Pest megye - pest megye
Eseménynaptár

2010. augusztus 19.
Három Pest megyei település, valamint Óbuda jegyzője augusztus 19-én a Megyeháza kápolnájában tartott ünnepség keretében címzetes főjegyzői címet kapott.
A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke az 51/2010. (VII.7.) ME. határozatával 19 címzetes főjegyzői címet adományozott, amely ma a legmagasabb szakmai kitüntetésnek számít. A Közép-magyarországi régió súlyát mutatja, hogy a 19 címből négyet a régión belül adományoztak.
Pest megyéből Dr. Csizmadia Julianna (Pécel), Dr. Molnár Ildikó (Szentendre) és Rozgonyi Erik (Alsónémedi) részesült szakmai elismerésben, Budapestről pedig dr. Sárádi Kálmánné (Óbuda). A címeket ünnepélyes keretek között dr. Dombovári Ottó, a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője adta át, külön elismerését kifejezve a négy jegyző szakmai felkészültsége és munkája iránt.
- ·
- Nyitólap
- ·
- Impresszum
- ·
- Webmester
- ·
- Honlaptérkép
- ·
- Adatvédelem
- ·








Új komment