Szemere Pál - Pécel

Részletek

Megjelent: 2018. június 01. péntek, 11:04

Szemere Pál - Pécel

Neki köszönhetjük többek között az ábránd, a divat, az eszmény, az ellenőr, az elnök, az irodalom, a regény, a színész és a kedély szavunkat is. 230 éve született Szemere Pál író, költő, esztéta, a nyelvújítási mozgalom egyik vezéralakja, aki egyike volt a legmerészebb és legszerencsésebb szóalkotóknak.

Szemere Pál író, költő, esztéta, a nyelvújítási mozgalom egyik vezéralakja 230 éve, 1785. február 19-én született. Pécelen, a család birtokán látta meg a napvilágot. A budai Krisztinavárosban nevelkedett, ahol apja magas rangú helytartósági tisztviselő volt. Iskoláit Budán, Halason, Nagykőrösön, Pápán, Sárospatakon, Pozsonyban, majd ismét Patakon járta 1791-től 1804-ig. 1805-ben királyi táblai jegyzőnek esküdött fel, majd 1808-ban ügyvédi vizsgát tett. 1812-ben, apja halála után átvette péceli birtokának kezelését, két év múlva feleségül vette távoli rokonát, Szemere Krisztinát, aki Képlaki Vilma álnéven meséket és rövidebb költeményeket írt. A birtok lehetővé tette, hogy anyagi gondok nélkül éljen, és irodalmi szenvedélyének élhessen. Később Pestre költözött, és 1818-ban Pest vármegye második alügyésze lett, és e tisztséget 1829-ig töltötte be. Alkalmi versei már 1802-től megjelentek, majd 1806-ban kiadta Poétai zsengék című lírai kötetét.

1807-ben a debreceniekkel folytatott, úgynevezett Árkádia-perben Kazinczy Ferenc mellett szólalt fel a Hazai Tudósítások Toldalékába írt cikkében. Ettől kezdve állandóan levelezett a széphalmi mesterrel, aki Szemerét leghívebb tanítványának tartotta. A nyelvújítás vitáiban ő volt Kazinczy legharcosabb híve. ?Szemere Pál (Fotó: OSZK)1808-1809-ben a pesti egyetemen filológiai és esztétikai előadásokat hallgatott, ekkor kötött barátságot Horváth István történész professzorral és Vitkovics Mihály költővel, hármukat nevezték a “pesti triásznak”. Szövetségük alapja a nyelvújítás és a Kazinczy iránti feltétlen tisztelet volt, akinek később személyes barátai lettek. Korai zsengéi után, 1810-ben megjelent egy esztétikai elveket és irodalmi-színházi feladatokat fejtegető episztolája, jambusokban írt verses levele, amelyet a színházpártoló nemes úrhoz, Vida Lászlóhoz címzett. Költeménye elismerést váltott ki a kisszámú, de lelkes olvasóközönségben.

A következő évben három szonettje jelent meg. Ekkortájt ismerkedett meg Berzsenyi Dániellel, Kisfaludy Károllyal és Kölcsey Ferenccel. A szonett feltűnését a magyar irodalomban a széphalmi ízlés diadalaként könyvelték el. A Hat szonett című gyűjteménye után megindult a szonettírás divatja, amely mind a mai napig tart. 1815-ben Kölcseyvel – akit a Szemere házaspár többször is vendégül látott péceli birtokán – együtt megírták a Felelet a Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon úrnak című híressé vált röpiratukat, amellyel a régi nyelvállapotot fenntartani akaró ortológusok cikkére, a nyelvújítókat gúnyoló Mondolat című röpiratra válaszoltak, és írásukban a nyelvújítás szükségességét hangoztatták.

