Pest megye - pest megye

Az idén ezer esztendős Pest megyére és Magyarország egyik legjelentősebb festőjének születésnapjára, Székely Bertalanra emlékeztek Szadán. Az ünnep alkalmából dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke millenniumi zászlót nyújtott át a szadaiaknak. Fotógaléria
Vécsey László, a település polgármestere megtiszteltetésnek nevezte, hogy Szada másodikként kap millenniumi zászlót egész Pest megyében. Szűcs Lajos köszöntőjében hangsúlyozta: látva az ünnepségen megjelent sok gyermeket, biztos abban, hogy Szadának nagy jövője van. Mint mondta, az idei év kiemelkedő Pest megye szempontjából, hiszen ahogy 2000-2001-ben, a magyar millennium évében sok településen nagy örömmel várták az millenniumi emlékzászlót, úgy idén is nagy várakozás előzi meg Pest megye ünnepét. A közgyűlés elnöke felidézte Székely Bertalan - ezer év magyar múltját átfogó - munkásságát. A 174 éve született festőművész képei mindig valamilyen sorsfordító változásra emlékeztet bennünket. "Valamit megtanulhattunk: a küzdelmet.(...) Nem véletlen, hogy hazánk ma az egyik legrégebbi állam Európában és nem véletlen, hogy ezer éve fennállnak legrégebbi közigazgatási alapértékeink, a vármegyék is" - tette hozzá Szűcs Lajos, aki méltatta a szadaiak lelkesedését, ahogyan Székely Bertalan emlékét ápolják.
Pest Megye Közgyűlése mind a 187 települését bevonja a millenniumi ünneplésbe. Szent István 1009-ben adta ki a híres sólyi okiratot, amelyben először jelent meg a négy legősibb magyar vármegye: Veszprém, Fejér, Zala és Visegrád, azaz a mai Pest megye. Beszéde után Szűcs Lajos átadta a millenniumi zászlót Vécsey László polgármesternek. Később az ünnepségen díszpolgári kitüntetést és okleveleket nyújtottak át szadai polgároknak.
- Nyitólap, ·
- Impresszum, ·
- Webmester, ·
- Honlaptérkép, ·
- Adatvédelem.







