Cikkeink archívuma

Több mint negyven kisgyermek elhelyezésére alkalmas bölcsődét építettek zömmel uniós forrásból Szigetszentmiklóson, az intézmény takarékos működtetését zöldenergiával biztosítják.
Hat alföldi megye és Pest megye déli járásaiban lévő települések indulhattak a tanyafejlesztési program pályázatain 2013-ban - közölte Viski József.
Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke volt a Lánchíd Rádió vendége a Szaldó című műsorban.
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a kormány átvállalja a helyi önkormányzatok adósságát.
Bag község határában a 3. számú főút és a 3105. jelű út kereszteződésénél 674 millió forint tervezett költségvetéssel, állami forrásból körforgalom épül.
Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága focigálát rendez négy közönségcsalogató csapat részvételével a Budakalászi Sportcsarnokban január 11-én.
 

December 30-án ötórai kezdettel gyűlt össze a szentendrei Kossuth SE apraja-nagyja; szakosztályaiban (labdarúgó,vízilabda,úszás, parasport, búvár,szabadidő) sportoló gyerekek, edzők, szakvezetők, szülők az óévbúcsúztató és évértékelő ünnepi összejövetelre az óvárosi Péter-Pál templom melletti Kolping - házba.

A 210 millió forintból megvalósított Kastélydomb óvodába 90 gyerek járhat.
 

2013. december 20-21. Eger, Bitskey uszoda

Kosztolányi Dezső versével kívánunk minden kedves olvasónknak Kellemes Ünnepeket!

Duplájára emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma Gyálon. Januártól száz kisgyermek járhat az intézménybe, kétszer annyi, mint jelenleg.
Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is tart téli igazgatási szünetet Pest Megye Önkormányzata.
Átadták a dunavarsányi rendőrőrs épületét. Az őrs állománya a nap 24 órájában áll az állampolgárok rendelkezésére.
Pest Megye Önkormányzata és a Magyar Limes Szövetség együttműködési szerződést írtak alá.

Friss híreink

facebook

pestmegyelapja