PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Kisebbségi Keret

 

 

Pest Megye Közgyűlése pályázatot hirdet a civil szerveződéseket támogató keretekről szóló a 11/2007. (IV.19.) Pm. számú rendelete alapján, az önkormányzat által elkülönített Kisebbségi Keretből elnyerhető 2010. évi támogatásra.

 

1. Pályázók köre / Kisebbségi Keret

 

Pályázatot nyújthatnak be:

- megyei székhelyű, illetve érdekeltségű kisebbségi társadalmi szervezetek, intézmények alapítványok.

 

Nem nyújthat be pályázatot:

- a pályázó aki a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6.§ (1) bekezdése szerint érintett.

 

2. A pályázat célja:

Pályázni az alábbi célokra lehet:

a) kisebbségek történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismerésével, ápolásával, gyarapításával kapcsolatos programok szervezése;

b) anyanyelvi oktatással és művelődéssel kapcsolatos programok szervezése;

c) kisebbségek részére szervezett rendezvények megtartására, ilyen rendezvényeken való részvételre

 

3. A pályázati keretösszeg és az elnyerhető támogatás mértéke

 

A pályázati keretösszeg:1.000.000 Ft

Az elnyerhető támogatás legmagasabb összege: 300.000 Ft

 

4. A pályáztatás rendje

 

a.) Egy pályázó – az adott évben - csak egy pályázatot nyújthat be. Több keretre beadott pályázat vagy a kereten belül egynél több pályázat benyújtása esetén a pályázó minden pályázata érvénytelenné válik.

b.) Nem jogosult támogatásra az a társadalmi szervezet, alapítvány, csoport, amely a Pest Megye Önkormányzatától a tárgyévben bármely más jogcímen támogatásban, átadott pénzeszközben részesült, illetve a megadott határidőig az előző támogatásával nem számolt el.

c.) Valamennyi pályázat nyilvános és nyitott, melyeket a megyeportál honlapján elérhetővé kell tenni.

d.) Pályázni a www.palyazatok.pestmegye.hu honlapon keresztül vagy pályázati adatlap postai úton történő benyújtásával lehet.

e.) A pályázat benyújtása után hiánypótlásra nincs lehetőség.

f.) Pályázni a pályázat kiírásának évében történő működésre vagy megvalósítandó programokra lehet.

g.) A pályázaton elnyert teljes összeg felhasználásáról való elszámolást és szakmai beszámolót

az „Elszámoló lap” kitöltésével kell benyújtani, melynek határideje legkésőbb a pályázati cél megvalósulásától számított 30. nap.

h.) A g.) pontban megállapított határidő túllépésére különleges esetben Pest Megyei Közgyűlés elnökének írásbeli engedélyével van lehetőség.

i.) Amennyiben atámogatott program nem valósult meg, illetve amennyiben a támogatott az elszámolási kötelezettségének határidőn belül nem tesz eleget, köteles a már kiutalt támogatás összegét visszautalni.

j.) A támogatás céltól eltérő felhasználása esetén Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése dönt a már átutalt támogatás visszafizetéséről.

k.) A nyertes pályázókkal Pest Megye Közgyűlésének elnöke támogatási szerződést köt.

l.) A szakmai beszámolót és a pénzügyi elszámolást a Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése fogadja el.

m.) A pályázaton elnyert támogatás átutalásának határideje:

- a szerződéskötést követő 30 napon belül: a támogatási összeg 60 %-a,

- a szakmai beszámoló és az elszámolás közgyűlési elfogadását követő 15 napon belül: a fennmaradó támogatási összeg 40 %.

Amennyiben a megadott határidőre a támogatott nem számolt el, a támogatási összeg nem folyosítható.

 

5. Pályázat benyújtása

a.) Interneten keresztül a www.palyazatok.pestmegye.hu oldalon történő bejelentkezéssel, a pályázati űrlap on-line kitöltésével, internetes regisztrációjával, annak kinyomtatásával, aláírásával és a mellékletekkel együtt, papíron, egy példányban történő benyújtásával. A kötelező mellékletek későbbi pótlására nincs lehetőség!

b.) Papír alapon, hagyományos módon, a pályázati adatlap kitöltésével, a kötelező mellékletek csatolásával és mindezek egy példányban történő benyújtásával. A kötelező mellékletek későbbi pótlására nincs lehetőség!

 

 

6. A pályázat benyújtásának határideje: 2010. május 2.

A pályázatokat legkésőbb a pályázati határidő napján 24 óráig lehet postára adni. A pályázat személyes benyújtásának határideje: a közgyűlés által meghatározott időpont, délután 15.30 óra. A pályázati űrlap letölthető a www.palyazatok.pestmegye.hu honlapról, valamint átvehető a 1052 Budapest, Városház u. 7. földszint 2. (Ifjúsági és Sportiroda) címen.

 

7. A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni: 1052 Budapest, Városház u. 7.

 

8. Támogatási döntés

A beérkezett pályázatok támogatásáról Pest Megye Közgyűlése 2010. május 28-án dönt. A nyertes pályázatok listája a támogatásról szóló döntést követően a pályázó szervezet nevének, és az elnyert támogatási öszegnek a megnevezésével közzétételre kerülnek a www.palyazatok.pestmegye.hu weboldalon.

 

 

 

 

 

Gáspár Szilvia sk.

Kisebbségi Bizottság elnöke

 

Cikk küldése