magyar önkormányzati szférában; a kapcsolódó kormányzati célok, technikai és technológiai lehetőségek, valamint pályázati és más források áttekintése – célja pedig annak bemutatása, milyen jelentős mértékben képes a zöldenergia hozzájárulni az önkormányzatok és a lakosság költségeinek csökkentéséhez, az energiabiztonság megerősítéséhez, a függetlenség, a mozgástér növeléséhez. „Kitörési pont” – ahogy Szatmáry Kristóf belgazdasági államtitkár, a BKIK elnöke is rámutatott megnyitó beszédében, aki a Kormány téma iránti elkötelezettségét hangsúlyozva rámutatott a szemléletváltás szükségére, egyben megköszönte a BKIK kitartó igyekezetét, hogy a vállalkozók és az önkormányzatok teret és lehetőséget kapjanak a kapcsolatfelvételre, a tudás és a tapasztalatok megosztására.

 

Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke, éppen erre a gyakran elfelejtett tényezőre – a kapcsolatra – helyezte a hangsúlyt megnyitó beszédében. Leszögezte: annak ellenére, hogy rengeteg a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ki, miből és milyen arányban fog energiát termelni a jövőben, az majdnem bizonyos, hogy az energetika minden eddiginél nyitottabb, versenyzőbb és a helyi adottságokra egyre nagyobb hatékonysággal építő területe lesz a magyar gazdaságnak. Olyan, amely egyre nagyobb súllyal fogja meghatározni a gazdasági növekedést az értékteremtést – „megteremtve az egyensúlyt a kockázatvállalási kedv és az ellátásbiztonság igénye között”. (...) „Nem csak a megújuló energiatermelés súlya és részaránya fog növekedni, hanem meg fog változni a vállalkozások összetétele, érdekeltsége és kapcsolódása más üzleti tevékenységekhez; mint ahogy megváltozik a versenyző piacok és az államilag szabályozott piacok egymáshoz való viszonya” – jelentette ki. Ezt követően pedig rámutatott arra az alapvető tényre, hogy az innováció bárhonnan érkezhet, és ez különösen így van az energetikában, és főleg Magyarországon, ahol több száz vállalkozó kísérletezik az olyan innovációkkal, technológiákkal és szolgáltatásokkal, amelyek a zöldenergiához kapcsolódnak. Mint később fogalmazott: „Újra kell gondolnunk mindazt, amit az együttműködésről tartunk. Az együttműködésről, amely nélkül nem lehet csökkenteni a kockázatokat, és amelyek nélkül nem lehetséges az átjárás a tudományterületek, vagy az ágazatok között. Ezért olyan különleges az önkormányzatok szerepe.”

 

Szabó István a konferenciánA főrendező BKIK részéről nem kevesebb, mint 9 szakosztály vette ki részét a konferencia megszervezéséből. Nem véletlenül; a mindösszesen 10 előadás és a szakmai fórum keretében a zöldenergetika valamennyi gazdasági, szakmai és pénzügyi vonatkozásáról szó esett – kezdve az állam, az önkormányzatok, az egyetemek és a kamarák szerepvállalásától, együttműködéseitől, folytatva a támogatási rendszer és a közbeszerzési szabályzók áttekintésével, a zöldenergetikai beruházások pénzügyi finanszírozásával, a pénzügyi és a tanácsadási szolgáltatások értékelésével. Az ingatlanfejlesztő vállalatok perspektíváinak áttekintése, valamint az energetikai szakma bemutatkozása zárta a rendezvény szakmai programját – átengedve a terepet a személyes kapcsolatépítésnek, az állam, az önkormányzatok és a vállalatok közötti közvetlen beszélgetéseknek.

 

A – Zöld Energia 3. Regionális Konferencia – rendezéssel kapcsolatban további információk, illetve a megtartott előadások letölthető változata, illetve hangfelvétele elérhető a www.bkik-marketing.hu címen.

Cikk küldése
Vélemények

Új komment

Írja be a képen látható karaktereket: