Pest megye - pest megye

Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP) kedden, a megyék vagyonának átadásáról szóló javaslat parlamenti elfogadásának a másnapján az MTI-nek azt mondta: megtették Pest megyéért, amit lehetett, tiszta a lelkiismerete. Az egyik legnehezebb helyzetben lévő, mintegy 16 milliárd forintos tartozást felhalmozó önkormányzat vezetője a számvevőszéki vizsgálat napokban kézhez kapott összegzésére utalva kijelentette: lám, feketén-fehéren, számokkal is alátámasztva kiderült, hogy nem az önkormányzat rossz gazdálkodása "küldte padlóra" Pest megyét (ahogy a többi megyei önkormányzatot sem).
Mint hozzátette, világossá vált a jelentésből az is, hogy a fojtogató elvonások nyomán kialakult eladósodást további költségcsökkentő intézkedésekkel már lehetetlen volt "megfogni", kezelni. Szinte törvényszerűen jött el a pillanat, amikor már sem a közétkeztetést végző HunGastnak, sem a Pest megyei intézmények többségét fűtő Tigáznak, sem a tankönyvellátóknak nem tudott utalni az önkormányzat (a hitelezők sora ennél hosszabb); rendkívüli erőfeszítéseket igényelt, hogy úgy-ahogy talpon maradjon a megye.
Szűcs Lajos azt mondta, tisztában volt a korlátokkal, s azzal is, hogy nem lehet "minden ügyet" megnyerni.
"Nem könnyű szívvel, s nem örömködve tettem a dolgomat" – húzta alá. Úgy fogalmazott: "nem az a fontos, hogy ki mivel támad, hanem az: ha tükörbe nézek, úgy érzem-e, hogy megtettem mindent. Én bele merek nézni a tükörbe" - tette hozzá.
Az őt ért vádakra reagálva közölte, hogy a tiszteletdíját valóban felvette, mint ahogy a többi képviselő is meg fogja kapni az elmaradt járandóságát, nem luxusautóval, hanem egy 6 éves kocsival jár, és saját kezével épített háza nem kacsalábon forgó palota.
Szűcs Lajos elmondta: Pest megye körülbelül 100 intézményének, 6 ezer munkavállalójának, 20 ezer ellátottjának és 12 ezer diákjának az ügyeit veszi át az állam januártól. Hozzátette, hogy az intézményfenntartással jelenleg foglalkozó, szaktudással bíró embereknek nem kell leépítéstől tartaniuk. A megyeházát érintő esetleges létszámváltozásról szerinte korai lenne nyilatkozni, mert előbb a területfejlesztési feladatok részleteiről és az ahhoz rendelt forrásokról kell döntéseket hozni, ezután lehet véglegesíteni a létszámot.
A közgyűlés elnöke a megyei önkormányzatra a jövőben háruló feladatokról szólva kifejtette: a legnagyobb súlyú teendőjük a pályázat alapú fejlesztési finanszírozást felváltó, program alapú finanszírozás rendszerének megtervezése lesz, de valószínűleg a választási, a sporttal és ifjúsággal, illetve a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok is helyben maradnak.
Szűcs Lajos arra a kérdésre, mit jelent majd a program alapú finanszírozás "kézben tartása", konkrét példát említett. Mint mondta, az útépítéseknél például az eddigi bürokratikus, többlépcsős és "fölösleges" döntési szintekkel nehezített pályáztatás megszűnik, annak helyébe a települések által készített fejlesztési javaslatok rangsorolása lép. E rangsorolás képezi majd a megyei fejlesztési terv alapját, míg az országos fejlesztési terv a 19 megye elképzeléseit ötvözi.
A közgyűlés elnöke közölte: az év hátralévő részében a legfőbb teendő a megyei intézmények átadása-átvétele. "Javában tart a temérdek mennyiségű információ egyeztetése a szintén a megyeháza épületében működő megyei kormányhivatallal, miközben igyekszünk megnyugtatni a várakozással és bizonytalansággal teli intézményi dolgozókat: januártól ugyanazt kell tenniük, mint eddig, bár lehet, hogy a munka még több lesz" - mondta Szűcs Lajos.
Szöveg: MTI
- ·
- Nyitólap
- ·
- Impresszum
- ·
- Webmester
- ·
- Honlaptérkép
- ·
- Adatvédelem
- ·






Új komment
Na látja Elnök úr, ebben azt hiszem mindannyian egyetértünk! De ez meg is látszik az eredményeken!!! De ha ennyire nehezére esett - miért nem mondott le??? Talán az mindenkinek jobb lett volna!
Ha a roma-kérdés tárgyalásához az Azori szigetekre "kellett" utazniuk, akkor gondolom majd Pest megye népességpolitája ügyében meg a Bahamákra lesznek "kénytelen" repülni, az idősek helyzetét pedig majd a Húsvét-szigeteken beszélik meg. Jaj, de mit is beszélek én?! Januártól már nem is lesz megyei intézmény (vagyis 1-2!)... akkor talán már Önre sem lesz akkora szükség ... talán meg is szüntetik ezt a fajta felállást és majd összevonják P. megyét Budapesttel (maga amúgy is kedveli az összevonásokat) és akkor nem csak a pestieknek lesz tűrhető életük, hanem már a pest megyeieknek is jobb lesz egy kicsivel.
Én remélem, hogy a kormány a "karcsúsítást" magával fogja kezdeni és a maga székébe/pozíciójába egy hozzáértőbb és felelősségteljesebb politikust ültetnek.
Bízom benne, hogy még megérem azt a sakkjátszmát, amiben maga lesz a feláldozható paraszt/futó.
Tiszta szívből kívánom, hogy a lelkiismerete (bár kétlem, hogy magának van ilyenje) kongassa minden éjjel a fejében a harangokat!
J. A.
A Vendég 2011.12.05. 09:45-ös és Vendég 2011.12.05. 10:14-es kommentjei nemkívánatos (trágár, sértő) szavakat, kifejezéseket tartalmaztak, illetve kereskedelmi hirdetésnek minősültek, ezért töröltük.
Köszönjük a megértésüket!
Honlap Admin
Remélem a Fidesz vezérkara mielőbb méltányolni fogja "sikeres" szereplését Pest megyében! A következő ciklusban, ha még mindig kiállnak Ön mellett csak imádkozhat, hogy listáról bejusson képviselőnek. Ebben a körzetben és a megyében nem sok mindent tud felmutatni csak a csődöt és az adósságokat!
A HunGasttal kapcsolatosan miért volt törvényszerű a fizetésképtelenség? Valaki netán Önre/Önökre kényszerítette, hogy szerződést kössenek vele? Minden intézmény saját konyhával rendelkezett - ahol még spróloni is tudtak, és szinte fillérekből étkeztettek: Vajon kinek hozott ez hasznot? És aki ezt "jó ötletként" akkor bevitte a Közgyűlésre, az vajon most felel(t)-e ezért anyagilag is? Vagy csak úgy van/vannak vele, mint az átkosban: ami "mindenkié - az senkié" ... vagyis el lehet herdálni.
A legkönnyebb dolog a "körülményeket" okolni mindenért - de ezeknek a körülményeknek a megteremtésében Ön/Önök is tevékenyen rész vettek. És a legnagyobb baj az, hogy mi isszuk meg ennek a levét, velünk fizettetik meg az árát.
egy p. megyei lakos
Ha már 2 éve "borítékolható" volt a csőd-helyzet, akkor MIBŐL és főleg MIÉRT fizetett ki 10 milliós jutalmat a megyétől 2009-ben eltávozó irodavezetőjének? Nem volt/lehetett volna ennek az összegnek esetleg jobb helye (kórház, iskola, szociális otthon stb.)? Vagy nehezére esett megkérdezni valaki hozzáértőbbet?
üdvözlettel: egy kis fizetésű, megyei intézmény dolgozója
Ekkora archoz már POFÁNAK kell lennie, hogy ráférjen a képernyőre!
Üdvözlettel: Egy Pest megyei
Valószínű görbe tükörben szemléli a képmását, amikor a tükörbe néz. Lelkiismerete annak van, aki nem adta el az ördögnek. A 6 éves autó: nem mindegy, hogy az egy Trabant vagy egy Lexus. Talán a házépítésnél meg köszönönetet kellene momdani a felesége szüleinek.
I. Justicia