Cikkeink archívuma

Több Pest megyei település és gazdálkodó található a nyertesek között.
A falusi disznótor hangulatát idézi fel szombaton Tápiószentmártonban a kilencedik nemzetközi hurkatöltő fesztivál.
 

Ismét együtt a túrázó baráti társaság! A Pest Megyei Szabadidősport Szövetség szervezésében október utolsó hétvégéjén találkoztunk pénteken, Vértessomlón.

Az elmúlt hétvégén Székesfehérváron vendégeskedtek a VUK SE úszó szakosztályának versenyzői.
Új járda építésére, illetve járdafelújításra is pályázhatnak az ócsaiak, az önkormányzat az anyagköltségen kívül a törmelék elszállítását vállalja magára.
A városok rendelkezésére álló gazdasági, társadalmi, zöld vagyonról pontos információkkal kell rendelkeznünk ahhoz, hogy tudatosabban, hatékonyabban tudjunk gazdálkodni a már meglévő erőforrásainkkal.

 

Lajsz Dominik szabadfogásban is Kadet Országos Bajnok, Váncza Ivett ezüstérmes, Nagy Krisztián bronzérmes.

 

Tizenkét érem az érdi birkózók októberi mérlege.

 

A közmeghallgatás során az állampolgárok és a megyében érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést tehetnek fel és javaslattal fordulhatnak Pest Megye Közgyűlésének tagjaihoz és tisztségviselőihez.

 

Az idén első alkalommal vizsgált járási adatok szerint a legtöbb jövedelemből a Budakeszi járás lakosai gazdálkodhatnak. Pest megyében a Nagykőrösi járásban a legkisebb a vásárlóerő.
Több mint 370 millió forintos beruházással épült, a teljes egészében uniós forrásból finanszírozott gátrendszer.
Megjelent a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezete. A települések ambiciózus tervekkel készülnek a következő uniós költségvetési ciklus forrásainak felhasználására.

 

A Magyar Nemzet 1956 október 30-án megjelent cikkéből idézett dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke.
 

Idén is a BVSC nyerte a csapatversenyt

Ungvári Attila (Közgép-Ceglédi VSE) arany-, Burján László (Budaörsi SC) pedig bronzérmet szerzett az European Open-sorozat állomásán, Glasgowban. A skót városban a férfiak versenyeztek, míg a nők részére Rómában rendeztek hasonló viadalt.
A szeptember eleji első fordulóban, Lengyelországban elszenvedett vereség után pénteken hazai közönség előtt lép asztalhoz az előző szezonban ezüstérmes Budaörs 2i SC csapata a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában.
A csiperkeágazatban a Bio-Fungi Kft. képviseli Magyarországon az elérhető legmodernebb technológiát.
Elkészült a Homokhátság Duna-völgyi részében a vizek mennyiségi és minőségi védelmét biztosító beruházás, amelyet az Európai Unió és a központi költségvetés 2,99 milliárd forinttal támogatott.
 

A Magyar Szabadidősport Szövetség felhívásához csatlakozva a Világ Gyalogló Nap eseményeit - az elmúlt évekhez hasonlóan - ebben az évben is több helyszínen, szervezte meg a Pest Megyei Szabadidősport Szövetség.

 

Október 12-én, szombaton, 17. alkalommal rendezett kick-box versenyen 7 ország 31 klub közel 250 versenyzője küzdött, hogy dobogóra állhasson és ebben az erős nemzetközi mezőnyben elnyerjék az egyéni győzteseknek járó Ooops Vajda Papír kupákat.

A közmeghallgatás során az állampolgárok és a megyében érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést tehetnek fel és javaslattal fordulhatnak a Pest Megyei Ruszin Önkormányzat tagjai felé.

Friss híreink

facebook

pestmegyelapja