Közgyűlés
A Pest Megye Önkormányzatának fenntartásában működő Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, valamint a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium Közgyűlése indul az Oktatási Hivatal által kiírt Kiváló Érettségiztető Vizsgahely cím elnyerésére.
A pályázat egyik feltételként azt határozza meg, hogy az iskola fenntartója, jelen esetben Pest Megye Önkormányzata 5 éven keresztül elfogadja, ha az Oktatási Hivatal az iskolát az őszi érettségi vizsgaidőszakban vizsgáztató intézményként jelöli ki.
 
Amennyiben a címet az intézmények elnyerik, akkor háromoldalú szerződést kötnek a fenntartóval és az állami intézménnyel, amelyben megállapodnak, hogy az Oktatási Hivatal felkérése esetén az iskola legalább 10 éven keresztül legalább 2 vizsgatárgy emelt szintű vizsgáinak megszervezésében közreműködik.
 
Pest Megye Önkormányzata a pályázatokat támogató nyilatkozatokat aláírta. A Közgyűlés úgy döntött, sikeres pályázat esetén fenntartóként vállalja, hogy háromoldalú szerződést köt az Oktatási Hivatallal, és a szükséges, jogszabályban rögzített feltételeket biztosítja.
Cikk küldése