Pályázati felhívás

Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése pályázatot hirdet

Esély Pest Megyei Közoktatási Ösztöndíj elnyerésére

 

 

 

1. A pályázati felhívásban nem szereplő adatokat, információkat a 19/2005. (IX. 02.) Pm. sz. rendelet tartalmazza.

 

2. Az Ösztöndíj célja, hogy Pest megyében állandó lakóhellyel vagy ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező azon gyermek/tanuló számára ösztöndíjat biztosítson, aki korai fejlesztésben és gondozásban részesülő illetve sajátos nevelési igényű, óvoda-, tan- vagy képzési kötelezettségüket nem önkormányzati intézményben teljesítik.

 

3. Az elbírálás során előnyben részesül az a gyermek/tanuló, aki:

– a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye szerinti beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a pszichés fejlődés zavara miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartós és súlyos akadályozott

– az Ösztöndíjra szociális rászorult az ellátó közoktatási/szociális intézmény által kiállított, és a szociális juttatásra való jogosultság igazolása alapján

 

4. A pályázat keretében odaítélendő ösztöndíj:

– Az ösztöndíjat tanévenként meghirdetett pályázat alapján a szorgalmi időszak tíz hónapjára lehet elnyerni.

 

5. [1]Az Ösztöndíj odaítélése, kifizetése:

– Pest Megye Önkormányzata Közgyűlésének döntése alapján a szerződéskötést követően kerül sor a kifizetésre két egyenlő részben.

– A második részlet kifizetésének feltétele: az eredeti intézményi igazolás a közoktatási/szociális intézményi jogviszony fennállásáról.

 

6. Az ösztöndíj mértéke:

A gyermeket/tanulót ellátó közoktatási/szociális intézményi díj, de maximum a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegével megegyező mértékű ösztöndíj.

Az ösztöndíj tanulónkénti konkrét összegéről a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig a szakmai bizottság dönt.

Az elnyert ösztöndíj folyósítására a tanuló nem jogosult, ha nem kezdi meg tanulmányait, valamint jogviszonya megszűnik.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Az Ösztöndíjban részesítettek listája a döntést követő 5 munkanapon belül olvasható lesz a www.pestmegye.hu honlapon.

 

 

7. [2]A pályázók értesítése a döntésről:

Valamennyi pályázó Pest Megye Önkormányzata Közgyűlése döntéséről írásban értesül. A pályázat elnyerése esetén a Támogató ösztöndíj szerződést (4.számú melléklet) köt.

 

8. A pályázat elbírálásának kritériumai:

A pályázatok elbírálása a Pályázati útmutatóban közzétett szempontok alapján történik.

 

9. A pályázat formai előírásai:

A Pest Megye Önkormányzata által meghirdetett Esély Pest Megyei Közoktatási Ösztöndíj iránti kérelmet kizárólag a Pest Megye Önkormányzata által rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani.

A pályázati szabályzat, a felhívás, és az űrlap együtt képezik a pályázati dokumentációt, és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt.

 

10. [3]A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje.

A pályázatokat hiánytalanul, az előírt mellékletekkel együtt egy aláírt eredeti példányban, lehetőség szerint tértivevényes postai küldeményként vagy személyesen lehet benyújtani.

 

A pályázati anyag:

– beszerezhető:

Pest Megye Önkormányzatának Hivatala Oktatási, Művelődési és Turisztikai Iroda 1052 Budapest, Városház u. 7.

– az adatlap letölthető:

www.pestmegye.hu honlapjáról

 

A pályázat beadási határideje:

tárgyév: október elseje

 

A pályázatokat az alábbi címre kérjük megküldeni:

 

Pest Megye Önkormányzatának Hivatala

Oktatási Művelődési és Turisztikai Iroda

Budapest

Városház u. 7.

1052

 

A pályázat elbírálásának határideje: tárgyév november 2.

 

 

 

A pályázat űrlapja és a pályázati szabályzat letölthető innen.


[1] 26/2008 (IX. 15.) Pm. sz. rendelet

[2] 26/2008 (IX. 15.) Pm. sz. rendelet

[3] 26/2008 (IX. 15.) Pm. sz. rendelet

Cikk küldése