1818-ban Szemere a Teleki Lászlóné irányításával működő pesti nőegylet felkérésére drámai jambusokban lefordította Körner Zrínyijét. Az egyébként gyenge dráma fordításának nyelve gondos, kicsiszolt, sokszor költői. A kortársak az ő Zrínyi-fordításából tanulták meg a drámai jambust. 1826-ban Kölcsey segítségével Élet és Literatura címmel megindította esztétikai-kritikai folyóiratát. Két kötete még abban az évben napvilágot látott, szélesebb olvasói körhöz azonban nem tudott eljutni a lap, amiben Szemere szerkesztői gyakorlata is ludas volt a sikertelenségben: például az egyes közlemények címek hiányában gyakran összeolvadtak. Majd másfél éves szünet után jelent meg a harmadik és a negyedik kötet, amelyek már a Muzárion nevet viselték. Ezeken a lapokon kezdődik a rendszeres magyar irodalomkritika. A legfőbb kritikus ő maga volt, józan, éles szemű bíráló, olykor jambikus versekben fejtette ki véleményét egyik-másik műről.

1828. márc. 26-án Pesten 36 évesen – a levelezések szerint valószínűleg meghűlés következtében – váratlanul elhunyt Szemere Krisztina, Szemere nehezen viselte az asszony hiányát, másodszor is megnősült, Csoma Borbálát, özv. Fáy Józsefnét vette feleségül, és másodszor is megözvegyült. 1828-ban tagja lett az Akadémia tervrajzát készíttető bizottságnak, 1831-ben a Magyar Tudományok Akadémia rendes tagjává választották, 1840-ben tagja lett a Kisfaludy Társaságnak. Nyolcvanhat magyar költő verseiről írt műelemzéseket, de mégsem irodalmi alkotásaival tűnik ki, hanem az irodalmi élet egyik szervezőjeként, jelentős hatást pedig nyelvújítóként ért el. “Leben und beleben” ?Kreizinger: Kazinczy Ferenc (Fotó: OSZK)Szemere egyike volt a legmerészebb és legszerencsésebb szóalkotóknak. Kazinczy elvei vezették ebben is: az esztétikum, a szó szép hangzása fontosabb volt számára, mint a grammatikai szabály. Új szavait leveleiben beszélte meg Kazinczyval. Legtöbbjük ma is közkincse nyelvünknek. Míg Kazinczy tekintélyes mennyiségű fennmaradt szóalkotása között olyan szavak vannak mint például: füzet, egyesület, kedvenc, szellem, keringő, alkalom, szorgalom, hálás, gyönyör, felvonás, korszellem, részvét, évszak, enyhe, könnyelmű, féltékeny, szerény, magány, tökély, édeskés, dereng. Munkássága azonban stílusújítóként még jelentősebb, mint szóújítóként. A Szemere általa alkotott szavak nélkül (ábránd, dalnok, divat, eszmény, ellenőr, elnök, erély, ipar, irodalom, jellem, kedély, modor, máglya, regény, színész, telep, titkár, ünnepély stb.) is elképzelhetetlen volna már a nyelvünk. Idős korában visszavonult Pécelre.

Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc idején már csak szemlélődő, nem tevékeny résztvevő volt. Birtokán sokan felkeresték, német szójátékkal gyakran mondta, hogy az ő jelszava: Leben und beleben, azaz: élni és serkenteni. Az irodalmi életben többek között Kisfaludy Károly, Toldy Ferenc indulását egyengette, felismerte Eötvös József, valamint Arany János és Petőfi Sándor kivételes tehetségét. Petőfi fellépését örömmel köszöntötte, bátorította a Honderü támadásai idején, még péceli birtokára is meghívta. Petőfi verssel köszönte meg a biztatást (Szemere Pálhoz). A szabadságharc bukása után, élete vége felé még elemző tanulmányt írt Petőfi egyik verséről, megírta Fáy András rövid életrajzát, sőt, Vajda Jánost is a lelkes műélvező együttérzésével elemezte (Dalverseny). Hetvenhat éves korában, 1861. március 14-én halt meg. Levelezését 36 kötetben őrzi a Ráday könyvtár Szemere-tár elnevezésű gyűjteménye. Emlékét Budapesten és Pécelen utca, iskola, szobor (Szabó Tamás, 1989) is őrzi, síremléke is itt található.

A Cultura Magazin cikke 

www.cultura.hu