Dobmúzeum - Cegléd

Dobmúzeum - Cegléd

A Kármán Sándor által összegyűjtött anyag a könnyűzene, a jazz és a klasszikus zene ütőhangszereinek fejlődését mutatja be 1900-tól napjainkig.

debo cegled3

„Első zenekarunkban a hatvanas évek közepén rám a gitáros szerepet osztották. Hamarosan kiderült, hogy jobban érzem magam a dobok mögött. Meghatározó dobos élményem Kovács Gyula volt, egy 1968-as ceglédi "Róna Jazz" rendezvényen. Elementáris erővel vetettem magam a téma minden ágába. Kezdetben tanultam, játszottam, hangszereket terveztem, később tanítottam, koncerteket-kiállításokat rendeztem, publikáltam. Nagyon érdekelt, hogy a különböző dobkészítő cégek a hangszerek építésénél felmerülő műszaki-akusztikai problémákat, hogyan oldják meg. Véletlenül jutottam hozzá eredeti Mogyorósi, Sternberg és Wagner katalógusokhoz, melyekből képet kaptam a háború előtti magyar hangszergyártás magas színvonaláról. A 70-es évektől állandó látogatója lettem a Dubán és Medveczky cégeknek, illetve a Kozmosz hangszerkészítő szövetkezetnek és a Triál hangszerboltjainak. A nyugati hangszergyárak működéséről semmi támpontom nem volt, be kellett érnem a külföldet járó dobosok elbeszéléseivel. Miután a hivatalos csatornákon kevés információ szűrődött be a vasfüggöny mögé 1971-től elkezdtem levelezni a világ vezető ütőhangszergyáraival. Néhány év alatt akkora ismeretanyag gyűlt össze, ami egy kiállítás megrendezésére inspirált. Ez a "Dob története" címet viselte és 1979-ben volt Cegléden.”

Forrás, fotók: www.drummuseum.hu

 

Ajánló az Értéktárból...

facebook

net4eu

foodwave