Eseménynaptár
valasztas-01
2010. július 15.

Október 3-ra, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját csütörtökön hozott határozatában Sólyom László államfő.

Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármestereknek a választását (az időközi választás kivételével) az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani. A választási eljárásról szóló törvény pedig megszabja, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie a köztársasági elnöknek úgy, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra. Az önkormányzati választáson szavazati joga van minden, Magyarországon lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és uniós állampolgárnak. A települési önkormányzati választáson szavazhatnak a menekült, bevándorolt, letelepedett státusúak is, ha a településen lakóhelyet létesítettek. Az önkormányzati választás egyfordulós, amely az ország település szerkezetéhez igazodva településtípusonként más-más elemekből áll össze. A 10.000 vagy annál kevesebb lakosú településen a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás (korábban kislistásnak nevezett) választási rendszerben választják meg, ahol a település egy választókerületet alkot. A 10.000-nél több lakosú településen és a fővárosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - jutnak mandátumhoz. A megyei önkormányzati képviselőket megyei listán választják a választópolgárok, a választás tekintetében minden megye egy választókerületet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros. Az ősszel megalakuló új Pest Megyei Közgyűlésnek 43 képviselője lesz.


MTI, www.pestmegye.hu

Cikk küldése
Vélemények

Új komment

Írja be a képen látható karaktereket:

Vendég
2010.08.21. 20:14
 
Az ősszel megalakuló új Pest Megyei Közgyűlésnek 43 képviselője lesz, írják. Fel lehetne tenni a honlapra az erről szóló TVI vezetői határozatot.